És nekünk ez a politika, a véletlen sorrendben összekötött pontok és bakugrás útján előállított összefüggések politikája. Mi tudni véljük, hogy annak kéne a nettó minimálbérnek lennie, ami ma a bruttó átlagbér, de ha közben bárminek emelkedni merészel az ára, az azért van, mert ellopta az Orbán. (Hát persze, a fokhagyma meg a napraforgóolaj mind ott rohad Hatvanpusztán, a krumplival meg választást kell nyerni.) Tudni véljük, hogy 4,5 millió dolgozó ember országában 199 parlamenti képviselő meg a közszolgálati bértábla alapján fizetett minisztériumi dolgozók húzzák fel az átlagfizetést. És természetesen azt is tudni véljük, hogy Homonnayt Orbán ölette meg, mert Putyin = Orbán, és a putyini rendszerben minden hatalomkritikust utolér a rezsim görbe kése. (A keleti szláv rendszerekben egyébként nem a harsány, hanem a hatékony ellenzékieket szokták eltenni láb alól, a teljesen inkompetens és hatástalan magyar ellenzéki politikusoknak ilyen értelemben tehát elméletben sem kellene félnie semmitől.)
Aki csodálkozik, hogy miért nem jutott előrébb tavaly az életben, az elmúlt néhány nap hírciklusában megtalálja a választ:
azért, mert össznépileg képtelenek vagyunk elválasztani a fontost a feleslegestől;
és amellett, hogy felesleges dolgokra figyelünk, még a kreatív energiáinkat is eszement hipotézisek felállítására pazaroljuk. Mert még az értelmiségünkben is divat hülyének lenni, s még büszkének is lenni rá. Amikor világszerte felemésztik a szabad nyilvánosságot a techcégek, a jólétet a felesleges lezárások okozta infláció, a versenyképességet az oktatás gondjai, a békét a külpolitikai inkompetencia, akkor nekünk ez kell. Összeesküvés-elméletek zaklatott zugmegmondóemberek haláláról, betekintés híres úszók családi fertőjébe, kocsmai politikai kommunikáció és leszbipornóval fenyegetőzés.
Ha valamit tanulhatunk Homonnay Gergely tragikus elhunytából, az az, hogy milyen iszonytatóan mélyen vagyunk a mocsárban. Hogy milyen boldogtalanok azok, akik igényeink szerint játsszák nekünk a maguk kis szerepét a nagy, morbid magyar politikai szappanoperában, és hogy közben mi, ha magunkba nézünk, tényleg meg vagyunk-e elégedve az előadással.