A honfoglalók genetikai vonala Belső-Ázsiába vezet – Neparáczki Endre a Mandinernek

2020. december 27. 13:42
Kerülhet elő tudományos bizonyíték az ősmagyarok és a hunok rokonságára? Mik derülhetnek ki Aba Sámuel nemzetségének kutatásából? Milyen eredményeket hozhatnak a legújabb magyar archeogenetikai kutatások? Neparáczki Endre genetikussal beszélgettünk, aki szerint mára a kutatók többsége is belátta, hogy az a lineáris, leegyszerűsítő őstörténeti modell, amit a magyarság etnogenezisére alkalmaztunk, tarthatatlan. Interjúnk!

Neparáczki Endre (1988) genetikus, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója és az SZTE Genetikai Tanszékének munkatársa.

 

***

Sokan értesültek a hírről, hogy hamarosan megtalálhatják a harmadik magyar király, Aba Sámuel sírját. Hozzon képbe minket a kivételes jelentőségű abasári ásatásokkal kapcsolatban!

A tények a következők: a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontja és annak vezetője, Makoldi Miklós mostanában tárja fel azt a 15. századi gótikus templomot, ami alatt nagy valószínűséggel

az a 11. századi templom lehet, amelyben Aba Sámuel nyugodott.

A gótikus templomban fölfedeztek már egy Aba-nemzetség címerével ellátott sírfedlapot, alatta pedig több embertani maradványt is találtak a régész kollégák. Történeti adatok alapján a sírban nyugvó leletek Aba Sámuel egyenes ági leszármazottjai: a maradványokat archeogenetikai vizsgálatnak vetjük alá, amelynek eredménye többek között az Aba-ág férfi vonalának meghatározása lesz.

Sikerült már megállapítani valamit?

Egyelőre még nem számolhatok be előzetes eredményekről sem, hiszen nemrég kezdtük meg a vizsgálatokat, és legalább néhány hónapnyi munka szükséges ahhoz, hogy DNS-adatokhoz juthassunk.

 

Mi az ön koncepciója az Abákkal kapcsolatban? Már hun rokonságról is hallani lehetett egyes nyilatkozatokban.

A fennmaradt krónikáink – a Képes Krónika és Kézai Simon Gesta Hungaroruma – arról tudósítanak, hogy az Abák Edtől és Edömönttől származnak, akik pedig nem mások, mint Attila király kisebbik fiának, Csabának a gyermekei. Ezért lehetett az Aba nemzetségből magyar királyt választani, hiszen ők is ugyanazon vérvonalból eredeztették magukat, mint Szent István, azaz Attilától.

Az Abák nemesi címerén egy koronán ülő turul látható

– ez a mostani ásatáson előkerülő sírfedlapon is megtalálható –, amely koronás turul Attila pajzsán is látható volt („de genere turul”) a krónikás hagyomány szerint. Tudni kell, hogy az Árpád-sávos címert uralkodóink csak Szent István óta használták.

Bizonyítható bármilyen hun-magyar kapcsolat tudományosan, genetikai alapon? Sok kutató szkeptikus ezzel kapcsolatban.

Azok lehetnek szkeptikusak a genetikai rokonság bizonyításával kapcsolatban, akik nem ismerik vagy nem akarják érteni a genetika törvényszerűségeit. Három különböző öröklésmenetet figyelhetünk meg az emberekben: a generációról generációra keveredő autoszomálist, az apáról fiúra szinte változatlanul átadódó Y-kromoszomálist, és az anyai öröklődésmenetet mutató mitokondriálist. Amikor meghatározzuk egy egyén örökítőanyagát, akkor mindhárom DNS-típusból

nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy az illető felmenői mely földrajzi régióból származtak.  

Az archeogenetikai kutatások logikáját a következő példával szemléltetném: tegyük fel, hogy a régészek találnak egy sírt, melyet az 5. századra kelteznek, de a benne talált maradványról nem tudják megmondani, hogy mely népességhez tartozott, például hogy gepida vagy hun; és mivel nem tudják eldönteni, ezért azt általánosságban hun kori leletnek határozzák meg. Ha pedig az archeogenetikusok meg tudják állapítani, hogy az egyed genetikai vonala Belső-Ázsiából származik, akkor kijelenthető, hogy az a hun kori minta nagy valószínűséggel hun származású, ha pedig germán mintákkal mutat párhuzamot, akkor inkább gepida eredetű. A teljes genom adatokból még azt is meg lehet mondani, ha az illető a kettő keveréke, és mikor történt a keveredés. Azt gondolom, hogy ez fontos információval egészíti ki a régészeti adatokat.

Sírbontás közben az abasári ásatáson, forrás: Magyarságkutató Intézet

 

Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből?

A lényeg az, hogy az archeogenetika tudománya közvetlen DNS-adatokkal szolgál olyan korokból, melyekből forráshiány miatt eddig csak közvetett adatokkal rendelkeztek a kutatók. Ilyen a honfoglalás kora is, amikorra a társadalomtudományok a mai magyar nyelv kizárólagos megjelenését teszik a Kárpát-medencébe. A félreértések elkerülése végett: tisztában vagyok vele, hogy egy nép és egy nyelv története nem feltétlenül azonos és hogy a genetika nem határozza meg a nyelvet. De talán abban is egyetérthetünk, hogy

egyetlen nyelv mozgása sem lehet független az emberek mozgásától,

és utóbbit jelenleg az archeogenetika eszközeivel lehet legpontosabban rekonstruálni. Ezért ha azt a folyamatot szeretnénk megérteni, hogy mely népességgel vagy népességekkel érkezhetett a magyar nyelv a Kárpát-medencébe, a nyelvész kollégák tiltakozása ellenére a következőt kell mondanom: a genetikai adatok egzakt támpontokat adhatnak azokról az időszakokról és régiókról, ahol a modelljeik felépítésében az adathiány miatt sok a bizonytalanság.

Milyen lényeges eredmények születtek eddig az archeogenetika segítségével a magyar őstörténet kutatásában?

Kutatócsoportunk kimutatta, hogy a gazdag leletanyagú

honfoglaló magyar népesség anyai és apai vonalai egy markáns belső-ázsiai kapcsolatot mutatnak,

így a vizsgált népesség genetika eredete messze keletre mutat. A teljes populációhoz leghasonlóbb mai népességként a baskírokat és a volgai tatárokat írtuk le, ami egy közvetett kapcsolatnak tekinthető. Ezért is örülök, hogy néhány mintának a genetikai vonala közlésre került a Volga–Dél-Urál régióból. Ma már vannak genetikai adataink a Kárpát-medencét a honfoglalás előtt lakó avarokból is. Ezek apai vonalai olyan népekkel mutattak kapcsolatot, mint a transzbajkáli burjátok és a szibériai csukcsok.

Beszéljünk a legfrissebb információkról!

Sokakhoz eljuthatott a hír, hogy idén nyáron közölték a Kásler Miklós vezette kutatócsoport eredményét, ami újabb mérföldkő az Árpád-ház geneológiai kutatásában: sikerült leírnunk egy új genetikai csoportot, az R-ARP-ot, amely csoportot egyelőre kizárólag az Árpád-ház tagjaiban mutattunk ki.

Időközben megjelent egy másik fontos eredmény is, amelyben

francia kutatók kimutatták, hogy az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval

és az Árpád-házéval. Ez alapján nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az általunk kimutatott hun, avar, honfoglaló magyar férfi ágú genetikai vonal az ázsiai hunokra vezethető vissza, és ezeknek a népeknek és nemzetségnek közös ázsiai szkíta őseik lehettek.

Feltárt sírok Abasáron, forrás: Magyarságkutató Intézet

 

Szkíta ősök? A szkíta eléggé meghatározatlan fogalom, átfogó értelemben a nomád életformát folytató népek összefoglaló neve egy hatalmas területen, tág időintervallumon belül...

A genetikusok semmilyen „címkét” sem adnak önkényesen. Ebben az esetben ázsiai szkíták alatt azokat a mintákat értjük, amelyeket Ázsiában találtak a régész kollégák, majd korszakolásuk és mellékletük alapján ázsiai szkítáknak határoztak meg. Ezeknek embertani maradványaiból az archeogenetikusok DNS-t vonnak ki, majd megvizsgálják a genom eredményeiket, hogy az összes régészetileg ázsiai szkíta minta vajon a genetikai adatuk alapján is egy csoportot képez-e: ha igen, azt a csoportot már „ázsiai szkítákként” más populációkkal is össze tudjuk hasonlítani.

A nemzetközi genom adatbázisokban jelenleg legalább 32 ázsiai szkítának meghatározott lelet genom adatai találhatók meg, közülük talán legismertebb az Altájban feltárt Paziriki kurgán anyaga. Hasonló számú európai szkíta genomot ismerünk, közülük öt Magyarországról származik.  

Mit várhatunk a jövőben?

2019-ben sikerült elnyernünk az NKFIH pályázatát, amelynek célja a magyarság eredetének kutatása a Kárpát-medence történeti és recens népességeinek genetikai vizsgálatával. Ezzel lehetőségünk nyílt arra, hogy immáron itthon is adaptálhassuk tudományterületünk legmodernebb kutatási módszerét, a teljes genom szekvenálást az archaikus leletekből. Habár pályázatunk csak bő egy évvel ezelőtt indult, nemsokára több száz mitogenomot fogunk közölni a szegényesebb mellékletű honfoglaláskori temetőkből, amivel többek között megválaszolhatjuk, hogy azok mennyire hasonlítanak a honfoglalás kori gazdagabb mellékletű népességre.

Ezt követően nagyszámú minta teljes genom eredményét közöljük

a Kárpát-medence 6. századától a 10. századáig élt történeti népességeiből.

Mennyiben segíthetik a genetika eszközei a kulturális vagy nemzeti identitás eredetének feltárását?

Egy egészséges fa kiterjedt és szerteágazó gyökérzettel rendelkezik a föld alatt, innen szerzi a tápanyagokat és ennek segítségével marad állva a viharokban. Hasonlóképp van az embereknél is: a család az, amire mindig számíthatunk; és a távoli ősök adják azt a gyökérzetet, amivel állva maradtunk és maradunk a több mint ezeréves történelmünk során. A genetika abban segít, hogy megismerhetővé teszi a szerteágazó származású őseinket és ezáltal bizonyosságot ad a jelenünkben.

Mende Balázs szerint óvatosnak kell lenni az eredményekből levont konklúziókkal kapcsolatban. Szerinte például az, hogy Árpád-házi királyaink Y-kromoszómája a több ezer évvel ezelőtti Közép-Ázsiába mutat, még semmit nem árul el a magyarságról, mint önazonossággal bíró népről, hiszen az identitás jóval később alakulhatott csak ki: vagyis nem történeti ősnek, csupán genetikai ősnek tekinthetők a több ezer éves felmenők.

Sajnos az antropológus kutató ebben az esetben is a tőle megszokott szkepticizmussal nyilatkozik saját tudományterületéről, miközben a nemzetközi archeogenetikai szakirodalomban sorra jelennek meg a népek őstörténetét feltáró munkák. Teljesen nyilvánvaló, hogy

az uralkodóház származásának jelentős súlyt kellett képviselnie a nemzeti identitás kialakulásában.

Ehhez hozzátehetjük, hogy mind saját eredményeink, mind a Mende labor eredményei ugyanezt a közép-ázsiai származást mutatták ki a honfoglaló elit további tagjairól is, ami tökéletes összhangban áll a hagyományban és krónikáinkban megnyilvánuló származástudattal. Mende több alkalommal kifejtette, hogy a magyar őstörténet kutatásában az archeogenetikától nem várható jelentős áttörés. Nem lehet irigylésre méltó ezzel az egyébként hibás prekoncepcióval nap mint nap archeogenetikai kutatásokat végezni.

Feltárt sír Abasáron, forrás: Magyarságkutató Intézet

 

Miért hibás ön szerint az elképzelés?

Azt a kutatói mentalitást kifogásolom, amelyből világosan átsejlik a lekicsinylés szándéka, amint egy mások által elért és a szakma által elfogadott jelentős eredményről Mende Balázs szakértőként nyilatkozik a közvéleménynek. Szakértőként például azt is megtehette volna, hogy szélesebb összefüggésbe helyezi ezeket az adatokat, hiszen egyre többet tudunk azon régiók genetikai őstörténetéről, ahonnan az Árpád-ház Y-kromoszómája származhat. Mende elmondhatta volna, hogy a bronzkori észak-afgán ún. Baktria-Margiana achaeológia komplex kultúra tagjainak genetikai nyomai észak felé vezetnek, és a vaskorra az összes ázsiai szkítából kimutathatók. A vaskor végén pedig ezeknek döntő szerepük volt az ázsiai hun birodalom létrehozásában.

A steppei elit tagjai képesek voltak több száz évre visszavezetni a családjuk eredetét,

és már ott is vagyunk a krónikás hagyománynál, ami egybevág a genetikai adatokkal. Mi több, Mende azt is megtehette volna, hogy ő publikálja ezeket az eredményeket, hiszen a közölt mintákat az ő laborjuk is megkapta, amely abban az időben az egyetlen magyarországi archeogenetikai labor volt. Ehelyett Mende olyan szavakkal minősíti a magyar uralkodóház őseit, mint „számunkra ismeretlen és meghatározhatatlan kulturális közegben egy férfi elkóborol valamikor, valahová az ázsiai pusztán”. Amint bemutattam: a kulturális közeg sem ismeretlen, kóborlás helyett pedig komoly tömegek szervezett terjeszkedése folyt. 

Milyen tisztázatlan kérdések, kritikák, szkeptikus megnyilatkozások merülnek föl jellemzően az archeogenetika szerepét illetően a magyar őstörténet kutatásában és mi lehet ezekre a válasz?

Kezdeti következtetéseink teljes elutasítást és elhatárolódást váltottak ki. Az utóbbi időben pedig azt vehetjük észre, hogy a korábbi bírálók egy részének nyilatkozataiba fokozatosan beépültek az általunk megfogalmazott gondolatok, miközben kutatócsoportunk munkáján továbbra is igyekeznek fogást találni. A kritikákra adható egyetlen adekvát válasz az elmúlt 30 évben el nem végzett munkák elvégzése a lehető legjobb tudásunk szerint.

Nem az archeogenetika korlátairól kell hosszan elmélkedni, hanem neki kell gyürkőzni a munkának,

és ennek még csak a legelején tartunk. Vége az alibi-korszaknak, és ez sokaknak kellemetlen, sokakat zavar.

Személy szerint mivel lenne elégedett tíz év múlva?

Már most sem vagyok elégedetlen, mert egy-két évvel ezelőtt a genetikai eredményeink alapján kimondtuk, hogy a magyar őstörténet eddigi eredményeit újra kell vizsgálni, és mára a kutatók többsége is belátta, hogy az a lineáris, leegyszerűsítő őstörténeti modell, amit a magyarság etnogenezisére alkalmaztunk: tarthatatlan. Egy sokkal összetettebb folyamatról van szó, és nem lehet negligálni az adatokat, amik nem illenek egy dogmatikus képbe. Az eredményeket természetesen interdiszciplináris keretek között érdemes összevetni, és ez a párbeszéd intézményi keretek között már 2019-ben, a Magyarságkutató Intézetben elindult, Kásler professzor úr kiváló meglátására. Nagy örömömre szolgál: egyre többen látják át, hogy ez a helyes kutatási irány, és már nem csak nálunk kezdik alkalmazni ezt a megközelítést. Azt remélem, hogy

tíz év múlva sok új eredménnyel a hátunk mögött sokkal biztosabban fogjuk látni a magyar őstörténet számos kérdését.

Azt szeretném, hogy a felnövő kutatógeneráció ne érezze a magyar őstörténet kutatásával kapcsolatban azt a végtelenül polarizált megközelítést, amit még ma is tapasztalhatunk. Jómagam olyan műhelyben nőhettem fel, ahol a kutatási eredményeket a szemináriumokon vagy a folyosókon kortól és nemtől függetlenül meg lehetett vitatni, majd az adatok és eredmények alapján meggyőzhető volt a vitapartner. Soha nem számított, hogy akivel vitatkozom, annak milyen a politikai világnézete vagy a vallása, mert ez tudományos kérdésekben irreleváns. Kívánom, hogy a magyar tudományos világ, és annak szűkebb része, amely a magyar őstörténettel foglalkozik, lépjen erre az útra és ezzel a mentalitással végezze a kutatásait. Ezen az úton haladva virágzó lesz a magyar őstörténet-kutatás elkövetkező évtizede.

***

Magyar őstörténettel foglalkozó korábbi interjúink itt olvashatók:

„Ma sincs rá válasz, hogy miért indult el nyugatra a magyarság” – Türk Attila a Mandinernek

Nem valószínű, hogy megoldódnak a magyar őstörténet problémái – Mende Balázs a Mandinernek

Nem légüres térbe érkeztek a magyarok – Szenthe Gergely régész a Mandinernek

A genetikai adatok nem cáfolják nyelvünk finnugorságát – Klima László a Mandinernek

Honnan jöttek a török nyelvi formák a magyarba? – Sándor Klára nyelvész a Mandinernek

Összesen 422 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pontosan. Vannak, akik azt, amit eddig képviseltek, kidobhatják a kukába. Ezen nem kéne megsértődni, hasznosabb lenne, ha haladnának a kor fejlődéseivel.

Nem véletlenül tartanak arrafelé minket rokonoknak. Pl utoljára a mongol nagykövet úr.

Pontosan. Vannak, akik azt, amit eddig képviseltek, kidobhatják a kukába. Ezen nem kéne megsértődni, hasznosabb lenne, ha haladnának a kor fejlődéseivel.

Valamit félre érthettél.

Máris megjelent itt egy csomó tudós:-)))))

https://brilliantmaps.com/the-..

A mai népesség adatai igen távol lennének az 1000 évvel ezelőtt itt élt emberekével. Meglepő vagy tán nem is annyira meglepő módon ma az osztrákokhoz állunk a legközelebb.

Amit nagyapám mesélt az olasz frontról az sem hiteles. Mendemonda nem történelem.
A hiteles az, amit ma azok a történészek állítanak, akiket az MTA felkent tudósai képeztek ki.
Ugye ezt is így látod?
Milyen jogon vonod kétségbe Kézait?

Északon meg a szintén határfolyó Rajna mögött ott voltak azok a germán törzsek, amelyek nem egyszer mértek súlyos vereséget Rómára ( Varus légiói..) Az Alföldön szarmaták meg gepidák voltak, jó harcosok a veszteségek nem érték volna meg a terjeszkedést. A távolabbi arany és ezüstbányákról meg nem tudhattak. A Duna meg nem mellékesen sokkal szélesebb, nagyobb vízhozamú folyó, mint a hispániaiak és galliaiak, kitünő természetes határ.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés