Jobbos fordulat? – még a Soroshoz köthető elemző szerint is végleg megroppanhatott az európai baloldal

Az európai politika jövője ma korántsem baloldali irányba tart – állítja John Feffer, a Soros Györgyhöz köthető Foreign Policy in Focus programigazgatója, az Institute for Policy Studies (IPS) nevű washingtoni agytröszt elemzője. A szerző szerint a kontinens egyszerre több irányba húz, de egy dolog biztosan kijelenthető: a hagyományos, és főleg a baloldali politikai erők egyre nehezebben tudják megszólítani az újdonságra vágyó választókat, akikhez a „fenegyerek-politizálás” és a „populista jobboldali” üzenetek közelebb állnak.

Feffer elemzése Bulgáriát veszi kiindulópontnak, amelyen keresztül, mint „cseppben a tengert” próbálja szemléltetni Európa jelenlegi politikai dilemmáit. Az országban a választók látványosan elfordultak a hagyományos pártoktól, és egy új, papíron baloldali politikai erőt, a Progresszív Bulgáriát juttatták hatalomra. A győztes vezető, Rumen Radev azonban – a szerző szerint –

Az elemző külön kitér Magyarországra is, ahol párhuzamot von Radev és Magyar Péter között. Mindkettőjüket olyan politikusként írja le,

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy több jobboldali amerikai és brit influenszerhez hasonlóan Feffer is úgy alkot határozott képet a Tisza Párt elnökéről és politikájáról, hogy a megválasztott miniszterelnök még egy percet sem kormányzott.

Eközben Orbán Viktort a nyugati sajtóban megszokott, unalomig elkoptatott módon „oroszbarátsággal” vádolja, miközben maga is elismeri:

• Bulgária esetében is léteznek hasonló kapcsolat, ám ezeket azzal mentegeti, hogy történelmi okokra vezethetők vissza, és
• ebben az esetben már nem feltétlenül jelentenek politikai alárendeltséget.

Ez a kettős mérce az elemzés egyik visszatérő sajátossága.

Quo vadis, Európa?

A szerző szerint az öreg kontinens egészét három fő politikai irány húzza egyszerre háromfelé:

• az Oroszországgal szembeni határozott fellépést és Ukrajna feltétlen támogatását igenlők,
• a nemzeti érdekeket és szuverenitást hangsúlyozó irányzatok tagadhatatlan erősödése, illetve
• a gazdasági elégedetlenségből fakadó új politikai mozgalmak térnyerése.

Feffer hangsúlyozza, hogy

A társadalmi elégedetlenség szerinte több irányba vezethet:

• erősödhetnek a jobboldali, patrióta pártok,
• megjelenhetnek új, rendszerkritikus szereplők, de
• akár a baloldal is megújulhatna (bár ezt még ő sem a legvalószínűbb lehetőségként kezeli).

Végóráit éli a balliberális berendezkedés

Éppen itt jut el az elemzés egyik legfontosabb megállapításához, a szakértő szerint az európai baloldal súlyos válságban van.

Feffer úgy látja, hogy a baloldali pártok

Bár szakpolitikai válaszaik szerinte léteznek, nem tudják azokat vonzó, hiteles formában közvetíteni.

A szerző úgy fogalmaz, hogy

• a választók ma „valami hitelesebbet, szenvedélyesebbet” keresnek,
• és inkább támogatják azokat a politikai erőket, amelyek közvetlenebbül szólítják meg őket.

Ezzel szemben a klasszikus baloldal kommunikációja sokszor elvont, filozofikus és nehezen befogadható maradt.

Feffer végkövetkeztetése szerint a baloldalnak meg kell újulnia, ha vissza akar térni a hatalomba. Azonban az elemzés maga is azt jelzi, hogy Európa politikai dinamikája sokkal inkább a nemzeti érdekek, a szuverenitás és a hagyományos balliberális, mainstream, eddig beágyazott struktúrákkal szembeni választói elégedetlenség körül szerveződik, nem pedig a hagyományos baloldali programok mentén.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy még egy, a nemzetközi progresszív körökhöz köthető elemző is egyértelműen a baloldal strukturális gyengeségéről beszél (ennek realitását – kár lenne tagadni -, az is visszaigazolja, hogy a magyar parlamentből is teljesen eltűnt a hagyományos baloldali képviselet – a szerk.). Ez önmagában is jelzi: Európa politikai térképe átalakulóban van, és korántsem biztos, hogy azok a politikai erők lesznek ennek a folyamatnak a nyertesei, amelyek jelenleg még a létező hatalmi struktúrák vezető köreiben, kormányzati, vagy intézményi pozíciókban vannak.

***

Fotó: PIERO CRUCIATTI / AFP