Zacher: A középiskolás fiatalok 20 százaléka kipróbált már valamilyen tiltott szert

A toxikológus szerint a kormánynak és a szakmának össze kell fognia, és együtt kell kitalálnia a megoldásokat.

A toxikológus szerint a kormánynak és a szakmának össze kell fognia, és együtt kell kitalálnia a megoldásokat.
Több lépcsőben, nagy mértékben emelkedik az orvosok bére – hívta fel a figyelmet Magyarország Kormánya a közösségi oldalán.
Továbbra is zéró toleranciát követelnek.
Zacher nem győzte hangsúlyozni portálunknak, hogy olyan következményei lehetnek a globális felmelegedésnek, amiket mi még el sem tudunk képzelni.
A főorvos szerint hasonló esetekben az egészségügyi személyzetnek akkor is be kell rohannia a pályára, ha a játékvezető nem állítja meg a játékot, mert a focista életénél semmi sem fontosabb.
Választ kapott a marihuána legalizálását támogató toxikológus.
A toxikológus utána a kórteremben dohányzott, majd lefutott egy félmaratont.
A toxiológus szerint a túlzott alkoholfogyasztás és az utcai kábítószerek használata azonban nemcsak szilveszterkor probléma.