Nincs olyan, hogy „ügynöklista”! – Máthé Áron a Mandinernek

2021. július 17. 7:30
Írta: Sal Endre
A kommunista diktatúra emlékezete a magyar társadalomban címmel jelent meg a Századvég Kiadó gondozásában egy kötet, amelyben a történészek azt vizsgálták, hogyan él a kollektív emlékezetben a Kádár-rendszer. A könyv egyik szerkesztője, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese, Máthé Áron úgy látja, a feldolgozatlan múlt miatt még ma is sokan gondolnak nosztalgiával a kádári diktatúrára.

Miért fontos ez a könyv?

Mert tudni kell, mik azok a képzetek, fogalmak, amelyek a közös tudásunkat alkotják. A nemzeti közösség összetartó erejét az is adja, hogy léteznek közös fogalmak, és valahol létezik egy közös történet, sőt, akár közös történelem is, amelyre az eredményeivel, sikereivel, hibáival együtt is a sajátunkként emlékezünk.

Milyen területeken kutatták a kommunizmussal kapcsolatos kollektív emlékezetet?

Több leágazása is volt a kutatásnak. Voltak szakértői interjúk, volt dokumentumelemzés, és persze klasszikus közvélemény-kutatás, melynek keretében megkérdeztük azokat is, akik abban a rendszerben élték a mindennapjaikat. Ezeken felül egy izgalmas felmérés is készült, amelyet egy zenei fesztiválon végeztünk a fiatalok körében.

Az utóbbi milyen eredményt hozott?

Nyugtalanító és kicsit elszomorító jelenséget tapasztaltunk:

a fiatalok szemében a kádári diktatúra a retrójelenségek között szerepel.

Tehát úgy gondolnak rá, mint a táncdalfesztiválokra és az alföldi papucsra?

Valahogy így. A fiatalok részben a családi emlékezetre hagyatkoznak a véleményformálásnál, hiszen ekkor még nem éltek. Magyarországon a Kádár-rendszer hetvenes-nyolcvanas évekre eső időszaka relatíve eseménytelen volt. Az emberek a sötét, nyomasztó korszakok után úgy érezték, végre békén hagyják őket. Igaz, elvették tőlük a saját sorsukra irányuló egyéni felelősségtudatot, de legalább viszonylag nyugodtan élhettek a rendszer keretein belül. Persze ennek megvolt az ára: a cinizmus, az alkoholizmus, a világrekorder öngyilkossági ráta. A másik csapdahelyzet a Kádár-rendszer emlékezeténél, hogy a ma 50-60-70 éves emberek nagy átlagban erős nosztalgiával gondolnak a fiatalságukra. Ugyanakkor az is kiderült, hogy értik azt is, hogy annak a kornak véget kellett érnie. Tehát itt van egy bizonyos disszonancia.

A kötetben is szerepel, hogy azért takarhatja el a nosztalgia a Kádár-rendszer valóságát, mert nem volt katarzis, igazságtétel, a diktatúra üzemeltetőit senki nem számoltatta el.

Valóban nem volt igazságtétel. Nagyon nehéz úgy elmesélni egy történetet, hogy az áldozatok látszódnak, az elkövetők, a bűnösök viszont nem.

Kádár János a csillebérci úttörőtáborban 1973-ban. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Hány elmarasztaló ítélet született az 1989 előtti kommunista bűnök miatt?

Kezdjük azzal, hogy a kilencvenes évek elején az Alkotmánybíróság két igazságtételi törvényt is kiiktatott. Azután ott vannak például az 1956-os sortüzek, amelyekben sokan vesztették életüket. Káhler Frigyes összegzése szerint 32 ügyben 40 lehetséges bűnelkövető ellen indult eljárás, további 8 esetben pedig a katonai ügyészség járt el. A 32 véres eset közül csupán 8 jutott el a vádemelésig és összesen 4 vádlottat ítéletek el a kommunista rezsim '56-os bűneiért. Ez hallatlanul alacsony szám.

Az ügynöklista nyilvánossá tétele is hozhatott volna megtisztulást.

Először is: nincs olyan, hogy „ügynöklista”. Aztán szeretném újfent hangsúlyozni, hogy az állambiztonsági dokumentumok megismerhetőek, ott vannak a levéltárban. Végül látni kell azt is, hogy lassan mintha a kommunista diktatúra minden bűnét az ügynökökre akarnák kenni, pedig nem ők voltak a rendszer főszereplői, nem ők működtették azt. Sokan utólag azokat állítják célkeresztbe, akik általában zsarolás útján kerültek a gépezetbe. Mondok egy megtörtént esetet. Egy fiú egyszer poénból hazavitte a 7-es busz egyik tábláját. Az egyetem előtt állt. A rendszer üzemeltetői megkeresték, majd azt mondták: vagy információkat ad nekik, vagy pedig egy életre elfelejtheti az egyetemet. Mi úgy gondoljuk, hogy erről a homályos, titkos világról is kell beszélni, de talán fontosabb, hogy kik működtették a diktatúrát. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága különböző szempontok szerint több mint háromezer nevet gyűjtött össze legalább címszavas karrierrel, vagy részletes életpályával. Ebben voltak kommunista hatalombirtokosok, '56-os vérbírák és ügyészek, pártvezetők, vizsgálótisztek, párttitkárok, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetői.

Őket kell célkeresztbe állítani.

A kutatások szerint a rendszerváltást követően az emberek 72 százaléka volt csalódott – azt remélték, hamarosan eljön a nyugati jólét.   

1989. április 4-én, az utolsó, úgymond felszabadulási ünnep idején a magyar emberek berakták a nagymamát a hátsó ülésre a valutakeret miatt, kimentek Bécsbe bevásárolni, és hozták haza ezerszám a Gorenje hűtőszekrényeket. Az utolsó pártállami ünnepet tehát a kapitalizmus legkeletibb fellegvárában ülték meg, fogyasztással. Van ebben valami tragikomikus, valami abszurd. A magyar ember egy kicsit mindig az osztrákokhoz viszonyította magát. Sokan azt gondolták a rendszerváltozáskor, hogy egy kis idő után eljön a nyugati életszínvonal. Nem jött el, mert Ausztria nem tudott házhoz jönni. Ne feledjük, a csalódottság érzését növelte, hogy rövid időn belül másfél millió ember vált munkanélkülivé. Utólag nézve jelen volt egy naivitás is: a nemzetközi rendszerben nincs olyan, hogy csak úgy jót akarunk a másiknak, minden ország elsősorban magáért és a nemzeti érdekeiért küzd. Most bocsánat, de egy tetszőleges nyugati nyugdíjas szavazata már akkor is fontosabb volt, mint hogy mi lesz a magyar cementiparral.

Ön szerint hogyan fogadják majd a könyvét?

Jó hír, hogy van igény a múlt megismerésére, de ha az emberek nem kapják meg a valós történeteket, akkor a retróhoz fognak fordulni. Kádár János – nem is annyira burkoltan – azt mondta az embereknek: nyugalom, a történelem véget ért. Legalábbis ideiglenesen. Aztán 1989-ben visszajött a történelem. Azt a szürke, tudatosan elmosott mezőt, ami az 1956 és 1989 közötti történelem, meg kell tölteni tartalommal, el kell mesélni.

Be kell mutatni a diktatúra valódi hőseit és valódi bűnöseit;

újra fel kell fedeznünk és birtokba kell vennünk a történelmünket. Mivel ez még nem történt meg, ezért van az, hogy az 1989 után született emberekben sok esetben egy halvány, pozitív kép él a Kádár-rendszerről. Pontosabban nem is a Kádár-diktatúráról, hanem arról, amit annak a helyére képzelnek. Ez pedig komoly veszélyt hordoz magában, hiszen a nosztalgiaérzés alatt eltűnnek azok a hősök, akiket ismernünk kellene. Itt van például az 1956-os forradalom. Meg kell ismertetnünk a társadalommal azokat a hősöket, akik a szerepvállalásukkal sokat adtak a nemzetnek. Angyal Istvánt, a Pongrácz-testvéreket, Brusznyai Árpádot – és még sok-sok hőst. Mi, történészek és levéltárosok azért vagyunk felelősek, hogy ezek a hősök ne merülhessenek feledésbe.

Fotók: Ficsor Márton

Összesen 169 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az említett utakat követően Te kinek jelentettél, emlékszel még a tartótiszted nevére? Fleto-Orbán orosz -kínai hiteleinél Te miért kedveled jobban az IMF hiteleket? A Kádár alatt, Fekete János által felvett nyugati hitelekkel nem volt gondod?

Látom Te is nosztalgiázol az egykori legvidámabb barakk léthelyzetünk kapcsán. S valóban mi élvezhettük tábor szabta határokon belül a legnagyobb mozgásteret, minden értelemben. Moszkva nem lépett olyan erőszakosan a lakásunkba, családi-hétköznapi életünkbe, szokásainkba, erkölcsi normáinkba, miként teszi ezt most Brüsszel, az új akol.

A nyaraló - külsejéről megmondhatták, hogy a tulaj hol dolgozik, honnan származik az egykori honvédségi híradós bódé, vagy egyéb anyagok - , az autó - a Trabant sokaknál álmaik netovábbja volt - birtoklása a három évenkénti nyugati utazás varázsa, a május-1-i felvonulás, integetés a tribünről nyáját meghatottan szemlélő Kádárnak, majd az ingyen sör és virsli szülte önfeledt hangulat, az élmény, hogy a vállalat szintén munkásőr igazgatója leereszkedett a munkásőr lakatoshoz, hogy az Írószövetségben, a külügyben, a pártban sokat számított előmenetel szempontjából egy orosz feleség, hogy a falvakban a TSZ-elnök , a párttitkár lakása volt csak nagyobb a többieknél, hogy a vállalati teherautó sofőr is családi házat építhetett a fusi fuvarokból, hogy Lipóciában virágozhattak a kis üzletek, jól élhetett a zsidó polgárság is, igen hatásos volt, s kísért a múlt sokaknál.

Persze azt sokan elfelejtik, hogy az egykori szovjet-és párthű nomenklatúra 90-et követően miként vált kapitalistává - ez már a Németh kormány alatt beindult -, miként örökítette át gazdasági hatalmát, miként röhögött bele a prolik arcába, akiket most megint fel akar használni a hatalomba történő visszatérésre.

Személyesen volt módom beszélni évekkel korábban azzal az emberrel, aki karhatalmistaként vezette az egyik teherautót a Nyugatinál, amelyre felrakták a halottakat. Elmondta, hogy Horn magából kikelve, üvöltözve ugrált a holttesteken. S ennek az állatnak szobra van Brüsszelben. Akkor már Hitlernek is állíthatnának. Nincs semmi különbség a kommunisták és a nácik között, egy tőről fakadnak, az emberiség legaljasabb férgei.

A magyar társdalom elcseszte az elszámoltatást. Ezért bűnhődik és még fog sokáig. Kutyulással sehova se lehet eljutni, sohasem is lehetett.
Kis bűnöktől úgy mint nagy bűnöktől csak tiszta törésfelülettel szabad megválni. (clean break - ahogy az angol mondja)

Ez nem ok arra, hogy ne kezdődjék el az igazságszolgáltatás.
Szerinted a nem politikai gyilkost se kell büntetni, mert mindig lesz?

Szükség van a hangodra a konzervatív oldalon, bár többen elhatárolódnak Tőled. Mire gondolok? Arra, hogy a Fidesz nagy hangon beígérte az elszámoltatást, majd sunyin kibújt alóla, csak a választási győzelemhez kellett. Kövér is beismerte, hogy ez nagy hiba volt. nem hiba, bűn, hosszú távon ez /is/ vezethet a Fidesz bukásához.

A Fidesz leépítette tömegkapcsolatait, a civil szervezeteket, a kolostor magasságából néznek át az embereken. Kunhalmi szinte minden piaci napon ott puszilgatja a nyuggereket, s társaik is élő kapcsolatban állnak a potenciális választóikkal.

A Fidesz szétverte azt a Kormoránt, amely segített megnyerni a választást. A Fidesz elvágta az érzelmi szálakat, kötődéseket, meghízott politikusaik csak irritálják az embereket. Rózsi decemberben lesz 75 éves, korábban Ő is sokat segített a Fidesznek.

Orbán nem foglalkozik a kultúrával, ezt Gulyáson keresztül nyilvánvalóvá tette. Lásd magyar történelmi filmek készítése. Vesd össze a lengyel filgyártás ilyen vonatkozású termékeivel. Orbánt a focin kívül semmi sem érdekli, talán könyvet sem olvas. Nem ad pénzt magyar filmrendezőknek, magyar filmekre, vérig sértve őket. Mármint az eddig Orbán mellett állókat.

Országgyűlési képviselőik leszarják a választóikat, interneten böfögnek néha valamit. S a kisember véleménye nem jut el a kolostor jól hangszigetelt falai közé.

Orbán, a Fidesz nem ismeri fel, hogy a rájuk szavazók többsége sem szereti őket, amiért rájuk szavaznak - de e téren komoly kétségeim vannak 22 kapcsán - amiatt van, hogy nincs más, az ország, a nemzet, a családok számára felelősen vállalható alternatíva, a hazaárulóktól retteg a többség.

A józan ész akkor ér szart sem, ha nem propagáljuk. Mi több, követését nem követeljük.

Te meg érintkezz többet az emberekkel........

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés