Tovább üti Zacher Gábort Hont András

2021. július 13. 20:03
Magyarázatot vár a publicista, hogy a tömegrendezvények ellen fellépő orvos miért szerepel egy tömegrendezvényen.

Rendesen beleszállt Hont András a sajátos képzavarral sokszor „az ország toxikológusa” néven emlegetett Zacher Gáborba . A publicista kedden két rövid kommentárt is szentelt a médiában előszeretettel – és egy átlagos orvoshoz képest valóban elképesztően sokat – szereplő Zachernek. 

Hont először arra kérte az orvost, hogy „fogja be a pofáját”, mert szerinte eddig egyetlen jóslata sem jött be.

Ennek apropója az volt, hogy Zacher Gábor kedden éppen az RTL-nek nyilatkozott, és kijelentette, hogy szeptember elejére megtízszereződhetnek a fertőzések. Zacher még januárban jelentette ki, hogy nincs elég információ az oltásokkal kapcsolatban, majd közölte, hogy mely vakcinákat tartja megbízhatónak. A kíni vakcinával szemben még bizonytalan volt.

Később azonban beismerte, hogy tévedett, és azt mondta, a kínai oltással is oltani kell. Zacher ezt követően pontosan megtippelte járvány harmadik szakaszának tetőzését, amelyet a saját névnapjára, március 24-re tett. 

Mint kiderült, tévedett.

De még itt sem állt meg, a terasznyitással kapcsolatban újra arra figyelmeztetett, hogy korai, és a fertőzések terjedéséhez vezethet. Ez a jóslat sem jött be.

Második Zacher Gáborról szóló bejegyzésében Hont egy plakátot mutatott be, amelynek tanúsága szerint

a tömegrendezvényeket járványügyi szempontból veszélyesnek tartó orvos épp egy tömegrendezvényen lép fel.

Hont úgy fogalmazott,

„Akkor miután mindenki kiháborogta magát, hogy miként lehet így beszélni egy köztiszteletben álló személlyel, meg nagyon is igaza van a toxikus orvos főúrnak, ki lehet bírni tenger nélkül, nem kell ide-oda utazgatni, maradj otthon, ne dőlj hátra, mert láthattuk, hogy a terasznyitás után is berobbant, az Eb pedig egyenesen megtizedelte Európát, nos, én megvárom, hogy az illető elmagyarázza, hogy járványszempontból mi a különbség egy tengerparti nyaralás és egy bluesfesztivál között.

Azt leszámítva, hogy a tengernél pénzt költ az ember, az ilyen alkalmakért meg pénzt kap.”

Zachertól azt azonban még Hont András sem vitathatja el, hogy jó példával jár elöl, hiszen a „sztárorvos” valóban télen-nyáron sálat hord.

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zacher Pesten mentőzött, Gyöngyösön meg kórházi orvos volt, azaz nem otthon pihizett. Közben meg beszélt ezt meg amazt, de nem lehet mindenki Nostrodamus.

Végre valaki emlékszik a " Félelem Bérére". Egyik legmegrázóbb film, amit láttam.

A Zacherrel szemben használt hangnemet én Hadházy és mások Müller Cecíliával szemben használt sokkal durvább hangnemének "fényében" értékelném.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés