A trumpizmus nem megy sehová

2020. november 19.
Jelen állás szerint Donald Trump elveszítette az elnökválasztást – de a hosszabb távú reményeket nem kell sem neki, sem a republikánusoknak eltemetniük. Milyen helyzetben van Trump és a Republikánus Párt a választás után, és milyen dilemmákkal kell szembenézniük a következő években?

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

A Joe Biden győzelme és a bizonytalan szenátusi jobboldali többség miatt kesergő republikánus szavazók talán kevés optimizmusra okot adó dolgot látnak maguk előtt. Pedig a november 3-ai választás eredményei igazolják azt a politikai stratégiát, amelyet – mint Trump a rá jellemző szerénytelenséggel oly gyakran fogalmaz – „kedvenc elnökük” kotyvasztott ki. A patrióta, konzervatív kormányzás nemhogy nem idegenítette el véglegesen a Grand Old Partytól a demográfiailag egyre nagyobb súllyal bíró kisebbségeket, hanem jelentős csoportokat nyert meg magának közülük. Az identitáspolitika axiómáit felülírni látszik Trump rasszokon átívelő vonzereje. Mi történhetett?

Az identitáspolitikát felülírni látszik Trump rasszokon átívelő vonzereje”

Republikánus jelöltnek évtizedek óta először sikerült feljebb tornásznia a jobboldalra érkező hispán voksok arányát. George W. Bush annak idején egészen odáig ment a latinók körüludvarlásában, hogy spanyolul szólalt fel kampányrendezvényeken. Donald Trump semmi hasonlót nem tett, és bár igaz, idén kevésbé volt kampánya fókuszában az illegális bevándorlás elleni küzdelem, mint négy éve, az adatok azt mutatják, hogy elnöksége alatt jelentősen visszaszorította mind a legális, mind az illegális migrációt. Ezzel pedig egy 2018-as közvélemény-kutatás szerint a hispánok 58,5 százalékának tett a kedvére. Itt dől meg a tézis, miszerint a latinókat csak engedékeny migrációs programmal édesgetheti magához a GOP. Vegyük csak a déli határ mentén található, texasi Zapata megye esetét, amelyet 95 százalékban hispánok laknak: száz év óta először nyert republikánus jelölt. Trump 52,5 százalékot kapott, négy éve csak 33-at. Hogy mivel tudott hatni a megyében élő, nehéz sorsú latinókra? Például elkötelezetten életvédő intézkedéseivel – szemben a demokraták már-már azték emberáldozatokat idéző abortuszpolitikájával –, rendpárti szólamaival és mindenekelőtt a munkahelyteremtéssel. A többi dél-texasi megyében győzött a demokrata jelölt, előnye azonban vészesen szűkült a 2016-os eredményhez képest. Floridában a hispán szavazatok 45 százalékát seperte be Trump, az itt élő kubai emigránsok körében különösképpen a demokrata jelöltpáros „szocialista” terveit támadó hirdetések működhettek jól.

Na de mi a helyzet a feketékkel, akiknek az átállításában Donald Trump és veje, Jared Kushner olyannyira bizakodtak? Itt már ellentmondásosabb a kép. Nekik szólt a börtönbüntetéseket lefölöző igazságszolgáltatási reform, illetve a Platinaterv nevű – főképp jelképes gesztusokat tartalmazó – kampány­ígéret is. A távozó elnök javára legyen írva: a faji pszichózis hónapjaiban sem visszhangozta az „intézményes rasszizmussal” kapcsolatos szólamokat meg a többi identitáspolitikai maszlagot – egy „mérsékelt” republikánus könnyűszerrel megtette volna ezt is.

A fiatal feketék közül sokakat maga oldalára állított az elnök”

Trumpék vérmes reményei az afroamerikaiaknál nem nagyon igazolódtak be: Biden elvégre jelentős részben a nagyvárosi feketék nagyarányú mozgósításának köszönheti győzelmét – már persze ha hiszünk annak, hogy nem voltak tömeges választási csalások –, a hivatalban lévő elnök pedig csupán nagyjából 2 százalékkal növelte a feketéknél a támogatottságát. Nagy hűhó semmiért? Azért az feltűnő, hogy a fiatal feketék közül sokakat állított a maga oldalára – az exit pollok szerint a 25 és 44 év közötti afroamerikaiak 19 százaléka voksolhatott rá. Nyilván sokat nyomott a latban, hogy Lil Pump rapper (akit az elnök tévedésből Lil Pimpnek, vagyis kis stricinek nevezett) az utolsó napokban mellette kampányolt, ezenkívül maszkulin kisugárzása, illetve a járvány előtti dübörgő gazdaságot emlegető szövegei is hatással lehettek e rétegre. Fontos azért kiemelni: ha a feketék meggyőzésére bevetett energiák egy részét inkább arra szánják, hogy még jobban mozgósítsák a rozsdaövezet munkásosztálybeli fehéreit, lehet, hogy másképpen alakul az elnökválasztás végeredménye.

Röviden megjegyzem

A rasszizmus fantomja
Musa al-Gharbi szociológus szerint Donald Trump rasszistának titulált megjegyzéseit és intézkedéseit sok kisebbségi szavazó egyszerűen nem tekinti rasszistának. Idéz egy nemrég végzett kutatást, amelyben fehér, fekete és hispán szavazóknak olvastak fel „kódoltan” a fehér felsőbbrendűségre utaló szövegeket. Láss csodát: ezek épp olyan arányban nyerték el a feketék, mint a fehérek tetszését, sőt a latinók még vevőbbek voltak a rendpárti és migránsokat támadó kijelentésekre, mint a többiek. Al-Gharbi arra is rámutat, hogy a demokrata szavazó­tábor leginkább bevándorlásellenes csoportját jelentik a feketék.

Mindenesetre a trumpizmust aligha lehet valamiféle ideológiai zsákutcának beállítani. Ha az elnök kampánycsapatának 2020-ban nem sikerült is tökéletesen kalibrálnia, mely társadalmi rétegeket hogyan és milyen intenzitással szólítson meg, a hispánok körében vagy éppen a falusias-kisvárosi körzetekben aratott látványos sikere igazolja az ingatlanmágnás által végrehajtott fordulatot. „Többrasszú munkáspárt” – most, hogy felmerül a kérdés, mi fog történni Trump leköszönése után, immár szenátorok, nagy presztízsű jobboldali sajtóorgánumok is ezt az ideált állítják a Republikánus Párt elé.

Egy biztos: nehéz lesz azoknak a dolga, akik kihajítanák az ablakon az előző négy évet, s a párt hajóját visszakormányoznák a korábbi, dogmatikusan piacpárti, neokonzervatív vizekre. Pedig tudható, hogy a fontosabb pozícióban lévő republikánusok java jóval kevésbé elkötelezett a trumpi populizmus iránt, mint azt hangoztatja. Az elnökjelölt-esélyesként emlegetett Mike Pompeo vagy Nikki Haley nem autentikus trumpisták: sokkal inkább a meghaladott reagani–bushi paradigma gyermekei. Persze a 2024-es indulásra ácsingózók aligha fogják megtagadni az olyan szlogeneket, mint az America First, a végtelen háborúk befejezése, az illegális bevándorlás megfékezése, az amerikai ipar védelme – Trump rekordmagas támogatottsága a republikánus szavazók körében mutatja, hogy ezek kapcsán konszenzus uralkodik a jobboldalon. Az viszont, hogy a trumpi retorika mögött milyen át- és esetleges visszarendeződés indul el a republikánusoknál, egyelőre beláthatatlan.

Trump-támogatók felvonulása november 1-jén New Yorkban.<br>Fotó: Reuters / Michael Nigro / Sipa USA

A legjobb záloga annak, hogy a GOP ténylegesen trumpista maradjon, nyilván az lenne, ha a távozó elnök bejelentkezne a 2024-es választásra – még ha, hangsúlyozzuk, hívei között is sokan gondolják úgy, hogy az ingatlanmágnás éles politikai ösztöneihez nem járulnak túl jó vezetői képességek, és a trumpizmust egy tehetségesebb politikus vihetné igazán sikerre. A milliárdos finoman szólva nárcisztikus karakterét tekintve is furcsa lenne, ha annyiban hagyná vereségét, és ne törekedne minden erejével arra, hogy megmutassa a kárörvendőknek: ő született győztes. Ellene szól az a tényező, hogy jócskán benne van a korban, noha négy év múlva „csupán” annyi idős lesz, mint most Biden, és jó formában van: minden veszélyeztettségi faktora dacára a koronavírust is viszonylag könnyen átvészelte – persze a világ létező legjobb orvosi ellátásában részesült.

Szaporodnak a jelek, hogy Trump szoros uralma alatt kívánja tartani a pártszervezetet”

Szállingóznak is már a hírek, hogy Trump még idén bejelentheti, 2024-ben ismét elindul az elnökségért. Ezzel a modern amerikai politikában igencsak szokatlan helyzet állna elő: a decentralizáltan működő nagy pártokban nem jellemző, hogy valaki az elnökválasztási vereségen is túlnyúló de facto vezetői szerepre tartson igényt, ezzel mintegy lestoppolva a négy év múlva esedékes jelöltséget az esetleges pártbéli riválisok előtt. Fordult már elő olyan, hogy egy vesztes elnökjelölt később ismét ringbe szállt: Richard Nixonnak 1960-as kudarca után 1968-ban sikerült diadalmaskodnia, ehhez viszont az előválasztáson újra meg kellett hódítania a Republikánus Pártot. Szaporodnak a jelek, hogy Trump szoros uralma alatt kívánja tartani a pártszervezetet, így a Republikánus Nemzeti Bizottság élén tartaná az ő emberének számító Ronna McDanielt, emellett állítólag adománygyűjtő szervezetet tervez alapítani, amely a neki tetsző jelölteket támogatja majd a következő évek választásain. Nem is beszélve arról a már korábban rebesgetett ötletről, hogy saját tévécsatornát indít – ez azért is indokolt lenne, mert a Fox News egyre kritikusabb vele szemben.

A clevelandi példa
Volt már arra példa, hogy egy amerikai elnök két nem egybefüggő ciklusban szolgált. Grover Clevelandet, ezt a tisztességéről híres, régimódi konzervatív demokratát 1884-ben választották meg először, négy év múlva viszont kikapott republikánus ellenfelétől. A párton belül azonban olyan köztiszteletnek örvendett, hogy 1892-ben is őt indították, s ezúttal nyert is. Második elnökségére viszont rányomta a bélyegét az 1893-as gazdasági válság, s Cleveland rendkívül népszerűtlen elnökként távozott hivatalából.

Faramuci egy helyzet: a távozó elnök mögött ott állnak az őérte rajongó mil­liók, viszont a vetélytársak és a Trumpba belefáradt pártelit nyilván nyílt versenyt akar majd. Ennek során konfrontálódniuk kellene a milliárdossal, a Trump-ellenes szólamokkal azonban aligha fogják maguk mellé állítani a szavazókat. A szerszámméregetés mindenesetre már most megkezdődött, Trump fiai Twitteren kötöttek bele a „2024 felé kacsingató” republikánusokba, amiért elfelejtették támogatásukról biztosítani választási csalást kiáltó apjukat. Alig néhány percen belül elnöki ambíciókat dédelgető GOP-politikusok sora – így Rick Scott, Nikki Haley és Tom Cotton – írta ki a közösségi oldalakra, hogy mennyire fontos az átláthatóság és a törvényesség… Trump megtagadása egyelőre korai lenne. A következő hetekben Georgia kerül majd a figyelem középpontjába, január 5-én ott dől el majd ugyanis két szenátusi hely, egyben a szenátusi republikánus többség sorsa. Egymás hegyén-hátán sürögnek majd ott a republikánus notabilitások, hogy voksolásra buzdítsák a népeket – és bevéssék magukat a 2024-es jelöltségről döntő állampolgárok tudatába. 

Címlapképen: Trump-kampányrendezvény egy reptéren Miami mellett november 1-jén. Fotó: Reuters / Johnny Louis / Sipa USA

Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na igen, amikor a cikk azt taglalta, hogy mit érdemes tenni 2024-ben, én is arra gondoltam, hogy először talán tisztába kellene a választási rendszert, hogy ne lehessen csalni. (az is milyen már, hogy évek óta halasztgatták a szavazólista tisztába tételét, így mára már 3,5 millióval több szavazó van, mint szavazókorú állampolgár. Mindezt azért, "nehogy véletlenül valakit tévedésből megfosszanak a szavazói jogától" - mintha nem lenne lehetőség négy év alatt elfogadni a helyesbítési kérelmeket. Mellette olyan módokon lehetett csalni, amire egy banánköztársaság vezetője is elégedetten csettintene. Mindezt a világ legerősebb gazdaságú és legfejlettebb infrastruktúrájú országában)

Én is attól tartok, hogy így vagy úgy, de át fogják tolni a szavazási eredményeket.

Ha a hsz-ed nem is mutat képességeket, de mint telefingottszoba-szakértő, még viheted valamire...

A republikánusok, amennyiben Trump a következő négy évet végigdolgozza - és lényegtelen, indul-e 26-ban - ha végigdolgozza, nyerni fognak.
Ám, ha lazít, és kiengedi a gyeplőt a kezéből, akkor négy év múlva semmi esélyük nem lesz.
Ebben az esetben a demokrata párt válik kétfelé és egymást váltva folytatja a hatalombitorlást.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés