A jogállam és a demokrácia

„Kevés olyan fogalom van az ég alatt, amelynek több meghatározása léteznék, mint a jogállam fogalmának. Mindenesetre az, hogy sok definíciója van, talán még hagyján is lenne, de e definíciók különböző koncepciókat takarnak, vagy fednek el – vagy éppenséggel tárnak fel és bontanak ki. E koncepciók különböző ágait, elemeit, részeit emelik ki az egésznek, és más-más helyre teszik a hangsúlyokat, de akárhány definíciót olvasunk is vagy képzelünk el, a joghoz kötöttség elemét mindegyikőjük tartalmazza, mert ez ennek a jelenségnek a formai közepe.

Ekképpen egy jogállamban a dolog úgy áll, hogy az embereket a jog kormányozza, mert az állam joghoz kötött állam, amelyben a jog uralkodik (és nem egy vagy több ember, vagy akár nagyon sok ember), mert még maga az állam is alá van vetve a jognak (és nem a jog van alávetve az államnak).

Ez persze nagyon szép, de nem problémátlan koncepció, mert az elv megvalósítása nemcsak formai, hanem tartalmi követelményekkel vagy velejárókkal is jár (illetve kell, hogy járjon – ahhoz, hogy érjen valamit). Nyilvánvaló, hogy az elmélet még formailag sem képzelhető el a jogbiztonság követelménye és a törvényesség elve nélkül. Még bonyolultabb a helyzet azonban, ha olyan tartalmi elemeket is számba veszünk, mint a jogegyenlőség, a hatalommegosztás, a független és pártatlan bíróságok általi jogszolgáltatás, a közhatalmi döntések érdemi bírói kontrollja, sőt akár még a politikai pluralizmus is, amely néhány jogállam-definíciónak éppúgy része, mint a többi összetevő.

Mármost ezeket mind egy zsákba beöntve azt érzékeljük, hogy a mixtúra egyes elemei nagyon is összefüggenek egymással, sőt éppenséggel nem is könnyű (és nem is érdemes) szétszálazni őket, mert az egyik következik a másikból, és ha egy elem hiányzik, bizony hamarosan hiányozni fog onnan a többi is. Így aztán végül mégiscsak képesek lehetünk egy államról megállapítani azt, hogy jogállam-e, vagy sem, mert ha valamely elem látványos hiányát vesszük észre a vegyületben, akkor ott a többi elem is előbb-utóbb meggyengül, mint egy hátgerinc, és elvész, mint az ifjúkor.

Nem is ez okozza a fő problémát, hanem a demokrácia aggasztó fogalma. A demokrácia ugyanis kétségbeejtően sokféleképpen határozható meg. Azt állítottuk, hogy kevés fogalom van a világon, amelynek több definíciója lenne, mint a jogállamnak. E kevés fogalmak egyike azonban éppen a demokrácia. Hogy maga a szó mit jelent, az nem kétséges. A démosz hatalma, vagyis uralma – a főnév és a képző világosan tájékoztat a formáról. Ám hogy tartalmilag mit fed a fogalom, vagyis hogyan lehet megvalósítani a nép uralkodását, azaz miként kormányozza a nép saját magát, vagyis hogyan kell azt csinálni, hogy a nép hatalmon legyen – ez már nehéz kérdés.

A válaszkísérletek keresésekor a bőség zavarával küzdünk, de a legnagyobb gondot mégsem a meghatározás pontosítása okozza. Hanem az a tény, amely első látásra is feltűnik: a demokrácia fogalma egészen más, mint a jogállamé. Ha nem tudjuk is, miben állhat a nép hatalma, azt rögtön láthatjuk, hogy bizonyosan teljesen mást jelent, mint a jog uralma. Sőt, ennél többet is állíthatunk: a címben szereplő szavak tartalmilag egymással ellentétes fogalmaknak látszanak. Vagy a nép uralkodik, vagy a jog. A kettő együtt látszólag nem megy.

Ha pedig ez így van, akkor hogyan lesz ebből demokratikus jogállam? Igazából sehogy. De talán látni fogjuk – és ez nem játék a szavakkal –, hogy jogállami demokrácia még kialakítható. E különös képződményt ugyanis az teszi lehetővé, hogy a demokráciának ma már más a jelentése, mint egykoron volt. Mivel már kétezer-ötszáz éve kitalálták, talán nem csoda, hogy némiképp változott a tartalma.

Egykoron olyasmit jelentett, ami még magában az ókori Athénban is csak rövid időre valósult meg, és azóta is csak itt-ott, kevés időre eresztett gyökeret, míg az utóbbi évszázadban egyre több helyen fogott talajt, és mára szédületes világkarriert futott be, indáival körülhálózva a Földet, olyannyira, hogy ma már több ország számít demokráciának, mint nem (ugyanakkor a bolygó népességének kevesebb, mint fele él ilyen rendszerben).

Csakhogy a mai demokrácia – szemben a hajdani, antik változatával – egy racionalizált, korlátozott, behatárolt, jogállamosított, képviseleti, politikai és konstitucionalizált demokrácia, amelyben van hatalommegosztás, bírói függetlenség – sőt egyre inkább bírói felülvizsgálat is –, és érvényesülnek az emberi jogok, amelyek mindenkit egyaránt megilletnek.

A modern demokráciát ezért a szó legklasszikusabb értelmében nem is lehetne demokráciának tekinteni, mert a jótéteményei nem is annyira demokratikusak, mint inkább jogállamiak. Mégis feltétlenül demokráciának kell tartani, mert működik benne a néprészvétel, a többségi elv, a népképviselet, a politikai verseny, a szabad választás, a képviseleti törvényhozás, a kormányzás kontrollja, a politikai felelősség és a néphez (a népszuverenitáshoz) való visszacsatolás. Ezt a rendszert – némi leegyszerűsítéssel – alkotmányos demokráciának hívják. De van egy másik neve is: ez a liberális demokrácia. ”