Gábor György példája azt mutatja: így lesz a haladó elmékből retrográd figura, a beszűkült liberális értelmiség tipikus példája.
Gábor György sok mindenre kíváncsi. Például hogy nemrég megjelent, katolikus szemléletű történelem és irodalom tankönyv ír-e majd a Krisztus előtti évszázadokról, és megemlékezik-e a pokol tornácáról. Vagy hogy miként tanítja Luthert és Kálvint. Esetleg hogyan tanítja az inkvizíciót?
Gábor amúgy filozófus, elvileg művelt és széles látókörű ember. Azonban gunyorosnak szánt cikkén meglátszik, hogy diplomáit egy többszörösen letűnt korban szerezte, és úgy tűnik, a fejében nem történt meg a rendszerváltás.
A Gábor György-féle értelmiségiek rendkívül felvilágosultnak és széles látókörűnek, nyitottnak és toleránsnak gondolják magukat. Két irányba azonban mindig lezárnak: a múlt és a kereszténység irányába. Philip Jenkins amerikai szerző 2004-ben írt arról, hogy az antikatolicizmus az utolsó elfogadható előítélet – ugyan Amerikáról írt, de itthon is igaz lehetne.
A legjobb az, hogy
Gábor úr, talán ideje volna elővennie az alapfokú teológiát és egyháztörténetet!
Az inkvizícióról sok éve írtunk: egységes inkvizíció nem létezett, volt középkori, római újkori, portugál és spanyol állami inkvizíció. A 13. század közepén az inkvizíció által elítéltek mindössze 1 százalékát adták át kivégzésre a világi hatalom kezébe, s mintegy 10-12 százalékukat küldték börtönbe.
A spanyol (állami) inkvizíció 350 éve során 150-200 ezer embert fogtak perbe, ebből mintegy tízezret végeztek ki. A portugál állami inkvizíció 56 ezer pert indított, kétezer halálos ítéletet hozott, és ennek kétharmadát hajtották végre. Az újkori római inkvizíció (a pápai állam inkvizíciója) elé pedig az idők folyamán 300 ezer vádlott került, ebből 75 ezer esetben indítottak eljárást (a többinél ejtették a vádat), és összesen 1400 személyt végeztek ki.
Silvana Seidel Menchi szerint az inkvizíció korához képest „figyelemreméltóan korrekt és lelkiismeretes intézmény volt, mely magasfokú hozzáértéssel és pártatlansággal végezte dolgát, a jogi precizitás és szigor modelljeként pedig a bűnügyi igazságszolgáltatásról alkotott modern felfogást is bizonyos szempontból megelőzte”.
S hogy amúgy mi lehet más egy katolikus tankönyvben az államihoz képest? Például méltányosabb a kereszténység iránt, nagyobb teret szentel a középkornak, az egyháztörténetnek. Kifejti, hogy az evolúció tana miért nem ellentétes a kereszténységgel. Ilyesmik.
Mert ne higgyük, hogy a Gábor György-félék által preferált tankönyvek úgymond semlegesek: azok felvilágosult-progresszív szemléletű tankönyvek, amelyeket valamikor, valamiért megfellebbezhetetlenül semlegesnek és objektívnek kiáltottak ki.
Gábor György példája azt mutatja: így lesz a haladó elmékből retrográd figura, a beszűkült liberális értelmiség tipikus példája. Ne hallgassunk rá. A kiadó küldhetne neki egy csomagot az új tankönyvből – hátha saját értelmiségi éthoszához méltó módon hajlandó újragondolni a dolgokat. Azaz hajlandó: tanulni.
A Tisza hamiskártyás, csak abban bizakodhatunk, hogy minél kevesebb embert lesz módja megtéveszteni; azt ugyanis azok sem érdemlik, akik bíztak benne. Szalai Zoltán írása.
Szerintem akinek valóban_kabinetje_van, az nem arról forgat „vicces” videót, hogy ő Halloween alkalmából tök helyett narancsot farag, haha, érted.
Selma van de Perre, aki október végén 103 éves korában hunyt el majdnem nyolcvan évet várt arra, hogy könyv formában is elmesélje a történetét.
A magyarokkal általában sem lehet szórakozni, de a magyar nyugdíjasokkal pedig végképp nem.
A kérdés már nem az, hogy jönnek-e – hanem, hogy fel vagyunk-e készülve rá, kiket és hogyan engedünk be.
Lázár János szerint „szégyen, hogy a Strabagnak fontosabb Magyar Péter, mint azok az emberek, akik az M30-as autópályát használnák”.
