Németország választ: utópia vagy józan ész

2021. szeptember 20. 17:58

Bauer Bence
Vendégszerző
Vasárnap tartják a Bundestag-választást Németországban: a verseny és a következő kormány összetételének kérdése még teljesen nyitott. Elemzés a voksolás előtti erőviszonyokról!

Írta: Bauer Bence (MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért)

 

Most vasárnap, 2021. szeptember 26-án választják meg az új német szövetségi parlamentet, a Bundestagot. A 20. parlamenti ciklus előtt álló ország nagy változások elébe néz. Angela Merkel kancellárasszony 16 év után nem indul újra: kérdéses, ki lesz az utódja. Eddig még nem fordult elő, hogy a hivatalban lévő kancellár helyett saját pártja egy másik jelöltet indít. Teljesen nyílt a verseny a jelöltek között, és

akár egy nyolc pártból álló parlament sem kizárt.

A koalíciós tárgyalások és a kormányalakítás ezáltál egyre komplikáltabb lesz. Ha még akkor posztján lesz, a hivatali idő tekintetében 2021. december 18-án Angela Merkel behozza az eddigi rekorder Helmut Kohl kancellárt. Ezért elképzelhető, hogy a hosszadalmas kormányalakítási procedúra miatt Merkel lesz az eddig legtovább kormányzó kancellár a Németországi Szövetségi Köztársaság történelmében. 

Négy évvel ezelőtt

A 19. Bundestagot 2017. szeptember 24-én választották meg, ez volt Angela Merkel negyedik és egyben utolsó megmérettetése. Akkoriban a CDU/CSU pártszövetség 32,9%-ot szerzett, második helyen végeztek a Szociáldemokraták (SPD) a maguk történelmi legrosszabb eredményükkel, 20,5%-kal. Harmadik helyen az Alternatíva Németországért (AfD) végzett 12,6%-os eredménnyel, utána jött a liberális FDP (10,7%), majd a Balpárt 9,2%-os és a Zöldek 8,9%-os szavazataránnyal. 

Megfigyelhető egy olyan trend és tendencia, mely eddig Adenauer, Kohl és Merkel kancellároknál következett be. Míg a harmadik megválasztás rendre nagy sikersztori, a negyedik választás alkalmával már csak épphogy sikerül kormányon maradniuk. Adenauer 1957-ben abszolút többséget szerzett, de 1963-ban csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy megígérte: félidőben átadja a stafétát. Kohl 1990-ben a német újraegyesítés mámorában liberális koalíciós partnerével majdnem 80 fős mandátumtöbblettel, nagy fölénnyel nyert, de 1994-ben már csak szűk többséggel tudta folytatni regnálását. Merkel pedig 2013-ban csak öt mandátummal maradt el az abszolút többségtől, de

2017-ben meggyengülve csak hosszas egyezkedések után hozta össze az újabb nagykoalíciót. 

Nagykoalícióból nagykoalícióba – a zöld „snidling” 

Angela Merkel kormányzása sok tekintetben nem egy tipikusan kereszténydemokrata kormányzásnak mondható. Sokat esett idehaza is szó a német jobboldalt megosztó, nagy korszakváltó döntéseiről, mint pl. az atomenergia felhagyása, a hadkötelezettség megszüntetése (hivatalosan csak szüneteltetik), a homoszexuálisok házassága vagy akár a leginkább vitatott elhatározása, a migránsok beengedése. Ezeknek a döntéseknek a hátterében nemcsak a megváltozott társadalmi és mediális elvárások, egy a zöld-baloldali mainstreamnek megfelelni akarás, de bizonyára a Zöldekkel alakított kormányzás előkészítése álhatott. 

De nem kis szerepe lehetett annak is, hogy Merkel a 16 évéből csak négy éven keresztül tudta a kereszténydemokraták kedvenc koalíciós partnerével, az FDP-vel irányítani az országot, s e kormány a mai napig nem egy sikertörténetként él a németek emlékezetében. A többi 12 éven át, három ciklusban egy CDU/CSU és SPD alkotta nagykoalíció vezette Németországot, s ezekben az időkben csak hatalmas kompromisszumok árán lehetett kormányozni. Ezen felállás csak igazi kivételes helyzetben szokott alakulni, amikor se a jobb-, se a baloldal nem tud többséget összehozni. A német történelem folytán Merkel előtt csak 1966 és 1969 között volt ilyen konstelláció, s ennek eredményeképp pont az SPD tudott 1969-ben kormányt alakítani. Nem kizárt, hogy az 1969-es minta most is ismétlődni fog. 

Sok párton belüli kritikus éppen azt rótta fel mindig a kancellárasszonynak, hogy „szociáldemokratizálta” a CDU-t,

s politikájával inkább a balközépnek és balliberálisoknak, Zöldeknek kedvezett. A felmérések bár azt mutatják, hogy Merkel népszerű, de érdekes módon a Zöldek favorizálják a leginkább politikáját. Sok mindent meg is tett Merkel ennek érdekében, s amikor lehetett, kormányt is akart a Zöldekkel alakítani. 2013-ban erre meg is lett volna a többség, de a Zöldeknek ez túl gyorsan ment, s kiszálltak a tárgyalásokból – maradt a nagykoalíció. Négy évvel később pedig már teljes volt a harmónia a két párt között, de nem volt elegendő az együttes mandátumszám, kellett volna az FDP is. Aztán a hosszadalmas és nehézkes koalíciós tárgyalások végén Christian Lindner, az FDP elnöke otthagyta a tárgyalóasztalt, s az „inkább nem kormányozni mint hibásan kormányozni” jelszavakkal beírta magát pártja történelmébe. Azon megállapítása pedig még érdekesebb, hogy a kormányprogram a „nagykoalíció folytatása zöld snidlinggel” lett volna – magyarán minden megy tovább, mint addig, csak a Zöldek több hangsúlyt kapnak. Ebbe a liberális, magát polgárinak valló FDP nem akart belemenni. Maradt a nagykoalíció, amit igazán senki se akart már.

Szivárványviszonyok – számos koalíciós lehetőség

A jelenlegi Bundestag hét pártból áll – CDU, CSU, SPD, AfD, FDP, Balpárt és Zöldek. Érdekes, hogy pont a mediális és társadalmi többségnek mutatkozó Zöldek a legkisebb párt a jelenlegi Bundestagban. Nyilvánvalóan ez változni fog, de érdemes kiemelni, hogy sok témában nagyobb a hangjuk, mint a súlyuk, s sok helyen ők a balliberális mainstream első aktivistái, legyen ez gender-, migráns-, vagy egyéb társadalompolitika. Egyébként nem kizárt, hogy a választások után akár egy nyolcadik párt is helyet kap a parlamenti patkóban, a Szabad Választók (Freie Wähler, FW) formájában. Ebben az esetben még akár egy polgári kormányzás is elképzelhető. E regionális alapon szerveződő, erős helyi bástyákkal rendelkező párt jobbközép polgári erőnek határozza meg magát, s Bajorországban a CSU-val alkot sikeres koalíciós kormányt.

A német politikát így már a szivárványviszonyok – egyesek szerint a weimarizálódás – uralják,

és itt nemcsak a társadalmi szimbolikára kell gondolnunk, hanem a széttagolt politikai Benelux-viszonyokra. Nagyon valószínű, hogy kettes koalíciós opciók már nem is jönnek szóba, hanem eleve három pártnak kell összeállnia.

A német föderális berendezkedés okán a tartományi kormányok a szövetségi tanácson keresztül beleszólnak egyes törvényalkotási folyamatokba. Miután a 16 tartományban tízféle kormánykoalíció működik 15 fajta konstellációban, az AfD kivételével mindegyik párt – összesen hét párt – kormányoz valahol, öt párt (CDU, CSU, SPD, Zöldek, Balpárt) ad tartományi miniszterelnököt (az FDP és a FW sehol).

Ez a szivárványfelállás azt is eredményezi, hogy gyakorlatilag lehetetlen egy letisztult programot megvalósítani a saját politikai közösség számára. Minden egyes döntés, előrelépés a folyamatos kompromisszumkeresés jegyében telik. Egyébként a Bundestag-választás napján szavaznak a berlini és a mecklenburgi tartományi parlamentek összetételéről is az ottani választópolgárok.

Hogy mennyire nem képes így a német politika fontos, sőt sürgős döntéseket meghozni, az a választási rendszer példájával mutatható ki a legjobban. (Részletes elemzésünk itt)

Az esetleg nyolcpárti Bundestag számos koalíciós lehetőséget hordozhat magában.

A tartományok felében kettes, a másik felében hármas felállások vannak: három nagykoalíció (CDU/CSU és SPD vagy fordítva), két kiwi-koalíció (CDU és Zöldek vagy fordítva), egy polgári koalíció (CDU és FDP), egy vörös-zöld (SPD és Zöldek), egy Bajorország-koalíció (CSU és FW), valamint három balos koalíció (SPD, Zöldek, Balpárt – hol az egyik, hol a másik az erősebb), két Kenya-koalíció (CDU, SPD, Zöldek – különböző felállásban), egy Jamaika-koalíció (CDU, FDP, Zöldek), egy jelzőlámpa-koalíció (SPD, FDP, Zöldek), valamint a legfrissebb, egy helyen a Németország-koalíció (CDU, SPD, FDP)

Jelöltek és esélyek

Bár Angela Merkel igen népszerű, nem indul újra. Helyette hosszú útkeresés után Armin Laschet (CDU) lett az Uniópártok kancellár-jelöltje. Sokan Friedrich Merz volt frakcióvezetőtől várták volna a konzervatív fordulatot, de Merz a pártelnöki csatában kétszer is elbukott: 2018-ban a mai védelmi miniszterrel, Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben, 2021 elején pedig Armin Laschet (60) verte meg. (Az akkori CDU-s küzdelmekről és belső viszonyokról lásd cikkünket)

Ma már Merz kibékült a pártvezetéssel, s ringbe száll Észak-Rajna-Vesztfália egyik esélyes választókörzetében, s nem kis reménnyel akár miniszter is lehet – feltéve, hogy a CDU még kormányzati erő lesz a szeptemberi megmérettetés után is. Maga Laschet eddigi kampánya nagyon nem sikerült. A jelölt folyamatosan negatív-rekordokat döntöget és történelmi pontra süllyedt az Uniópártok támogatottsága. De persze az se kizárt, hogy így is kancellár lehet belőle. (Portrénk Armin Laschetről)

Olaf Scholz (63), az SPD jelölte szárnyal a mérésekben. Sokak szerint az unalmas és sprőd kisugárzású Scholz leginkább Merkel kancellárra hasonlít nemcsak habitusban, de a politikai nézeteiben is. Ez alapozhatja meg népszerűségét és teljesen reális, hogy Németországnak ősztől vagy téltől szociáldemokrata kancellára lesz 16 év után. (Portré Olaf Scholzról)

Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltjének kampánya a nagy tavaszi szárnyalása után léket kapott.

A fiatal, negyvenéves családanya nyilvánvalóan mosolygós és szimpatikus, de egyben súlytalan is, s olyan politikai ügyeket vállal, melyek talán még most se többségképesek. Mint utólag kiderült, az életrajzát erősen kozmetikázta, jövedelemkimutatása hiányos volt, s könyvében számos plágiumgyanús rész akadt. Manapság alig lehetséges, hogy kancellár lesz belőle, de semmi se kizárt. (Portré)

A kilenc német közvélemény-kutató cég átlagolt adataiból szeptember 19-én az alábbi helyzetkép rajzolódik ki: SPD 26%, CDU/CSU 22%, Zöldek 16%, FDP 11%, AfD 11%, Balpárt 6%, többiek 8%. Az egyes mérések eredményeit itt lehet elérni.

Ebben a felállásban matematikailag számos koalíciós lehetőség adott, de ebből csak egy lenne egy kettes konstelláció, az eddigi nagykoalíció folytatása fordított viszonyokban, azaz az SPD adná a kancellárt. Kérdés, hogy ebbe belemegy-e a CDU/CSU. A pártban sokan vágynak egy öntisztító ellenzéki szerepre, ahol a megújulás mentén karcosabb alternatívát tudna felmutatni a nagy múltú CDU egy balos kormányzással szemben.

Ezen kívül öt más hármas összefogás jönne szóba: Az elvileg Szász-Anhaltban most indított „Németország-koalíció” (CDU, SPD, FDP) bár újszerűnek és időszerűnek tűnhet, alig képzelhető el ismét a CDU/CSU és az SPD egybeborulása. Ugyanez igaz a Kenya-koalícióra (CDU, SPD, Zöldek) is. Lehetséges egy balos koalíció (SPD, Zöldek, Balpárt): bár kérdéses a Balpárt ingoványos külpolitikája miatt, de nem csak elméleti lehetőségként tartják számon. 

Persze emellett a jól ismert és Schleswig-Holsteinban kipróbált Jamaika-koalíció (CDU, FDP, Zöldek), ill. a rajna-vidék-pfalzi jelzőlámpa-koalíció (SPD, FDP, Zöldek) a legreálisabb opció. Mindkét felállásban a Zöldek és az FDP is kormányoz, csak más-más viszonyrendszerben.

Sok függ tehát attól, hogy ki végez az első helyen.

Bár az FDP úgy nyilatkozott, hogy egy második helyen szereplő CDU/CSU-val is alkotna szívesen Jamaikát, nem valószínű, hogy ezt a Zöldek támogatnák. Miért is tartanának hatalmon egy hanyatló CDU-t, ráadásul egy klasszikus polgári kormányformációban? (A jelzőlámpa tehát nagyon is reális, ezt már márciusban jeleztük alábbi cikkünkben)

Az erősödő SPD joggal hivatkozhat a választói akaratra, arra, hogy a szavazók vezető kormányzati tényezőként látnák szívesen az SPD-t. Ezzel szemben a gyengébben szereplő CDU ilyen érvrendszert aligha tarthat a kezében – még akkor se, ha éppen hogy becsúsznak az SPD elé az első helyre. Ugyanis a csökkenő szavazatarány az, amit a közélet „leszereplésnek” vesz. Innen nagyon nehéz a közvélemény, de főleg a potenciális koalíciós társ felé a választói akaratot felhozni, pláne 16 év kormányzás után. Érdekesség, hogy a szeptember 19-ei hármas párbajban mind Scholz, mind Baerbock eltanácsolta a CDU-t a kormányzástól, s figyelembe ajánlották a pártnak az ellenzéki padsorokat. Ez arra utalhat, hogy egy CDU nélküli kormányt képzelnek el, ergo a jelzőlámpát, de változatlanul nem zárták ki a balos kormányzást a Balpárttal. 

Ráadásul a jelzőlámpa a baloldalra sodorná a polgári-liberális FDP-t, amit a jobboldal nagyon nehezen heverni ki. Volt már ilyen (1969-1982), s akkor még 48%-os eredményekkel is ellenzékben maradt a polgári oldal. Ilyen lehetőség ismét benne van a pakliban. Kérdés persze, hogy mi lenne az FDP túlnyomórészt polgári szavazóival? Visszatérnének egy esetleges jobbfordulatot teljesítő CDU-hoz, illetve. ismét erősödne az AfD vagy az FW? Kár lenne jóslatokba bocsátani, de ez a konstelláció nagyon felkavarná a politikai vizeket Németországban. 

Mit jelent mindez Magyarországnak?

Magyar kormánypárti körökben elterjedt az a vélekedés, hogy régiónknak mindig is jót tett a CDU kormányzása, kiváltképp ha a CDU adja a kancellárt. E tekintetben most viszont szűkülhet a mozgástér. Amennyiben kevesebb súlya lesz a CDU-nak, esetleg meg kell válnia a kancellári széktől, sőt – horribile dictu – teljesen kiszorulhat a politikai hatalomból, más idők következnek.

Ebben az esetben szabad tér nyílik a politikai utópiának Németországban.

Bár a teljesen balos kormányzás nem a legreálisabb forgatókönyv, elég ehhez a Zöldek kormányra kerülése is. Ők minden eddigi feltételezés szerint kormányzati erőt képeznek szeptember után. Ez pedig nemcsak környezetvédelmi-klímatudatos politizálást jelent, hanem aktivista, a saját balliberális mantráját másokra ráerőltető kül- és európai politikát és önfeladó, segélyekre alapozó gazdaságpolitikát is. Ők támogatják a további adósságuniót, ezzel feladva a szolid gazdálkodás elvét. Megjelenhet ezen kívül a gender-, a migrációs és akár a föderalista politikájukban is egy más, hazánkra nézve nem kedves hangvitel.

Bizonyára hűvösebb szelek fújnak tehát majd Berlin felől, s régiónk országai számíthatnak az eddiginél hangosabb „útbaigazításra”. A CDU által képviselt „szemmagasság” teljesen eltűnhet, megjelenhet a kioktatás, a mindent jobban tudó öntelt arrogancia politikája. Elég csak vezető baloldali vezérszónokokra gondolni, akik Lengyelországot és Magyarországot ki akarják „éheztetni”, ill. megvonni tőlük az EU-s forrásokat. 

Csak abban lehet reménykedni, hogy a realitások gyorsan meghozzák az eredményüket azoknál, akik zöld és balos utópiákban ringatják magukat. Nem kizárt, hogy az első vörös-zöld kormányzás (1998-2005) tapasztalataiból kiindulva józanabb politizálás jelenik meg. De azt se feledjük, hogy

a mai német társadalom erősen balra tolódott,

s míg Gerhard Schröder akkori kancellár kizárta kategorikusan mindenfajta együttműködést a Balpárttal, ma ez már egyáltalán nem egyértelmű. Továbbá jelentősen több konfliktus van jelen Európában, mint akkoriban, ezzel az ellentétek kódolva vannak a rendszerben. Azaz nagyon sok minden függ a németországi szavazás kimenetelétől, s érdemes figyelemmel kísérni az ottani tendenciákat, eredményeket és fejleményeket.

 

Nyitókép: Armin Laschet (CDU) és Olaf Scholz (SPD) kancellárjelöltek egy stúdióban (Fotó: Michael Kappeler/dpa / Reuters)

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A tartományok felében kettes, a másik felében hármas felállások vannak: három nagykoalíció (CDU/CSU és SPD vagy fordítva), két kiwi-koalíció (CDU és Zöldek vagy fordítva), egy polgári koalíció (CDU és FDP), egy vörös-zöld (SPD és Zöldek), egy Bajorország-koalíció (CSU és FW), valamint három balos koalíció (SPD, Zöldek, Balpárt – hol az egyik, hol a másik az erősebb), két Kenya-koalíció (CDU, SPD, Zöldek – különböző felállásban), egy Jamaika-koalíció (CDU, FDP, Zöldek), egy jelzőlámpa-koalíció (SPD, FDP, Zöldek), valamint a legfrissebb, egy helyen a Németország-koalíció (CDU, SPD, FDP)"
Ez aztán a polkorrekt swinger orgia... für Deutschland

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés