A sajkodi végtelen – Mindennapi metafizika VI.

2020. augusztus 12. 9:33
Amit a Balaton – ez a talán nem is létező, imaginárius hely, amely inkább belül van, a lélek tereiben, mint a világban – számomra jelent, az leginkább a Tihanyi-félsziget csücskében van jelen. Magyarországon innen látszik leginkább a végtelen.

A Mindennapi metafizika című sorozatunk Győrffy Ákos fotóival és tűnődéseivel folytatódik.

***

A strandokat csak kora reggel vagy alkonyatkor vagyok képes elviselni. Az elmúlt években – fiúgyermekek apjaként – ezek a számomra ideális strandlátogatási időpontok bizony erősen megritkultak. Kénytelen voltam napközben strandolni, ami maga a pokol, még akkor is, amikor látom, hogy a gyerekek szemmel láthatóan élvezik. Én is élveztem annak idején, hogyne emlékeznék rá.

A vízzel, az úszással való kapcsolatom az évek során gyökeresen megváltozott. Nem mintha kevésbé szeretném a patakok, folyók, tavak, tengerek közelségét. Nagyon is szeretem, sőt. A strandolás viszont nem erről szól, illetve csak a gyerekek esetében szól erről.

A felnőttek többsége a strandon szemmel láthatóan unatkozik. Nem tudnak magukkal mit kezdeni, unalmukban sörért járnak a büfébe vagy a telefonjukat nyomkodják.

Soha annyi unatkozó, rosszkedvű embert nem láttam egy helyen összezsúfolódva, mint a strandokon.

Manapság, ha a magamfajta strandra megy, örömét lelheti például abban, hogy a tetoválásokat tanulmányozza. A tetoválások reneszánszát éljük, csodálatos megfigyeléseket tehetünk ebben a tárgykörben. A legszebb minden kétséget kizáróan az, amikor a hízásnak indult test felületén a motívumok groteszk torzulásokat vesznek fel. A feliratok olvashatatlanná válnak, a hajdani állatmotívumok, az oroszlánok, a sárkányok megnyúlnak vagy éppen bizonyos részeik eltűnnek a háj redőiben.

Sosem értettem, miért érez számos embertársam ellenállhatatlan kényszert arra, hogy tetoválásokat varrasson magára.

A tetoválás eredeti, szakrális értelméhez mindennek valószínűleg semmi köze. Amikor Ötzit, az ötezer éves, jégbe fagyott embert megtalálták az Alpokban, a bőrén tetoválások nyomait fedezték fel. Ezek a tetoválások a kínai akupunktúrából (is) ismert pontok fölött voltak, tehát minden bizonnyal valamiféle gyógyító funkcióval bírtak. Egyáltalán, az archaikus népek tetoválásai egyáltalán nem azért születtek, hogy a viselőjük általuk domborítsa ki az egyéniségét.

A tetoválások minden esetben a felsőbb hatalmak, a szellemvilág bélyegei voltak, 

és valami olyasmire utaltak, ami a láthatatlanból ered.

A régi ember nem azért díszítette fel a testét ékszerekkel vagy éppen tetoválásokkal, hogy ezek segítségével az énjét még nagyobbra pumpálhassa. Éppen ellenkezőleg: mindez azt a célt szolgálta, hogy valami olyasmire hívja fel a figyelmet, ami messze túlmutat a halálba vetett emberi én határain.

A strandon látható tetoválások mintha szembe mennének ezzel: vagy semmit sem fejeznek ki, pusztán esztétikai szerepük van, vagy nagyon is ki akarnak fejezni valamit, ami kizárólag annak fontos, aki magára varratta. A szerelmem, a gyerekem vagy az anyám neve, cikornyás betűkkel írt, közhelyes életvezetési tanácsok. Esetleg egy futballcsapat címere a lábikrán.

Hajlamos vagyok elbambulni ezeken a tüneményeken például a zsúfolásig telt balatoni strandokon, de eredetileg nem erről szerettem volna írni, hanem épp az ellenkezőjéről: a hajnali, üres Balatonról.

A sajkodi strand már jó néhány éve a saját, „belső” Balatonom egyik központja. Vagy lehet, hogy az egyetlen központja. Amit a Balaton – ez a talán nem is létező, imaginárius hely, amely inkább belül van, a lélek tereiben, mint a világban – számomra jelent, az leginkább a Tihanyi-félsziget ezen csücskében van jelen. Bajban lennék, ha erről részletesen kéne szólnom, meg sem próbálkozom most vele, csak egyetlen részletét (vagy attribútumát) emelném ki ennek a központiságnak:

innen látszik leginkább a végtelen.

Vagy legalábbis a végtelen látszata. Magyarországon nem ismerek más helyet, ahonnan látható lenne. Persze innen sem látható, de itt vagyok a legközelebb ehhez az illúzióhoz. De itt sem mindig. Nyári meleg kell hozzá, igazi, hatalmas nyár, amikor a víztükör fölött remegő levegő összemosódik a hullámokon imbolygó csillogással.

Ha hosszasan nézek ilyenkor nyugat felé, Fonyód irányába és megfelelően hunyorgok hozzá, egyszer csak átbillenek ebbe a tökéletes látszatba. A tudat végtelenként azonosítja ezeket a képeket és ez már éppen elég. A határok feloldódása, a ragyogásnak ez a mindent betöltő, egy katedrális belsejéhez fogható térélménye egyetlen határozott mozdulattal tép ki ebből a világból és emel át erre a senkiföldjére, ahol már a Balaton sem Balaton, ahol én sem vagyok már én, csak ez ragyogás marad mindenből, mintha ez a ragyogás lenne minden mélyén, mintha csak a ragyogás lenne valóságos és minden más üres képzelgés.

A nyílt víz fölötti csillogás a határtalanság érzetét kelti, újra és újra magához vonzza a tekintetemet.

Ez az anyagtalan vibrálás az egyetlen valóságos részlete ennek a tágas panorámának.

A sajkodi végtelen-fürkészésnek minden évben legalább egyszer meg kell lennie.

Olyan ez, mintha valami ismeretlen vallás szertartása lenne, amelynek se istene, se híve nincs, csak a puszta, elementáris létezése van. A fotón – a képileg amúgy sem rögzíthető – végtelen természetesen nem látható. Csak az a kora reggeli látvány, amely mögött már ott készülődik.    

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Libsi-bal újkreatív:
"a NER bumburnyákok balatoni térfoglalása"=soha annyi kitűnő szabadstrand, soha annyi kitűnő fizetős strand a Balatonon nem volt, mint ma.
Soha ekkora színvonal a balatoni strandokon nem volt, mint ma.
És holnap még több lesz, ha a NER tovább működik.

A Fidesz vezérkar, élén Orbánnal mikor megy az emberek közé? ?Meg fogtok bukni.....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés