Ők a partizánok, mi pedig a patrióták – Rákay Philip a Mandinernek

Az önre irányuló kiemelt médiafigyelmről az Abigél című kultikus film egyik jelenete jut eszembe, amelyben a szigorú iskolaigazgatót játszó Básti Lajos azt mondja: hirtelen milyen nagy lett az érdeklődés Vitay Georgina iránt. Ön minek köszönheti az érdeklődést?

Mert megjelentem a Facebookon, egy olyan felületen, amelyet hosszú ideje jórészt a balliberálisok hegemóniája határozott meg. Némi önkritikával valljuk be, a jobboldali értelmiség sokáig nem vette eléggé komolyan a közösségi hálót. Ilyen előzményekkel, öt év közéleti hallgatás után indítottam el a Facebook-oldalamat – a Megafon szakmai támogatásával –, s mára, néhány hónap kőkemény munkája után milliós eléréseket produkálunk. A Megafon csapatához időközben kiváló véleményformálók csatlakoztak, s hirtelen megteremtettünk egy új, igen látványos és hatékony jobboldali, patrióta platformot. Naná, hogy erősen elkezdte zavarni mindez a másik oldalt. Tudom, hogy lázasan keresik, hol tudnának megfogni. Keresik az állami szerződéseimet, de nem találnak semmit. És nem azért, mert a megkérdezett hivatalok trükköznek és nem adják ki őket, s nem is azért, mert a balosok bénák és rossz helyen keresgélnek, hanem azért, mert egyszerűen nincsenek. Ezt nehezen viselik...

Ellenben levideózták egy majd ötvenmilliós Mercedes dzsipben ülve…

A karaktergyilkosság első lépcsőfoka: felkutatni az illető állami megbízásait. Olyanok nekem nincsenek.

Mármint ez lenne a méregdrága Mercedes?

Mivel más nem maradt, a túloldal ezzel hergeli az övéit, illetve azzal a hazug sejtetéssel, hogy bizonyára valamilyen Fideszes pénzcsapon keresztül lopom a közpénzt, s ebből telik ilyen drága autóra, ingatlanokra. Miközben az igazság az, hogy az utóbbi években felépítettem egy olyan cégcsoportot, amely ingatlanfejlesztéssel, gazdaságstratégiai és kommunikációs tanácsadással, vagy például startup befektetésekkel foglalkozik, mégpedig igen sikeresen. Magáncégek közötti üzletekről beszélek, nem pedig állami megbízásokról vagy közbeszerzésekről. Ráadásul a legtöbb esetben külföldi partnerekkel dolgozunk, szerte a nagyvilágból.

De korábban azért voltak állami megrendelései, nem?

Állami nem, de 2006 és 2010 között dolgoztam önkormányzatoknak is, tanácsadóként. És volt még valami: évekkel ezelőtt, amikor kiadtam a Szabadság tér ’89 és a Szabadság tér ’56 című televíziós műsorsorozatom négykötetes könyvváltozatát, akkor az állam vásárolt belőlük – önköltségi, és nem bolti áron –, hogy az iskolák és a könyvtárak polcain ott legyen hazánk 1945 utáni, a kommunista rémuralom évtizedeit bemutató, megrázóan igaz története. Ennyi. Marad a Mercedes és a lovarda. Vagy például az, hogyan mutyiztam budai Várban található lakást magamnak, ami persze hazugság, ja és az is, hogy mennyi osztalékot merészelek évről évre kivenni a cégeimből, mintha ez közügy volna. De arról persze sosem írnak, hogy hány családnak adok munkát, vagy épp arról, hogy az elmúlt években a költségvetésbe körülbelül egymilliárd forint adót és járulékot fizettem be. A lényeg az ócska, balos hergelés. Ezért parádézott pár hete Szél Bernadett az Átlátszó újságírójával a lovardámnál, elfúló hangon a kamerába rebegve, hogy a mögötte látható épületben bizony nem emberek, hanem Rákay Philip lovai élnek. Lévén, hogy az egy istálló. Furcsa is lenne, ha mondjuk aranyhörcsögöket tartanék benne...

Valahol azt mondta, azért tért vissza, mert meghallotta Gyurcsány Ferenc kijelentését, miszerint a jövő évi választás után elszámoltatják a jobboldaliakat. Tényleg csak ezért?

Hangsúlyozom: az elmúlt harminc évben, több tévécsatorna alapítójaként, vezetőjeként, több ezer tévéműsor készítőjeként, producereként, s az elmúlt öt-hat évben üzletemberként olyan egzisztenciát és biztonságot teremtettem a családomnak, hogy – képletesen szólva – nyugodtan ülhetnék otthon és számolhatnám a babérbokrokon a leveleket. Nem kergetett senki hatlövetűvel, hogy újra a közéleti frontvonalba álljak, s vállaljam az ezzel járó kényelmetlen ütközeteket. Gondolhatnak szentimentálisnak, vállalom:

A Facebookon a Megafon nevű szervezet támogatja a videóit, olykor milliós Facebook-hirdetésekkel. Milyen pénzből?

Ezt a kérdést a kiegyensúlyozottságáról oly híres, balliberális média sem bírja lenyelni. Az a média, amely valahogy sohasem kutatja, miből és mennyi pénz terem Karácsony Gergely, Jakab Péter, vagy éppen Gyurcsány Ferenc hirdetett videóira a Facebookon. Rossz hírem van a számukra. A Megafon nem állami pénzből, hanem adományokból gazdálkodik. Többek között az enyémből is. Igen, ez a helyzet. Hála Istennek megengedhetem magamnak, hogy nem csupán a napi munkámmal, de pénzzel is támogatom a Megafont. Több olyan barátom is van – kisebb és nagyobb vállalkozók –, akik jobboldaliak, és mecénásként részt vállalnak abból a fontos misszióból, ami arról szól, hogy végre szeretnénk felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon.

Az emberek viszont egyelőre csak kapkodják a fejüket, hiszen a Facebookon folyó kampány mostanában nem szólt másról, mint hogy ki a magasabb, kövérebb, vagy hogy ki tud angolul…

Sajnos valóban elég alacsony a színvonal, s nem akarok szemellenzős lóként viselkedni, de tényleg nem mi kezdtük.

Tényleg az volna a nagybetűs politika lényege, hogy Jakab infernális stílusban, előre kidekázott és betanult szövegeket előadva játssza a szegény ember Robin Hoodját, majd ezt az igen színvonaltalan és hiteltelen monodrámát percek múlva feltöltik a Facebookra? Jakab politikai teljesítménye ennyi csupán, számára a parlamenti ülésterem díszletté, forgatási helyszínné silányult. A teljes baloldal egyre inkább úgy viselkedik, ahogy felforgató aktivisták, politikai provokátorok szoktak. Ezért is létkérdés, hogy a patrióták markánsan megjelenjenek a legnagyobb közösségi térben, mert ezt a silányságot valahogy ellensúlyozni kell. Számomra egészen

Már a szóhasználatuk is elfogadhatatlan. Ahogy a fideszesekről beszélnek: lámpavasaznak, koncepciós pereket emlegetnek, vagy épp arról fantáziálnak, hogyan fogják köztiszteletben álló vezetők elveszíteni az „idegrendszerüket”, ha majd kellő nyomás alá, „satuba” helyezik őket... Elképesztő! De az is minősíthetetlen, ahogy Karácsony alacsonyozik, kövérezik, vagy amikor Jakab a Facebook-bejegyzéseiben rendszeresen csak köpcösnek nevezi Magyarország miniszterelnökét.

Ellenben egy olyan országban kikezdeni valakit a nyelvtudás hiányával, ahol a polgárok 80 százaléka nem beszél semmilyen idegen nyelvet, nem biztos, hogy kifizetődő…

Karácsony esetében nem a nyelvtudás hiánya a legnagyobb baj, bár – halkan jegyzem meg – egy ország vezetőjének igenis beszélnie kell legalább egy világnyelvet, hiszen sorskérdések dőlnek el a miniszterelnökök közti négyszemközti megbeszéléseken. A vállalhatatlan az, hogy az életrajzában szerepeltette, hogy nyelvvizsgája van, ráadásul a doktori fokozatának emlegetése is a politikai imázsépítését szolgálta. Miközben egyik sem igaz. 

Kovács István, a Megafon vezetője szerint azért fontos, hogy legyenek jobboldali véleményvezérek a Facebookon, mert ez önbizalmat adhat a jobboldali gondolkodású embereknek, akik eddig jobbára másfajta ideológiát hirdető tartalmakkal találkozhattak ezen a felületen. Önbizalom növelés, mellette pedig szavazatszerzés?

Az én célom, hogy a „takarékláng üzemmódból” feljebb tekerjem azoknak a jobboldali szavazóknak a lelkesedését, akik az elmúlt években megfáradtak, beleuntak a politikába, természetesnek veszik a nyugalmat és a biztonságot, vagy esetleg nem értettek egyet valamivel, és ugyan megmaradt az értékrendjük, ám mégsem érzik a súlyát a jövő évi választásnak. És persze igyekszem megszólítani azokat az útkeresőket is, akik jórészt balos narratívával, magyarázatokkal találkozhattak eddig a Facebookon vagy úgy általában az online térben. Azt szeretném elérni, hogy lássák, van másik nézőpont is, aztán majd eldöntik, melyiket tartják hitelesnek. Persze tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a hardcore Gyurcsány-Dobrev rajongókat, vagy épp a munkásőrtagozat megmaradt kemény magját valószínűleg nem én fogom megszólítani...

Mi a baja Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával? Elég sokat emlegeti őket…

Nagyon sok bajom van az egész családdal. Anno, a Szabadság tér ’56 és a Szabadság tér ’89 adásai kapcsán évekig kutattuk a kommunista rémuralom magyarországi történetét. Ezek után talán nem csoda, hogy az ilyen elvtársi családok a „becsípődéseim” alanyai. Az igazságérzetem egyszerűen nem bírja elviselni, hogy az Apró–Dobrev–Gyurcsány klán tagjai –  igen terhelt személyes múltjukkal, jelenükkel – bármiről is kioktassanak bennünket. A demokrácia, a jogállamiság, a politikai erkölcstan pedig különösképpen bizarr módon hangzik e família tagjaitól, ismerve, mit műveltek a hazánkkal, amikor csak lehetőségük adódott rá. S persze azért is foglalkozom velük ennyit, mert – akár tetszik, akár nem – a másik oldalon bizony ez a decens Underwood-házaspár fújja a passzátszelet, s

akik nem is észlelik, hogy Gyurcsányék kiskanállal megeszik őket reggelire.

Az antikommunizmus önnél családi hagyomány?

Az egész gyerekkorom abban a szellemben telt, hogy a szüleim a kezembe adták azokat a fontos történelmi könyveket és irodalmi műveket, amelyek az egykor volt Magyarország nagyságáról meséltek. És emlékszem az édesapámmal folytatott igen mély beszélgetésekre, amelyek az 1945 utáni világról és különösen 1956-ról szóltak. Már kiskoromban megéreztem és talán meg is értettem valamit a kommunizmus természetéről. Az igazi katarzis mégis akkor ért, amikor megismertem a feleségem családjának történetét. A felvidéki kitelepítés és a teljes vagyonelkobzás szörnyű igazságtalanságát, az ebbe belebetegedő, majd belepusztuló dédnagypapa történetét, vagy épp a kuláknak nyilvánított, s rendszeresen félholtra vert másik nagypapa tragédiáját.

Ha már a múltnál tartunk, ön ugyebár a kilencvenes években előbb Szekszárdon, majd egy műsorvezető kerestetik verseny megnyerése után Budapestre költözve televíziózott. Hogyan jött az életébe a Fidesz?

A 90-es évek közepén az egyik legfoglalkoztatottabb műsorvezető voltam, aki különféle rendezvények házigazda szerepét is vállalta. Így aztán nem csoda, hogy 1998 és 2002 között a Fidesz által vezetett polgári kormány is rendszeresen felkért nagy állami ünnepségek, rendezvények levezénylésére. Persze nem esett nehezemre nekik igent mondani, hiszen 18 éves korom óta Fidesz-szavazó vagyok. Ám ez a szerepvállalás akkor még nyilván nem volt direkt politizálásának nevezhető.

Nem úgy 2002. április 13-án, amikor a Fidesz-nagygyűlésén lépett színpadra.

2002-ben a választás első fordulóját elvesztette a Fidesz, majd két nappal később a feleségemmel mi is elmentünk a Testnevelési Egyetemre, Orbán Viktor beszédét meghallgatni. Összefutottunk Kovács Ákos barátommal, a rendezők pedig kiszúrtak minket és három perc múlva már ott ültünk a második sorban, közvetlenül a Fidesz elnökség s az akkori kormánytagok mögött. Ez már – ha úgy tetszik – direkt kiállás volt a Fidesz mellett, majd jött a híres április 13-ai nagygyűlés, az a nap – és ebben semmi túlzás nincsen –, ami komoly fordulópontot jelentett az életemben, mert gyökeresen megváltoztatott mindent.

Amennyiben?

A baráti köröm nyolcvan-kilencven százaléka szinte azonnal eltűnt. Az akkori médiavezérek pedig – akik addig a tenyerükön hordoztak, s elhalmoztak minden évben szakmai díjakkal – megüzenték, hogy én mostantól portás sem leszek a magyar médiában.

A zenetévében – amelynek nem csupán egyik arca, de egyik kitalálója, alapítója is voltam – akkoriban enyém volt a főműsoridő, de varázsütésre kezdtek eltűnni a reklámozók a műsoraim környékéről. Mellesleg akkor már jó ideje nem elégített ki intellektuális értelemben mindaz, amit a zenetévé akkor jelentett, de a Kossuth téri szerepvállalásom után más szempontból is elfogyott körülöttem a levegő. Például egyik igen népszerű, ma is jól ismert akkori műsorvezető társam összehívta a tévé vezetőségét, fellázítva ellenem szinte a teljes stábot, számon kérve a vezérigazgatót, hogy miért nem rúgnak ki azonnal, mert állítólag őt is nácizzák miattam már a közértben. Egészen furcsa, szomorú emberi helyzetek adódtak a híres liberáltolerancia szent zászlaja alatt...

A VIVA+ egy kereskedelmi tévé volt, ebből a szempontból érthető, hogy nem örültek a politikai szerepvállalásának. Nem így érzi?

Már bocsánat, de én nem a Ku-Klux-Klán, hanem az akkor regnáló magyar miniszterelnök nagygyűlését vezettem. Érdekes,

Például Vágó Istvánt senki nem állította pellengérre amiatt, hogy Demszky Gábor és az SZDSZ szekerét húzta-vonta, mondjuk a végeredményt elnézve nem túl nagy sikerrel...

Egyszóval lenullázták…

Egyik napról a másikra légüres térbe kerültem. Csak egy példa annak érzékeltetésére, hogy milyen szélsőséges érzelmek kerültek felszínre akkoriban: volt olyan újság, amely képes volt leírni, hogy Egerszegi Krisztina úszófenomén, mindenki kedvence – aki ugyebár ott volt 2002-ben a Kossuth tér színpadán – már csak a fél ország Egérkéje.

Valahol azt nyilatkozta, hogy a 2002-es választás után néhány nappal valaki el akarta ütni az autójával önt és az állapotos feleségét.

Így történt, s közben azt ordították: rohadt nácik! De – ha már itt tartunk – ma is megkaptam már a menetrendszerű, halálos fenyegetésemet, és az sem ritka, hogy az utcán felém köpnek. Nemrég a belvárosban egy öklét rázó férfi indult el irányomba ordítva, akit végül az utcán sétálók állítottak le.

Akkor nem sok minden változott...

Nem. Ami azonban ennél is szomorúbb: pár éve kvázi ki kellett menekítenem egy budai iskolából a gyerekeimet, ahol haladóék csúcstoleráns csemetéi durván kiközösítették és olykor-olykor le is nácizták őket miattam. Miközben a tanárok egy része boldogan asszisztált mindehhez, vagy csendben félrenézett. Azért járnak ma nemzetközi iskolába a gyerekeim, mert ott – kis túlzással – senki sem tudja, ki az apjuk. Ezek után persze senki ne csodálkozzon azon, hogy nem esik nehezemre, a magam nyelvi eszközeivel keményen ostorozni ezt a szemforgató, ballib bandát.

Visszatérve a Megafonhoz: immáron Youtube-csatornát is indítanak, ma este fut ki az első adás. Megszületett a jobboldali Partizán?  

Beszédes nevek. Ők a partizánok, mi pedig a patrióták. Szerintem ez mindent elmond arról, kik vagyunk és miben hiszünk.

Mi lesz a tematika?

Lesznek új, talán szokatlan hangvételű interjúk, háttérbeszélgetések és világmagyarázó elemzések is, de rengeteg tervünk van. Jórészt fiatalok alkotják a csapatot, okosak és roppant tehetségesek, s büszkén vállalják az értékrendjüket.

Ön szerint mi a tétje a jövő évi választásnak?

Megint teátrális leszek: a hazánk megmaradása. A Gyurcsány házaspár vezette koalíció – bárki is legyen a kirakatfigurájuk –, háttérben a globális pénzhatalmi hálózat ön- és közveszélyes víziójával, végzetes kombó volna Magyarország számára. Ez a komprádor hálózat azon ügyködik, hogy lebontsa az erős nemzetállamokat, a helyükre álmodva előbb az Európai Egyesült Államok központosító világát, amely persze előszobája lehetne egy elképzelt, beteg világkormány ideának. Ezúttal nem pusztán arról van már szó, hogy gazdasági értelemben hogyan képes a balliberális oldal lenullázni, kiárusítani egy országot, mert az kínkeservvel, fogcsikorgatva, hatalmas áldozatok árán ugyan, de mindig visszacsinálható. Mestertervüket látva egészen más már a tét.

Micsoda?

A globális kontroll megszerzéséről szól a harc, minden területen, bármi áron. S közben

Ha az általuk elképzelt, nyílt társadalomnak becézgetett elmebaj végérvényesen rászabadulna Magyarországra és Európára, az egyben azt is jelentené, hogy 34 millió migráns elé terítenének vörös szőnyeget. Ez Magyarországra vetítve nyolcszázezer-egymillió, ellenőrizetlenül betelepített migránst jelentene, ami kulturális, demográfiai, vallási, vagy éppen gazdasági értelemben kataklizmához vezetne. De felmérhetetlen károkat okozna a genderidiotizmus túlerőltetése is, visszafordíthatatlan folyamatokat indítva el. Ez a valódi tétje 2022-nek. Nem pedig annak az emlegetése – sokszor eltartott kisujjal, nem a lényegről beszélve, pusztán stílusvitákat folytatva –, hogy milyen hibái vannak a Fidesznek. Semmi és senki nem tökéletes, kizárólag az isteni princípium lehet az. De meggyőződésem, hogy nekünk, magyaroknak – mint az elmúlt ezer év során mindig – valódi küldetésünk van itt, Európa közepén. A normalitás, a valódi európai értékek őrzőinek, zászlóvivőinek szegődtünk. Ezt a missziót pedig kizárólag büszke patriótaként lehet véghez vinni, kisszerű lúzereknek és virtigli hazaárulóknak ez nem sikerülhet...

Fotók: Ficsor Márton