Brain Bar

Túlaggódjuk magunkat a jóléti társadalmakban – svéd pszichiáter a Mandinernek

2021. szeptember 27. 12:01
Miért akarja a modern ember betegesen mindentől megóvni magát? Hogyan neveltek félre egy teljes generációt Svédországban? Miért veszélyes az önmegvalósítás kultúrája? Interjúnk David Eberhard svéd pszichiáterrel a Brain Baron!

Az önmegvalósítás társadalmaiban élünk Európában, megugorhatatlanok az elvárások, ezért van sok frusztrált ember. Míg a nagyszüleink háborúkban harcoltak, addig mi a jóléti állam biztonságában pitiáner félelmeket keresünk magunknak. Ezek a „Hogyan vették át a gyerekek a hatalmat?” (How Children Took Power) című bestseller szerzőjének gondolatai. Miért akarja a modern ember neurotikusan mindentől megóvni magát? Hogyan neveltek félre egy teljes generációt Svédországban? A Brain Bar-on készítettünk interjút David Eberhard svéd pszichiáterrel.

Eberhard (1966) a Lundi Egyetem orvostudományi karán végzett, majd a stockholmi Sankt Göran kórház pszichiátriai osztályán kezdett dolgozni. Jelenleg Danderyd település kórházában pszichiáter. 2006 óta négy könyve jelent meg, amelyekben a kor mentális problémáit veszi górcső alá. 2013-ben megjelent munkája, a „Hogyan vették át a gyerekek a hatalmat?” (How Children Took Power) nagy visszhangot váltott ki; alaptézise, hogy a liberális – engedékeny, fegyelmezés-mentes – nevelési módszerek miatt Svédországban felnevelkedett egy generációnyi lelkileg kiégett, empátiára képtelen, személyiségzavaros fiatal.

***

Egy korábbi előadásában azt mondta, hogy aki dolgozott már pszichiátriai sürgősségi osztályon, az már mindent látott. Ez a saját tapasztalata?

Igen,

aki dolgozott ilyen helyen, az alaposan megismeri az emberi nyomorúságot.

Lát gyötrődéseket, káros szenvedélyeket, függőségeket. Embereket, akik az utcára kerültek, akik elvesztették gyermekeiket, akiket megerőszakoltak, és így tovább. Találkozik gyilkosokkal, károkozókkal és mindenféle figurával.

A pszichiátriai problémák egy része genetikailag kódolt, más részüket a környezet váltja ki. Mai világunkban mely külső tényezők okoznak leginkább mentális zavarokat?

A legtöbb mentális betegséget több tényező együttes hatása váltja ki, ritka a „tiszta” eset, mindig vannak genetikai meghatározottságok és külső megbetegítő tényezők is. Az utóbbi halmazba beletartozik az ember neveltetése, a gyerekkorában őt ért hatások, esetleges traumák. Erről írtam az első könyvemben, amelynek a címe magyarul valahogy úgy hangzik: A biztonságfüggők földje. A genetikai meghatározottság mindig megvolt, a száz évvel ezelőtt élők is a felmenőik génállományát örökölték, ez a helyzet tehát időben mindig ugyanaz, ugyanakkor a kulturális hatások változnak, a kultúra idővel változik.

A ma élő fiataloknak sokkal nagyobb elvárásaik vannak az életükkel kapcsolatban, mint a szüleiknek,

vagy a nagyszüleik nemzedékének, és nagy eséllyel a többség nem tudja ezt megugrani – a csalódás, a kiábrándulás romboló hatású. A pszichiátriákra egészen triviális sérelmekkel érkeznek fiatal betegek, depresszióval és súlyos szorongásos tünetekkel kísérve. A többség ezzel érkezik, és nem skizofréniával, bipoláris zavarral vagy más komolyabb tünetegyüttessel.

A könyvében ön ezt a „biztonságfüggő szindrómának” („Security Junkie syndrome”) nevezi – a modern ember neurotikusan mindentől meg akarja óvni magát. Mi történt, hogy elődeitől eltérően erre törekszik?

A jelenség másik neve: „nemzeti pánik szindróma”. Ugyanis ezt a tünetet látjuk nemcsak a fiataloknál, de más társadalmi réteghez tartozóknál, politikusoknál, de ezt tapasztalhatjuk szinte minden ügyintézésünkkor, minden cselekedetünknél. Száz évvel ezelőtt élt felmenőink is veszélyben éltek: voltak háborúk, forradalmak, bizonytalanság, de a mentalitásuk más volt.

Az ő életük a túlélésről szólt. A századelő társadalma a túlélés társadalma volt.

Afrikában és a Közel-Keleten ma is a túlélés a legfontosabb tényező az emberek életében. A nyugati világ országaiban azonban – és különösen a hazámban, Svédországban – ma az önmegvalósítás, az önkifejezés társadalma létezik. Amikor az embernek minden energiája a túlélésre, önmaga fenntartására megy rá, akkor nem marad ideje arra, hogy más dolgok miatt aggódjon. A mai nyugati világban az egészségügyi-szociális ellátórendszer kivédi ezeket a veszélyeztető tényezőket, így a nyugati embernek van ideje mindenféle más dolog miatt aggódni.

David Eberhard

 

Az a veszély tehát, hogy a nyugati ember hozzászokott a kényelmes, biztonságos élethez? A vágyai, elvárásai pedig olyan magasra kerültek, hogy nem tudja elérni – ebből fakad a jelenlegi frusztrációja?

Igen. Ha valaki az 1940-es években született, nagyon szerény elvárásai lehettek az élettel kapcsolatban. A valóság így sokkal jobb is tudott lenni, mint ahogy azt az ember előzetesen várta. Eképpen ez a korosztály nem vált kiábrándulttá. Ha viszont az 1990-es években született generációt nézzük, az ő saját életükkel kapcsolatos várakozásaik rendkívül ambiciózusak voltak, ezért sokan csalódottak – a dupla csavar pedig az, hogy az ő életük még így is sokkal jobb és változatosabb, mint az előző korosztályé;

az ő valóságuk jó, de nem tudnak neki örülni.

A „biztonságfüggő szindróma” veszélye az, hogy ez a korosztály védelmet kapott egy csomó fenyegető tényező ellen, de ezek helyett találnak maguknak tízszer annyi másféle fenyegetést, amitől ugyanúgy tudnak félni, szorongani.

Van egy függőség tehát a biztonságtól, és egy kockázatkerülő magatartás. Ez a mentalitás veszélyezteti ennek a generációnak a jövőjét?

Nézze meg a koronavírus-járványt és annak globális reakcióját: a vírusnak 0,2 százalékos halálozási aránya van, mégis, az egész világ a feje tetejére állt. Nem vagyok covid-szkeptikus, de ez egy totális túlreagálás. Képzelje el, hogy ez a vírussal mi történt volna a XX. század elején? Semmi. Szerintem ugyanilyen halálozási ráta lett volna, mint most, 2020-21-ben. A probléma szerintem az, hogy az ember régóta nem a természettel együtt él. A modern ember kiiktatta az életéből a természetet.

A kérdés az, hogy a túlreagálást az emberek félelmei diktálják, vagy politikai érdekek?

Mindkettő. A félelemkeltés benne van az ember génjeiben. Az ember az őskorban a kezdeti kiszolgáltatottságban akkor tudott mindent túlélni, ha vigyázott magára, gondoskodott magáról. Az emberben benne van a túlélés ösztöne. A probléma akkor kezdődik, amikor

a jóléti, totálisan biztonságos társadalomban az ember elkezd másféle dolgok miatt szorongani, aggódni.

Ezzel leszállítja a félelemküszöbét.

Svédországban 2020 tavaszán az egészségügyi hatóságok lazán vették a koronavírus-járvány első hullámát: elmondták az embereknek, hogy legyenek elővigyázatosak, tegyék meg a higiéniai biztonsági lépéseket, és ennyi. Azután, amikor a fertőzési adatok elkezdtek rosszabbodni, a kormány a közvélemény-kutatási adatokat látva – elégedetlenek voltak az emberek a járványkezeléssel – gyorsan bekeményített, bevezette ugyanazokat a korlátozásokat, mint Európa más országai. A vírushelyzet ugyanaz volt; a kormány tehát nem emiatt, hanem az emberek félelmei, az állampolgári vélemények miatt változtatott járványügyi gyakorlatán.

 

Érdekes, amit a korábbi generációkról mondott. Nagyszüleink még világháborúkban harcoltak – az valódi stressz volt –, mégsem beszéltek annyit szorongásaikról, mint a jelenkor embere. Erősebb lelkű emberek voltak?

Ők felkészültek voltak az életre, és egy olyan társadalomban éltek, amely a túlélésre rendezkedett be. A jóléti állam áldozatközpontú, ezt látjuk az állandó emberi jogi igazságkeresésben, a safe space gyakorlatában, a „mindenkinek valamiben igaza van” doktrínában – erről a témáról írtam a legutóbbi könyvemet egyébként. A világunk az egyének önmegvalósításáról szól, és

ha a társadalom valamiért nem támogatja egy egyén önmegvalósító stratégiáját, akkor áldozatnak érzi magát.

A mai kultúra pedig azt tanítja a fiataloknak, hogy ha áldozatokká válnak, az érték. A régi világban az előrejutáshoz nem áldozattá, hanem túlélővé kellett válni – ez a különbség. Valami tehát a kultúránkban változott meg. Tehát a kultúra változott meg, mert genetikusan az emberek ugyanilyenek voltak száz évvel ezelőtt is.

Mi már félig egy digitalizált világban, egy virtuális világban élünk – a közösségi médiában egy torzított valóságot látunk, amelyet sokan összekevernek a valósággal. Ez pszichológiai szempontból a tökéletes út a boldogtalanságba, nem?

Igen. A kutatások pontosan mutatják, hogy a közösségi média valósága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sok fiatal az életét szánalmasnak érzi. Készült egy mentálhigiénés vizsgálat Svédországban – 18 és 24 év közötti fiatalokat kérdeztek meg –, és az adatok szerint

2013 és 2018 között kétszeresére nőtt a mentális problémákkal küzdő ifjak száma.

Persze, nagyon egyszerű lenne mindent a közösségi média negatív hatására fogni, de ez a tendencia már a Facebook, az Instagram és más platformok megjelenése előtt is jelentkezett. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ha egy fiatal mindig másokhoz méri magát, ráadásul a mások idealisztikus képéhez – hiszen mindenki csak a vidám arcát posztolja, a depis napjait nem –, az nagyon személyiségromboló tud lenni.

Van egy ószövetségi bibliai elv, miszerint nem jó nagyon szegénynek lenni, mert az ember a megélhetése miatt olyan lépésre kényszerülhet, amelyet később megbán, de nem jó nagyon gazdagnak sem lenni, mert akkor az ember hajlamos elfelejteni, hogy Istennek köszönhet mindent. Ez a megelégedettségről szól tehát. Ez lehet a kulcs?

Ez egy bölcs mondás,

a megelégedettség valóban bölcs dolog.

Érdekes módon, amikor nagyon vagyonos embereket arról kérdeznek, hogy igazából mi tenné őket boldoggá, akkor azt szokták válaszolni, hogy a még több pénz. Ez azonban azt jelenti, hogy nem elégedettek, és hogy soha nem is lesznek azok.

 

Az ezredforduló után született nemzedék egy zavaros világba csöppent bele, nincs könnyű dolguk. Ma az ember dönthet úgy, hogy holnaptól más országban él, vagy válthat vallást, ha úgy érzi, de módosíthatja a szájvonalát is egy plasztikai műtéttel, sőt, a nemét is, ha így dönt. Minden megváltoztatható, az ember minden lehet, ami akar. Mi a folyamat vége?

A hazámban, Svédországban manapság elfelejtik, hogy az ember biológiai lény. Arról folynak a diskurzusok, hogy a férfi és a nő kategória csak egy társadalmi konstrukció.

Én is meghatározhatom magam egy 23 éves fiatal hölgyként, de attól még nem leszek az.

A mai politikailag korrekt közeg azonban ennek ellenére tiszteletben tartaná, ha ezt állítanám. De mi van akkor, ha delfinnek érzem magam? Az is oké? Nem véletlen, hogy a fiatal generációk rendkívül zavarodottnak tűnnek. Van egy 16 éves lányom – az első nap, amit az iskolában hallott, arról szólt, hogy egy rossz patriarchális társadalomban élünk, rasszizmus van... Ezeket tanítják ma a felsőoktatásban a fiataloknak, nem csoda, ha meg vannak zavarodva. Szerintem ezek az indoktrinációk nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több mentálisan instabil fiatal van.

Mi ennek a doktrínának az eredete Svédországban?

Úgy látom, hogy ez az egyetemi oktatók világából érkezett közénk. Ez egy obskúrus, rejtett világ, az egyetemi elit, amelynek tagjai furcsa világképet alakítottak ki, nézeteiket pedig a katedráról terjesztik szabadon. Nagyon sikeresen terjesztik egyébként az ideológiájukat, bár én inkább vallásnak nevezném ezt. Mert ezeknek a tanításoknak nem sok közük van a tudományhoz. Mégis, az életünk részévé váltak: a nagy cégek vezetésében elvárt, hogy legyen minimum egy homoszexuális, a hollywoodi filmekben dettó.

Ez egy agymosás.

Hiszen Svédországban is minden normális ember tudja, hogy mi a különbség a férfi és a nő között, mégis, ha a közbeszédet, az intézményeket nézzük, ott nem így beszélnek erről. A svéd miliőről még egy gondolat: én a ‘60-as években születtem, az én generációm teljes biztonságban nőtt fel. A szüleim nemzedéke azonban nem. Ők arra tanítottak minket, hogy az élet bizonytalan. Az ezredforduló után születettek alkotják az első nemzedéket, amelynek tagja és azok szülei is már biztonságban nőttek fel, vagyis két generációnak nincs már normális veszélyérzete – ők már nem látják reálisan azt, hogy miről szól az élet.

De ők lehetnek az első generáció, amely magán ismeri fel, mennyire zsákutca tud lenni a normalitás összezavarása. A zavaruk miatt éppen ők lehetnek, akik felismerik, milyen érteke van a rendnek és a normalitásnak.

Igen, emiatt bennem is van egy optimizmus. A médiában az elit beszél, az ő narratívájuk, fejtegetéseik nincsenek összhangban azzal, amit az emberek az utcán beszélnek. Hogy a fiatalok mit gondolnak erről, azt talán abból lehet lemérni legjobban, ahogy először 18 évesen voksolnak egy választáson.

A fiúk többsége a jobboldalra szavaz, ami azt jelzi, hogy az elit narratívája lepereg róluk.

Van azonban egy érdekes dolog itt: a fiatal svéd lányok azonban többségükben a baloldalra és a zöldekre voksolnak. Így nehéz lesz gyereket vállalni a jövőben Svédországban... (nevet). Én ezt úgy rakom össze, hogy tinédzserkorban mindenki lázad, és ezek a fiatalok már a lázadó kultúra ellen lázadnak, megérkezett tehát a visszahatás.

Végül: ön írt egy könyvet (How Children Took Power) arról is, hogy miért veszélyes ultraliberális elvek szerint gyereket nevelni., miért okozunk szülőként óriási kárt bennük, ha elmarad a korrekció, a fegyelmezés. Az a generáció, amelyről a könyvet írta, lassan felnő Svédországban: milyen politikai vagy cégvezetők, orvosok, apák, anyák lesznek ezekből a „neveletlen” fiatalokból?

Ezzel kapcsolatban is optimista vagyok, mert a szülőknek sokkal kisebb maradandó hatásuk van a felnőtté vált gyerekeikre, mint gondolnánk. Kisgyerekkorban nagy ez a hatás, de serdülőkor után emellett egyéb hatások is megjelennek, és

a doktrinális okok miatt elrontott neveltetésük hibáit ezek a srácok fiatal felnőttként „kinövik”.

Sokan felnőtt fejjel fognak rájönni, hogy a szüleik milyen hibát követtek el, amikor mindent rájuk hagytak és nem szabták meg számukra a határokat, de később képesek lesznek felmenőik hibáit kijavítani a saját életükben. És a szüleik hibáiból tanulva ők már más szülők lesznek, máshogy fogják nevelni a gyerekeiket. Így aztán szépen helyreáll a világ egyensúlya.

 

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 120 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

VAN fény az alagút végén. Egészen más az, mikor az ember maga eljut valamilyen következtetésre és mikor szembesül azzal, h. nála tájékozottabbak, esetenként okosabbak, szintén így gondolják. Nem rossz. Igaz, azt már nem fogom megérni, h. az eszme diadalmaskodjék. Talán jobb is, mert lehet, h. először valami nagyon rossznak kell jönni ahhoz, h. azután jobb legyen, h. a többség végre ébredjen rá a változtatás szükségességére, sőt, ez még semmi, de meg is valósítsa.

NE rémhírterjessz! Különben persze. A magam részéről kicsit sem untam bele, annál is inkább, mert tudom mi vár ránk. Biztos vannak még ilyenek.

A kialakuló gazdasági, felújítási szálak el lesznek vágva a határon túliak felé és ez előre fáj.

A egyházak (Magyarországon hagyományosan keresztény) szervezetei, olyanok, amilyenek, földi emberek működtetik őket, de híveiket tisztességes életre orientálják, az eredmény nem egészen tőlük függ (viszont egy-egy kirívó példánál lehet mondani, h. milyen lenne, ha még ez sem...), közösséget építenek, vigasztalnak bánatban, bátorítanak az út végén, támogatásuknak minden szempontból vége lesz.

Az inaktívak lesznek támogatva az aktívaktól elvont pénzzel. A családtámogatások nemcsak le lesznek építve a valamivel jobban keresőknél, de át lesznek irányítva a családi pótlék emeléssel a munka jövedelmet nem felmutatók felé. Egyáltalában segély alapú társadalom lesz visszavezetve, jó magas jövedelmi adókkal, ami alól aki teheti kibújik, aki nem, az fizet.

A egyházak (Magyarországon hagyományosan keresztény) szervezetei, olyanok, amilyenek, földi emberek működtetik őket, de híveiket tisztességes életre orientálják, az eredmény nem egészen tőlük függ (viszont egy-egy kirívó példánál lehet mondani, h. milyen lenne, ha még ez sem...), közösséget építenek, vigasztalnak bánatban, bátorítanak az út végén, támogatásuknak minden szempontból vége lesz.

Folytatni fogják a nemzeti vagyon átjátszását külföldre és magán zsebekbe.

Mindent ki kell bírni, de keserves lesz és bizony könnyen lehet, h. ez jön.

Nem jobb életet akarsz, hanem valami mást.

Hát, ez nem jött össze, pocsék lesz, de csak egyszer fog fájni, kár ismételgetni. Elnézést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés