Így lesz az Egyesült Államokból Latin-Amerika

2021. május 17. 11:04
Az Egyesült Államok 2050-re egyharmadrészt spanyol ajkúakból fog állni, a Republikánus Párt jövőjét a spanyolajkú amerikaiak jelentik – ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok egyre inkább hasonlítani kezd majd Latin-Amerikához, írja a The American Conservative szerzője.

Nyitókép: az USA spanyolajkú lakosságának arányai, 2010-es adatok szerint (Wikimedia)

 

Helen Andrews amerikai író, újságíró, a The American Conservative vezető szerkesztője. 2012 és 2017 között Sydneyben a Centre for Independent Studies kutatója volt, korábban a Washington Examinert főszerkesztette. A Boomers: The Men and Women Who Promised Freedom and Delivered Disaster című, idén januárban megjelent könyv szerzője.

***

2020 júniusában a Priorities USA nevű demokrata politikai akcióbizottság egy olyan videóval kezdett kampányolni a spanyolajkúak körében, mely szerint „a családjaink nem azért jöttek Amerikába, hogy az egyik caudillót (a latin-amerikai diktátorok bevett megnevezése – a szerk.) egy másikra váltsák le” – írja a The American Conservative-ban megjelent esszéjében Helen Andrews.

Emlékeztet: a szöveg alatti vágóképen Donald Trump és Jair Bolsonaro volt látható, és a demokraták mindjárt kínáltak megoldást is: „Nem caudillóra van szükségünk, hanem egy olyan caballeróra (úriember – a szerk.), mint Joe Biden”. Ezzel körülbelül egyidőben vette fel Donald Trump a spanyolajkúaknak szóló kampánydalát: „La buena vida! La economía! Hazlo por tu familia! Yo voy a votar por Donald Trump!” („A jó élet! A gazdaság! Tedd meg a családodért! Donald Trumpra fogok szavazni!”) – hirdette a rövid csasztuska. 

Andrews szerint

Trumpnak sikere is volt vele: megnyerte Floridát és Texast is,

a legnagyobb előnnyel épp a spanyolajkúak lakta határmenti megyékben győzött, és 2020-ban még nagyobb arányban kapta meg a latinók szavazatát, mint 2016-ban, pedig már akkor is felülmúlta Mitt Romney 2012-es eredményét. „Azok a spanyolajkúak, akik Hillary Clintonra szavaztak, milliószám húzták meg rá a ravaszt” – véli Andrews.

A szerző úgy fogalmaz, a Republikánus Pártban hagyományosan kétféle gondolkodásmód alakult ki a spanyolajkúakkal kapcsolatban: vannak a Bush családhoz hasonló amnesztiapártiak, akik szerint „a párt bevándorláspolitikájának puhítása az egyetlen módja a politikai jelentéktelenség elkerülésének”; illetve vannak a fatalista pesszimisták, akik szerint „ha Amerika demográfiája valaha elkezd majd Kaliforniáéra hasonlítani, az országos párt menthetetlenül követi majd a kaliforniai republikánus pártot az irrelevanciába”.

Szerinte

Trump a latinók közötti sikerével mindkét koncepcióra rácáfolt.

„Nem az a kérdés, hogy egy konzervatív párt nyerhet-e a spanyolajkúak között. A kérdés az, hogy mit csinálnak majd a spanyolajkúak a konzervativizmussal, ha koalíciójának integráns részeivé válnak. A bevándorlók számukkal arányos gravitációs hatást fejtenek ki, ami befogadó országuk politikáját közelebb viszi azon helyek politikájához, amelyeket elhagytak. Az Egyesült Államok 2050-re egyharmadrészt spanyolajkúakból fog állni. Most van itt az idő feltenni a kérdést, hogy mit jelent majd a politikánk számára az, ha latin-amerikaibbá válik” – érvel Andrews.

A szerző szerint nem szocialistázás vagy diktátorozás azt állítani, hogy Trump stílusa sok mindenben hasonlított Hugo Chávezére: Twittere hasonlított Chávez 1999-től 2012-ig a venezuelai köztévén futó betelefonálós műsorára, az Aló, Presidentére. „Egyikük sem várhatott hízelgő hírszolgáltatást az újságíró-osztálytól, ezért arra kényszerültek, hogy a közönség felé közvetlen kommunikációs csatornákat építsenek fel. Mindketten hasonló személyiségnél állapodtak meg, amely pimasz, spontán, sajátos, és meglepően vicces” – véli Andrews.

Venezuelánál maradva a szerző megemlíti, hogy a dél-amerikai olajhatalom az 1980-as években Latin-Amerika legjobban futó országa volt, mindenki arra várt, mikor lép majd át az első világba – majd aztán Chávez halála után „visszasüllyedt a puccsok és polgárháborúk megszokott ciklusába”. Szerinte

a latin-amerikai országok krónikus instabilitásának oka a középosztály hiánya,

hiszen egyik latin-amerikai országban sem a középosztály teszi ki a népesség többségét, „ami középosztály pedig van, az éppenséggel nem illeszkedik az angolszász definícióba”, mert az informális gazdaságnak köszönhetően rengeteg középosztálybeli jövedelemmel rendelkező ember feketén dolgozik, ezért Andrews úgy látja, „azok a jellemzők, amik a középosztályt politikai intézményépítés szempontjából olyan kívánatossá teszik, nem feltétlenül állnak meg rájuk – ilyen a kiszámíthatóság, a törvénytisztelet, a korrupcióval szembeni intolerancia”.

Latin-Amerika másik rákfenéje Andrews szerint a társadalmi bizalom hiánya. „Sem a törvényeket, sem betartatóikat nem tartják pártatlannak. A családi dinasztiák épp azért gyakoriak a harmadik világban, mert ahol a bizalom általános szintje alacsony, az emberek jobban bíznak a családi kapcsolatokban, amelyeknél legalábbis feltételezhető a bizalom” – írja a szerző, a törvények és törvénykezők elfogultságára példaként pedig a brazil és bolíviai elnökválasztásokat hozza fel: Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnököt 2018-ban korrupcióért börtönbe zárták, elítélésének egyik leghangosabb pártolója pedig egy neoliberális bolíviai jogász, Jeanine Añez volt, akiből később Bolívia elnöke lett. Három év múltán azonban Lula kiszabadult, mert a Legfelsőbb Bíróság hirtelen visszavonta az ítéletét, Añezt pedig az utódja egy nem kimondottan megalapozott lázítási váddal lecsukatta. „Ez a bebörtönzési körhinta mindig megemeli a hatalomátadások tétjét” – véli Andrews.

A szerző figyelmeztet: 2015 óta már az Egyesült Államokban sem a középosztály alkotja a többséget, és

vannak a nyugati partnak olyan környékei, ahol az egyenlőtlenség latin-amerikai mértékűre rúg,

a közrend pedig a harmadik világéhoz hasonlítható. „Kalifornia elitje ugyanazt a megoldást találja meg, amit a latin-amerikai elit már rég kidolgozott magának: elszigeteli magát a törvényen kívüli elemektől azáltal, hogy saját biztonsági infrastruktúrát épít – vagy emigrál” – elemez Andrews.

Bár Andrews szerint Trumpnak is voltak latin-amerikai húzásai elnöksége során (például családtagokból szervezte meg fehér házi belső körét, és macsó, sértegetős beszédmódot alkalmazott a semleges bürokratanyelv helyett), valójában „nem a narancsszínű caudillo, hanem ellenfelei tettek többet azért, hogy elinduljunk a latin-amerikai instabilitás útján”, hiszen a demokraták „tették ki Trumpot két megalapozatlan impeachmentnek, melyek közül az egyik napokkal azelőtt történt, hogy elhagyta volna hivatalát, így az egész folyamat egyértelműen szimbolikussá vált, és az impeachment maradék súlyát is elvesztette”. 

A szerző azt azonban szerencsésnek tartja, hogy az Egyesült Államokba érkező migránsok többsége Mexikóból érkezik, ez pedig Latin-Amerika legkevésbé instabil országa. Emlékeztet arra, hogy Mexikóban a PRI (Partido Revolucionario Institucional, Intézményes Forradalmi Párt) által üzemeltetett pártállam majdnem 80 évig tartott, és bőven túlélte a Szovjetuniót.

Andrews szerint a PRI-rendszer volt a tökéletes diktatúra,

amely rájött, hogy a kritikusait inkább lefizetni érdemes, nem pedig kiutálni; ahol kiterjedt korrupciós hálók voltak ugyan, de munkatáborok nem; a sajtócenzúra pedig informális volt, mert ugyan bárki kritizálhatott bármit, de az állam felügyelte a papíripart, és annak adott papírt, akinek akart. A rendszer fő hibája a választási csalás volt, a párt „alkimistái” szavazatvásárlással, láncszavazással és egyéb módszerekkel minden választáson kihozták a megfelelő eredményt – ezzel pedig nagyban hozzájárultak annak kialakulásához, amit Andrews a latin-amerikai rendszerek harmadik fontos problémájaként említ: az összeesküvés-elméletekhez. „Ma sok mexikói hisz kiterjedt összeesküvés-elméletekben, amelyek magukban foglalják a drogkartelleket, a korrupt politikusokat és a rendőröket – ezek közül pedig sok akár teljes mértékben elképzelhető is” – írja a szerző. Vicente Fox 2000-es elnökválasztási győzelmélvel végül véget ért a mexikói egypártrendszer, de ez nem oldotta meg Mexikó gondjait. „A versenyalapú választásokhoz több pénz kell, mint a nem versenyalapúakhoz, az pedig, hogy kampánydollárokra van szükségük, a politikusokat – főleg a kartellek által – lefizethetőbbé tette” – elemez Andrews, aki figyelmeztet, hogy erre az Egyesült Államoknak is érdemes lesz ügyelnie.

„Az Egyesült Államokban a politikai zsarnokságról való fogalmainkat túlságosan is a hidegháború alakította. Azt gondoljuk, hogy egy amerikai diktatúra a fojtogató szláv totalitarizmus alakját ölti majd. Valójában azonban sokkal valószínűbb, hogy egy latin-amerikai diszfunkcióba süllyedünk, ami inkább kaotikus, mint klausztrofób” – véli a szerző. Andrews megjegyzi, hogy az USA évtizedek óta minden évben dollármilliókat költ Latin-Amerika politikai kultúrájának fejlesztésére.

„De mi van akkor, ha hiába fizettünk nekik egész eddig azért, hogy olyanok legyenek, mint mi, ha közben inkább mi lettünk olyanok, mint ők?”

– teszi fel a kérdést. Mivel nemrég költözött vissza Ausztráliából, lát is erre utaló jeleket – meglepte például, hogy az Egyesült Államokban jóformán megszűnt a nyilvános illemhelyek intézménye, és a kávézók vécéi is kódzárasak lettek; emellett Kalifornia bizonyos részei már most úgy néznek ki, mint a favelák, a chicagói autófeltörők pedig a bogotáiakkal vetekszenek, így dél-amerikai mintára hamarosan lehetnek majd autóőrök és irodák, bevásárlóközpontok előtt álló biztonsági őrök is.

Andrews hangsúlyozza, bár sokan attól félnek, hogy 15-20 év múlva majd egy rendpárti jobboldali zsarnok hatalomra jutásával lesz vége az amerikai demokráciának, valójában „már most látni a konspiratív gondolkodás térnyerését”, és akár igazuk van a Trump összeesküvés általi megpuccsolásában hívőknek, akár nem, szerinte „az eredmény ugyanaz: a cinizmus, illetve a politikai viselkedési normákkal szemben támasztott csökkenő igények”.

Zárásul figyelmeztet arra, hogy az elmúlt két évben annyi impeachment volt az országban, mint az USA létezésének első két évszázadában, és Trump lehet az első elnök, akit hivatalból való távozása után elítélnek – így „ha a latin-amerikai politika a jövőnk, akkor már jó úton haladunk felé”.

Összesen 106 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Eddig akarva-akaratlan az USA-hoz igazodott a világ nagy része. Ha így megy tovább, kaotikussá válik a helyzet mindenütt.

Szerintem ez az, ami az átlagember szintjén a legjobban mutatja, hogy mennyire épül lefele az Egyesült Államok:
" az Egyesült Államokban jóformán megszűnt a nyilvános illemhelyek intézménye, és a kávézók vécéi is kódzárasak lettek; emellett Kalifornia bizonyos részei már most úgy néznek ki, mint a favelák, a chicagói autófeltörők pedig a bogotáiakkal vetekszenek, így dél-amerikai mintára hamarosan lehetnek majd autóőrök és irodák, bevásárlóközpontok előtt álló biztonsági őrök is."

És ez sajnos nemcsak ott jellemző, ugyanez történik Nyugat-Európában is. Ahol korábban nem kellett bezárni se a házak, se az autók ajtaját, ott mára ez ismeretlen fogalommá vált - sikerült importálni a közel-keleti és észak-afrikai viszonyokat.

Az itt leírtak a középtávú jövő legfontosabb politikai mozzanata
(pl képzeld el, hogy változik meg Madrid súlya Európában, ha a
latinizáció elér egy kritikus szintet az USA-ban!).

A Római Birodalom visszavág. Ennyi...

1. Azért génjeikben az aztékok, maják kegyetlensége, és szemmel láthatóan nem képesek a mi értékrendünknek megfelelő világot építeni. A brutális tömeggyilkosságok, a hétköznapokat uraló erőszak náluk megszokott.
2. A négerek viszont jó magy sz.rban lesznek, mert a latinokat nem készteti bűntudat az eltartásukra, pozitív diszkriminációra. Josénak és Armandónak aztán lehet BLM-ezni!

És ki vezetné az egyesülő Latin-Amerikát? A lázálmodban egy forradalmi gerillatanács vezeti a fényes jövő felé a kokainbárók által uralt népeket?

Azt a republikánusokra értette.

Mi az ami Amerika akkor? Alaszkát az orosz gyarmatosítótól vette, a közép-nyugati területeit meg a francia gyarmatosítóktól (Lousiana purchase).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés