Zacher Gábor édesanyja elvesztéséről: „Ott halt meg nálam a kórházban”

2024. február 05. 07:14

A toxikológus utána a kórteremben dohányzott, majd lefutott egy félmaratont.

2024. február 05. 07:14

A toxikológus egy interjúban elmondta, hogyan kellett búcsút vennie édesanyjától, az átélt fájdalmat pedig futással vezette le, amely mindig is fontos szerepet játszott az életében. Mint kiderült, 

édesanyja a szeme láttára hunyt el, abban a kórházban, ahol maga is praktizált

 – írja a Blikk. „Ott halt meg nálam a kórházban. Tüdőrákja volt, és az utolsó tíz napot már nagyon nehezen viselte”– emlékezett vissza Zacher Gábor a Mutasd magad! című YouTube-műsorban.

Hozzátette: „Bejött és még az unokájával, a fiammal beszélt telefonon, aki akkor még kicsi volt, de el lehetett magyarázni neki, hogy a nagyi beteg. 

Majd édesanyám azt mondta, hogy ezt fejezzük be. 

Mi is pontosan tudtuk szakmailag, hogy minél többször csapoljuk a mellkasát, annál többször fog újra telítődni és csak rosszabb lesz. Ezért azt mondta édesanyám, hogy ezt hagyjuk abba. Akkor már nagyon fájt neki, ezért 

kapott kábítószert, morfiumot, majd szépen elaludt és meghalt”.

„Ott ültem végig az ágynál, amikor elment és utána még négy-öt órát elüldögéltem a kórteremben, rágyújtottam, dohányoztam, de senki nem szólt... Utána fogtam magam, átöltöztem, akkor még a Péterfyben dolgoztam és 

kimentem a ligetbe, ahol lefutottam egy félmaratont”

– emlékezett vissza Zacher Gábor.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. február 06. 20:58
Nézzük el neki....
paracelsus-2
2024. február 06. 04:24
Már anyád emlékét is árulod, te féreg?
Syr Wullam
2024. február 05. 15:52
És ezt nekem most kellett megtudnom, évekkel az esemény után? Faszomba már. 🤨
Obsitos Technikus
2024. február 05. 15:00
Jó. Három volt főnökömnek is az osztályán halt meg apja-anyja, sőt az első főigazgatómat én toltam fel a kilencedikre, mikor meghalt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!