Ezért felmerül a kérdés, milyen bocsánatkérés az, melyben a Népszava egyik nap a sajnálkozását fejezi ki a kereszténygyalázó karikatúra miatt, másnap már újra a torkunknak ugrik, kifogásolva a jogerős ítéletet. Ez nem bocsánatkérés! Felmerül az is, miért provokálják keresztény közösségünket? Miért gondolják azt, hogy az a sajtószabadság, ha hitünkben és vallási jelképeinkben meggyaláznak vagy kigúnyolnak bennünket?
Vegyék már észre: amit önök „sajtószabadság” címen művelnek, az része a keresztényüldözésnek!
Önök Jézus Krisztust helyezték céltáblájuk középpontjába, és ahogyan szellemi jogelődjeik égre irányzott lövésekkel jelezték, hogy kivégezték Istent, Önök ezt most a „fekete humor” mérgezett nyilával tették. Vajon mit tartalmaz még az ötéves tervük?
Esetleg már kijelölték azt is, hogy hány templomot kell lerombolni, vagy közülünk hány keresztényt kell megalázni?
Mi úgy látjuk, önök a mi megaláztatásunk révén kapnak kitüntetést! Így lett a blaszfémikus gúnyrajz az „év legjobb karikatúrája”. Az önök narratívája számunkra, a kommunista rémuralomban elszenvedett sérelmeket eleveníti fel. Azt az időszakot, amikor a kommunisták még attól sem riadtak vissza, hogy II. János Pál pápát likvidáltassák, mert kimondta az Igazságot.