Kim Dzsongun figyelmeztet: óriási éhínségre kell készülni Észak-Koreában

A kommunista Észak-Koreában – azaz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban – nem egy Gulag-rendszer van, hanem három. Legkeményebb a politikai kényszermunkatáborok rendszere (kuanli szo), melynek létezését a rezsim tagadja. Annak ellenére, hogy 150-200 ezren – közöttük gyerekek (!) – küzdenek bennük az életben maradásért. A kollektív büntetés elve alapján ugyanis az elítélt személy családtagjainak is bűnhődniük kell. A Nagy Vezető, a Kim dinasztia alapító tagja, Kim Ir Szen 1972-ben kijelentette: „A széthúzókat vagy az osztályellenségeket három generációjukig kell elzárni.” Hogy meddig terjedhet a családtagok elzárása, az a bűntett mértékétől függ. Ennek megállapítására nincs igazságügyi eljárás, mert a vallomás, amelyet kínzással csikarnak ki, e célra tökéletesen elegendő. A jogi eljárás hiánya azt is jelenti, hogy a szabadulásra esély sincs. A szabadulást az élet vége hozhatja meg. S hogy ez a vég ne tűnjék távolinak, arról „gondoskodik” az elégtelen ellátás, a kemény kényszermunka, a rossz bánásmód. A második büntetés-végrehajtási hálózat az úgynevezett „átnevelő táborok” rendszere (kjohua szo). Ami az életkilátásokat illeti, e tekintetben ezek nem sokban különböznek az előzőktől, hiszen a bentlakók „haláltáboroknak” nevezik őket. De innen legalább van esélyük kiszabadulniuk azoknak, akik túlélték a büntetésüket. A harmadik rendszer a kínai–koreai határvidékre korlátozódik. Ezek szintén átnevelő táborok (dzsipkjul szo), de ide elsősorban a csempészetet elkövetők kerülnek, illetve azok, akik szökevényként Kínából lettek visszahurcolva. A kínai–koreai határt két folyó, a Jalu és a Tumen alkotja, s ez utóbbit – az időjárástól függően – viszonylag könnyen át lehet szelni. (Információim szerint műszaki zár nincs, csak határőrség, ezért a tiltott határátlépés elvileg nem reménytelen.)

Kár volt a tavalyi nagy jólétben felzabálni a kutyákat.

Adjon nekik alapjövedelmet. Vagy Kim-utalványt.

Elöbb - utóbb csak leölik ezt a dagadt gecit .