Miben is van 200 évvel lemaradva az Egyház?

2020. január 8. 22:36

George Weigel
Catholic World Report
Azok a helyi egyházak, amelyek a leginkább megpróbáltak felzárkózni „a történelemhez” és „lépést tartani az idővel”, épp összeomlanak.

„A Martini-javaslat kétségkívül gondolkodásra kell, hogy késztessen minket. Én is sokat gondolkodtam rajta, és inkább kérdéseim maradtak, mintsem válaszaim születtek. Mivel is volt az Egyház kétszáz évvel lemaradva? Attól a nyugati kultúrától, amely elszakadt az emberi állapot mély igazságaitól? A kultúrától, ami az autonóm, császári Ént ünnepli? Egy kultúrától, amely leválasztja a szeretettől és felelősségtől a szexualitást? Egy kultúrától, amely az azonnali kielégülés és a nemzedékek közti felelőtlenség politikáját tenyészti? Mi a fenéért kellene az Egyháznak épp ehhez a kultúrához felzárkóznia?

Nevezzenek tökfejnek, de attól tartok, még mindig ugyanígy gondolom, és úgy látom, hogy a katolicizmus kortárs problémái épp abból fakadnak, hogy a történelem kerekének nyomvonalába ragadt. Sőt, Martini bíboros hét évvel ezelőtti halála óta bizonyos empirikus tényeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni: mégpedig azokat a tényeket, amelyek szerint azok a helyi egyházak, amelyek a leginkább megpróbáltak felzárkózni »a történelemhez« és »lépést tartani az idővel«, épp összeomlanak

Ennek legfőbb példája a német katolicizmus. A heti miselátogatók százalékos aránya ma már egyszámjegyű a német városokban, és nem sokkal jobb a helyzet Ausztriában valamint Svájc németajkú régióiban sem. Vezetett-e bármiféle felülvizsgálathoz a szentségi közösség ezen összeomlása a kulturális felzárkózás stratégiájával kapcsolatban? Épp ellenkezőleg. A német püspökök többsége karikatúraszerű, porosz keményfejűséggel támogat egy nemzeti »szinódust«, ami tövig akarja nyomni az »időkhöz« való felzárkózás pedálját, még akkor is – főleg akkor –, ha az a kinyilatkoztatás és az ész igazságaival való zsonglőrködést jelent. 

Van bárhol legalább egy példája annak a helyi egyháznak, amiben a 21. századi szekularizmushoz és az új szentháromság (Én, Én, Én) imádatához való felzárkózás hatalmas erőfeszítései evangéliumi reneszánszhoz vezettek – a Krisztushoz való megtérés hatalmas hullámaihoz? Van bármiféle olyan körülmény, amelynek közepette a katolicizmusnak az »idők« kritikátlan elfogadása a nemesség és tisztesség megújulásához vezetett a kultúrában? Vagy kevésbé polarizált politikához? Ha van ilyen, akkor azt igencsak elrejtették előlünk.”

George Weigel a washingtoni Ethics and Public Policy Center munkatársa, a James Madison Foundation alapító elnöke és a First Things ökumenikus,vallásos közéleti folyóirat állandó publicistája, egyben II. János Pál fő amerikai életrajzírója. Vele készült interjúnkat itt olvashatja.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A pogányság (a latin pāgānus = "vidéki" szóból) egy olyan kifejezés, amelyet a korai keresztények a negyedik században használtak először a Római Birodalom politeista (többistenhívő) embereire."

Ez meg itt a szentírás, apostolok cselekedetei, Szt Pál
"Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. 47Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
És mint az közismert, Pál megjárta rómát, és bejárta a római birodalmat is. tehát nagyon nem a negyedik században használták először a keresztények ezt a kifejezést, és nem a vidékiek lemucsaizására...
A pogány szó már az ószövetségben is millió helyen előfordul. Kár ebbe is bevonni az oly' népszerű urbánus-paraszt vitát.

Teljes mértékben igaza van a szerzőnek. Amúgy Carlo Maria Martini bíboros kitűnő biblikus tanulmányokat, könyveket írt. Ma is aktuálisak. Azonban az egyház lemaradásáról szóló megállapítása valóban téves volt. Egy dolgunk van: állandóan a Szentlélek vezetésére összpontosítva, teremni a Szentlélek gyümölcseit / pl. Gal 5.22-23 /. Ennek van / abszolút / jövője!

Az biztos, hogy egy fennatarthatóan működő egyháznak nem fészbukk-lájkokat kell elérnie, hanem legalább heti, de inkább még nagyobb rendszerességű templomba járásra, egyházfönntartásra, és egymás jó megismerésére törekvő híveket.

Értem, és soha nem vitatnám, hogy az egész Jézus Krisztus befogadásával kezdődik, és a Belé vetett hittel, de egy következő érvényes kérdés, hogy "jó, és akkor most mit tegyek"? Ismerek felnőtt megtérőket, akik valóban istenélményt és istenhitet hordoznak, de ebből egyáltalán nem következik számukra valamiféle gyülekezeti vallásgyakorlat. Bibliai képpel olyasfajta helyzetben vannak, mint Szent Péter, amikor megtapasztalva Jézus föltámadását, a Jn 21 szerint úgy dönt, "megyek halászni". Baj nincs, Jézus föltámadt, de ki vagyok én, hogy ehhez a világrengető csodához bármit is hozzátegyek?

És ráadásul ezt manapság mindenkinek egyedül kell lejátszania. Nincsenek olyan családi hagyományok, amelyek kijelölnék, hogy "ha hiszel Jézus Krisztusban, akkor mondjuk májusban litániára jársz". Nincsenek átütő ötleteim, de Krisztus valóban föltámadt, és valóban akarja, hogy az apostolok utódai által vezetett gyülekezet hirdesse ezt a tényt. Ezért kibontakozás biztosan lesz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés