Az amerikai sajtóban már többször megfogalmazódott, hogy Joe Bidennek nem kellene részt vennie az elnökjelölti vitákon. A The New York Times például augusztus elején véleménycikkben vetette fel, hogy az elnökjelölti viták intézményét meg kellene szüntetni. Közben Donald Trump azt vetette fel, hogy az első vita előtt Bidennek gyógyszertesztnek kellene alávetnie magát. Az elnök nem szólt arról, hogy kihívójának miért lenne erre szüksége, de azt mondta: Biden az előválasztások során rendezett tévévitákon gyakran „nem beszélt összefüggően”, ám a demokraták múlt héten tartott elnökjelölt-állító konvencióján a jelöltséget elfogadó beszédében a korábbiakhoz képest „túlságosan összeszedett” volt.
A Washington Examiner című lapnak nyilatkozva Donald Trump úgy fogalmazott: „nem tudom, hogy (Biden) hogyan lehetett ennyire inkompetens a vitákban, aztán pedig egyszeriben mégis ő lett a jelölt Bernie (Bernie Sanders vermonti szenátor) ellenében. Nem arról van szó, hogy egy Winston Churchill lett volna, mert nem az, csak egyszerűen azok unalmas viták voltak. De most valami elképesztő történt, nem megmagyarázható, ezért mi gyógyszertesztet fogunk kérni”.
(MTI)
Címlapkép: MTI/EPA/Michael Reynolds