Kurz szerint a Sarm-es-Sejk-i csúcstalálkozó fordulópontot jelentett, és a geopolitikai helyzet alapvetően megváltozott a találkozó eredményeként. Trump most következetesen kihasználja ezt a megváltozott helyzetet Európában.
A tárgyalások alternatívája nem a győzelem, hanem egy olyan háború folytatása, amely már százezrek életét követelte. A szankciók és az elszigetelés nem kényszerítette térdre Oroszországot, de az ország gazdasági helyzete korántsem kedvező”
– fűzte hozzá. Ez a háború nem hoz győzteseket, csak veszteseket mindkét oldalon. Budapest lehetőséget kínál a békés rendezésre, amely lehetővé teszi mindkét fél számára a patthelyzet megtörését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez kompromisszumokat igényel, amelyek nem mindenkinek fognak tetszeni. „A politika feladata azonban nem a konfliktusok kezelése, hanem a megoldások megtalálása” – véli a volt kancellár.
Az osztrák politikus szerint Trump a Közel-Keleten bebizonyította, hogy eltökéltséggel áttörések érhetők el.
A történelem aszerint fog ítélni bennünket, hogy volt-e bátorságunk békét teremteni, amikor a lehetőség adott volt”