Ködszurkálás

Február közepén másról sem tudok beszélgetni az ismerőseimmel, csak arról, hogy mi lesz április közepén. Összefoglalom a válaszomat, hogy a következő hetekben erre a szövegre bökve áttérhessek a focira, nőkre, irodalomra, kertészkedésre – bármire, ami kimozgat a beszűkült tudatállapotból.

Először is: április 12-én az lesz, amit te csinálsz belőle. A közvélemény-kutatás nem végeredmény. A végeredmény a te döntésed függvénye, következménye lesz annak, ha elmész szavazni, annak is, ha nem. Közös felelősségünk lesz az, amit megélünk, nem mutogathatsz másra. Mert úgy alakult, hogy ki-ki mérkőzés a választás, vagy marad Orbán Viktor, vagy győz Magyar Péter. A józan ész számításai szerint nincs harmadik lehetőség. Valószínűleg ez a két nagy politikai tömb viszi a parlamenti helyek jelentős többségét, esetleg mérleg nyelvének befuthat a Mi Hazánk. Amiből viszont az következik, hogy nem az az igazán izgalmas kérdés, mi lesz április 12-én, hanem az, hogy mi lesz utána négy évig.

Ha marad a jelenlegi hatalom, akkor nagyjából tudjuk, mi fog történni. Tizenhatodik éve napi valóság a kormányzásuk, szóval nézd meg, hogy éltél 2010-ben, vesd össze azzal, hogy élsz most, és meg tudod ítélni, jó-e ez neked.

Viszont Fidesz-győzelem esetén is formálisan izgalmasabbnak ígérkezik az országgyűlési munka, egységes ellenzéki tömb opponálhatja a kormányt, tematizálhat, szóval olyasmi fordulhat elő, amitől tizenhat éve már elszoktunk: lesz tétje az ellenzékiségnek. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tizenhat évnyi ellenzéki töketlenkedés nem a kormányoldal bűne és nem a magyar demokrácia szégyene, hanem a mindenkori ellenzéké, zárójel bezárva.)

Intellektuálisan nagyobb kihívást jelent forgatókönyvet elgondolni a Tisza-győzelem esetére. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Lássuk, miből főznek azon az oldalon: van egy nótorius hazudozó frontember, aki nyitányként lehallgatta a feleségét egy családi beszélgetés közben, majd a felvételt a saját politikai karrierje érdekében nyilvánosságra hozta, egy füst alatt elárulta a volt politikai közösségét is. Ez az ember ugyancsak a saját politikai karrierjét építve nem ér rá elvégezni azt a munkát, amivel választópolgárok bízták meg, nem jár be a munkahelyére, ahonnan viszont felveszi a sokmilliós fizetését „a mi pénzünkből”, szóval a családja és a volt politikai közössége elárulása után már a saját választóit is elárulta, pedig még hatalomra se jutott. Sok bizodalmunk nem lehet benne. Nézzük a többi tényezőt: kormányprogramként AI-villával összehánytak egy közhelykazalt. És ezzel még csak nem is az a legnagyobb gond, hogy mindent is megígér mindenkinek; nem is az, hogy deklaráltan befekszik Brüsszelnek – hanem az, hogy egy XXI. századi politikai programból hiányzik a XXI. század. A Tisza a múltat akarja megnyerni, nem a jövőt.

Ami a káderállományt illeti: ha a szakértői munkacsoportok – a leendő kormányzati apparátus – csak ennyire képesek, mint amit a programból és annak vakfoltjaiból kiolvashatunk, akkor éles helyzetben, napi döntések horizontján ebből katasztrófa lesz. A látható miniszterjelöltek csak súlyosbítják a helyzetet. A Tisza sorcseréje: a honi bénázókat – Kuljától a dudorodó dzsekis exkatonáig – olyan emberekre cserélték, akiknek eddig fontosabb volt a pénz és a profit, mint a közjó. Nem nagyon látom, hatalomban mitől változnának meg. Sőt. A bankár, az olajipari milliárdos, a lobbista érkezésekor kezdtem úgy érezni magam, mint az az őslakos amerikai indián, akinek a földjét épp most akarják megszerezni üveggyöngyökért.

Mindent összeadva: a Tisza lutri. És lehet tervezgetni, hogy mi mindent csinálnánk, ha megnyernénk a lottó főnyereményét, de a hétköznapi tapasztalat alapján a lottó főnyereményét a téteket megtévő játékosok 99,9 százaléka soha nem nyeri meg. Szóval ha nem lennék elkötelezett orbánista, a józan eszem alapján is a Fideszre szavaznék.

Az a biztos választás. És akkor beszéljünk a fociról.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán