Moszab Hasszán Juszef

Minden szélsőséget a félelem vezérel – Hamászosból lett izraeli kém a Mandinernek

2019. március 25. 07:00

„Semmi örömet vagy szépet nem hajlandók felfedezni ebben az életben, szerintük a valódi örömök a halál után következnek” – mondja a dzsihadista terroristákról Moszab Hasszán Juszef a Mandinernek. Pontosan tudja, miről beszél, hiszen a Hamász fontos figurájából vált az izraeliek kémjévé – hogy aztán az Egyesült Államokban kapjon később menedékjogot. Üldözött életet él, de semmit nem bánt meg korábbi döntéseiből.

Moszab Hasszán Juszef 1978-ban született Rámállahban, édesapja a Hamász egyik vezetője volt. Gyerekkorában ebből is eredően a harcos létre készült, már tízévesen kövekkel dobálta az izraeli telepeseket, ekor tartóztatták le először. Apja révén a Hamász befolyásos emberei közé emelkedett, de amikor 1996-ban az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét fogságában volt, elfogadta az izraeliek ajánlatát, hogy az informátoruk legyen. A „Zöld Herceg” az egyik legjobb információs forrás lett az izraeliek számára a Hamász működéséről. Izraeli kémkedési korszakáról egyszer úgy nyilatkozott: nem pénzért csinálta, hanem embereket akart megmenteni, és békét szeretne látni a Közel-Keleten. Juszef 2007-ben az Egyesült Államokba költözött, 2010-ben menedékjogot kapott. Könyvén és interjúin keresztül a nyilvánosság előtt vállalja múltját és tetteit. Édesapja kitagadta őt, családjával nagyon régóta nem tartja a kapcsolatot.

Interjúnk.

***

Ön Rámálláhban nőtt föl, édesapja a Hamász egyik alapítója volt. Milyen egy palesztin gyermek élete a palesztin területeken? Milyen légkör vette önt körbe gyermekkorában?

A palesztinokat túlságosan is általánosságban szokták kezelni. Vannak keresztény palesztinok, muszlimok, radikális muszlimok, nacionalisták és olyanok is, akiknek semmi közük az egész konfliktushoz. Az én környezetem radikális muszlim környezet volt, ahol semmi toleranciát nem tanúsították a más gondolatok iránt, egyetlen új ötletet sem voltak hajlandók beengedni. Olyanná tett, amilyenné tett.

Ön életének egy pontján arra készült, hogy terrortámadást kövessen el izraeliek ellen. Milyen elvárásokat, terveket fogalmaz meg a Hamász egy terrortámadás előtt?

Elsősorban politikai aspektusokat vesznek figyelembe. Egy Hamász-terrortámadás nem véletlenszerű döntés, hanem bizonyos szempontok alapján eltervezett dolog,

úgy is mondhatnám, hogy „okos terrorizmus”.

Megnézik, milyen a jelenlegi politikai helyzet, mit nyerhetnek a támadáson. Nem úgy állnak hozzá, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida dzsihadistái. A Hamásznak infrastruktúrája van, el kell látnia a lakosságot. Így hát mindig figyelembe veszik, hogy megengedhetik-e maguknak az adott támadást vagy sem.

Ez így igen ridegnek hangzik, de mégis érdekelne a dzsihadista világnézet. A minap Ayaan Hirsi Alival beszélgettem, aki „halálkultusznak” nevezte a radikális iszlámot.

Ők valóban a másvilágban hisznek, azaz a halál utáni életet tekintik életnek, nem pedig a születés utáni életet. A földi élet számukra csak egy teszt, amit fel kell áldozni a végtelen boldogságért. Így hát

készek eldobni minket, akár a saját testüket, életüket is: éppen ezért ilyen veszélyesek.

Semmi örömet vagy szépet nem hajlandók felfedezni ebben az életben, hiszen a valódi örömök szerintük a halál után következnek. Az élet problémáinak megoldása helyett magát az életet utálják. Gyűlölik az életet, küzdenek az élet ellen és el akarják pusztítani azt – bolondságukban észre sem véve, hogy közben magukat pusztítják el. Ezzel a mentalitással szemben állnak az élet felsőbb rendeltetésével, de még az emberi jellemmel is. Azt hiszik minden felett állnak, még az élet felsőbb tervezése és tulajdonságai felett is. A világnézetük alapja voltaképpen nem gonoszság: minden dologra múlandóként tekintenek. Az anyagi dolgok hajhászása valóban gyerekes dolog, de senkinek sincsen joga elvenni a gyermekek álmait. Az álmokban ugyanis van szépség, kreativitás is. Ha nem akarják játszani ezt a játékot, amit életnek nevezünk, azaz az ő dolguk. De nincsen joguk gyűlölni és elpusztítani azt. Ez nem az emberek, hanem a fensőbb hatalom joga.

Később úgy döntött, hogy megtér a keresztény hitre. Mikor hozta meg ezt a döntést?

Nem tértem meg egyetlen vallásra sem. Nevezhet kereszténynek, de én nem mondom ezt így magamra. Mi egy keresztény? Milyen felekezetet követ? Lehet erre azt felelni, hogy egy keresztény Krisztus követője, de mindez azon múlik, hogyan is fogod fel Krisztust. Korábban fogalmaztam én is így, de ma már nem teszem, ugyanis nem keresek semmilyen, önmagam által alkotott dogmát.

Tiszteletlen dolog lenne dogmatikus keretek közé szorítani Krisztust.

Krisztus egy elmeállapot. Folyamatosan terjed, változik. Ha azt mondanám, hogy fogok néhány fejezetet Krisztus életéből, és ráfognám, hogy ez az én kereszténységem, csak újabb szakadást idéznék elő a testen. Én ezt nem akarom. Tehát nem felelhetek igennel vagy nemmel a kérdésre, hogy keresztény vagyok-e.

Sokszor panaszkodnak izraeli részről arra, hogy nincsen békepartner, akivel beszélni lehetne a palesztin oldalon. Mennyire fogadják el palesztin részről, hogy a zsidóknak legalább a Szentföld bizonyos részeire joguk lenne?

A döntő többség szélsőséges, és nem fogadja el, hogy a zsidóknak bármi fajta joga lenne, hogy a Szentföldön éljenek. Még az olyan történelmi eseményeket is tagadják, mint a holokauszt, nem hogy a zsidó nép történelmi jogát ősei földjéhez! Ennek az oka, hogy megvakítja őket a gyűlölet. Azt hiszik, hogy minden nyomorukért egy bizonyos nép felel, és ezért minden rossz dolgot az életükben a zsidókra fognak.

Mi a Hamász hosszú távú terve – mármint, miről beszélnek egymás között? Ki akarják irtani a zsidókat, vagy „csak” el akarják űzni őket?

Egyik sem. A Hamász mára felfogta, hogy nem fogja tudni elpusztítani a zsidó államot. Persze örülnének, ha megtörténne, hiszen ez az álmuk: Izrael eltörlése. De a mozgalom 30 éve alatt rájöttek, hogy

Izrael túl erős ország: erős a hadseregük, erős a demokráciájuk, és erős gyökerekkel kötődnek a földhöz.

A valóság és a vágyálmaik között tehát nagy űr tátong. Remélem, hogy majd egyszer jobb belátásra térnek.

Ezek szerint csak azt a benyomást akarják kelteni, hogy „mi igenis küzdünk Izrael ellen”?

A Hamász egy politikai párt is, belpolitikai érdekekkel, azaz ők is szeretnének egy szeletet a tortából. Megkóstolták a hatalmat és tetszett nekik, most pedig még többet akarnak. Azt állítják egyrészt, hogy el akarják pusztítani Izraelt, és hogy a céljuk komoly, ám Izrael létét politikai célokra is fel tudják használni. Mocskos ügy ez.

Van jelenleg békepartner a palesztin oldalon? Van, akivel igazán tárgyalhatna Izrael?

Biztos vagyok abban, hogy lennének őszinte, lehetséges békepartnerek a másik oldalon, csakhogy egyelőre nincsenek hatalmon.

Ám a gyökerei meglennének a dialógusnak a palesztin társadalomban?

Természetesen, de azonnal elvágják őket. Hatalmas erők mozognak, hogy minden próbálkozást csírájában fojtsanak el. Ez nem jelenti azt persze, hogy ne lenne ott a lehetőség.

Reménykedjünk, hogy egy nap majd lesz egy józan palesztin vezető, aki őszintén törődik a népével.

Nem jutna egy ilyen vezető arra a sorsra, mint Jicák Rábin?

Rábin legalább megpróbálta. Az is igaz, hogy felesleges politikai megoldásoktól széleskörű békét várni.

Arról már beszéltünk, hogy a palesztinoknak hogyan kellene megváltoznia. Miben kéne változnia Izraelnek ahhoz, hogy béke legyen?

Izrael már most is változik.

Ha arra gondol, hogy elemzők szerint egyre inkább jobbra mozdul…

Az is változás! Nem mondom, hogy jó vagy rossz, de változás. Ha nem a politika szemszögén keresztül nézzük, hanem teszünk egy lépést hátra, akkor láthatjuk, hogy minden erőre érkezik egy ellenreakció. Minél szélsőségesebbek a palesztinok, annál több erőt alkalmaz Izrael. Ha az elmúlt húsz évben nem lettek volna terrortámadások izraeli iskolák, bevásárlóközpontok, zsinagógák ellen – a terroristák már lényegében nem hagytak olyan helyszínt, ahol még ne gyilkoltak volna zsidókat! –, talán ma nem lenne ennyire jobboldali az izraeli társadalom. De nem várhatunk arra, hogy csak az izraeliek legyenek érdekeltek a békében. Mind a két félnek meg kell hoznia ezt a döntést. A Hamásznak meg kell értenie, hogy

minél többet támadják Izraelt, Izrael annyival többször fog tüzet és háborút hozni rájuk.

Addig ütik a fejüket a falba, amíg véres nem lesz, s talán majd ha véres lesz, akkor abbahagyják. Nem tudom, mennyi időbe fog ez kerülni. De a békéhez vezető út sajnos néha maga a háború.

Hiba volt ön szerint Izraelnek kivonulnia Gázából 2005-ben?

Nem volt hiba, jó döntés volt. Ugyanis végre megláthatta a nemzetközi közösség és Izrael is, hogy milyen is, ha van egy palesztin állam. Hogy milyen mentalitásúak ezek az emberek és hogy mire képesek. Ezért nem adnák ma fel a Nyugati Partot (Ciszjordániát, avagy Júdea-Szamáriát – a szerk.). A kivonulás egy „tökéletes hiba” volt, és most mindenki tanul belőle. Nem csak Izrael, hanem a palesztin lakosság is: ilyen, amikor a Hamászhoz hasonló szélsőségesek átveszik az uralmat.

Sokan mondják, hogy az utóbbi évek támadáshullámával most már Európa is megtanulja, amit az izraeliek már régen megtanultak: hogy mit is jelent a muszlim terrorizmus. Azonos mentalitás vezeti ön szerint az ISIS-t és a Hamászt?

A szélsőségeket ugyanaz a motiváció vezeti: a félelem. Félnek a mások elfogadásától, félnek a megszokottól eltérő dolgoktól, az új gondolatoktól, félnek a változástól. Ezért döntenek úgy, hogy szélsőségeket követnek. Ezért erőszakosak: mert

annyira félnek az élettől, hogy inkább meghalnak;

inkább öngyilkosságot követnek el, csak ne kelljen élniük. Ez közös minden szélsőségben és minden muszlim szélsőségben is.

Milyen megoldást lát a szélsőségek legyőzésére? Lehet „deradikalizálni” a szélsőségeket?

A szélsőségek erőszakossága nem érhet véget, hiszen az erőszak a szélsőségesség velejárója. Ezeket az embereket nem érdekli az igazság, nem érdekli a jó, nem érdekli az elfogadó társadalom. Ezeknek az embereknek nincs bátorsága, hogy a félelmeik felé emelkedjenek. Ez nem jelenti azt, hogy minden muszlim szélsőséges. A muszlimok többsége csak névleg muszlim, ebbe a környezetbe születtek. Ezekkel az emberekkel a szabad világnak türelmesnek kell lennie, mert csak így mutathatjuk meg nekik az értékeinket.

Nem lát tehát praktikus megoldást a már Európába érkezett szélsőségek kezelésére?

A kormányzati hírszerzésnek, a különleges egységeknek, a rendőrségnek a feladata, hogy megfigyeljék a szélsőségeket a muszlim közösségen belül. Bárhol, ahol felütheti a fejét az iszlám szélsőség – legyenek azok mecsetek, lakások, a társadalom bármely szeglete –, ott kell lennie a titkosszolgálatnak és le kell csapnia. Ez viszont a szakértők feladata, akiket egy demokratikus alkotmány által irányított kormány ellenőriz. A hétköznapi embereknek – és magamat is ideértem – nem szabad „James Bondot játszaniuk”. Nem szabad minden muszlimra ellenségként tekinteniük. Gondoljunk csak bele: ha minden közel-keleti megjelenésű embert ellenségnek néznek, engem is ellenségnek nézhetnek! A saját érdekünk, hogy toleránsak legyünk és ne éljünk félelemben. Mert ha félelemben élünk, és minden muszlimot, bevándorlót vagy közel-keletit potenciális veszélyforrásnak nézünk,

akkor elveszítjük magunkat a nagy védekezésben.

Hagyjuk, hogy a kormány végezze a dolgát!

Ön jelenleg üldözött életet él, folyamatos védelem alatt. Megbánta valaha, hogy kilépett a Hamászból?

Nem bántam meg. Miért bánnék meg bármilyen döntést, amit már meghoztam? Nem a „jó és rossz” lencséjén keresztül szemlélem az életemet. Úgy tekintek magamra, mint a saját valóságom formálójára. Hoztam bizonyos döntéseket, és ezek alapján bizonyos dolgok történtek velem. Én vagyok ezért a döntésekért a felelős, senki más. Lehet, hogy bizonyos végeredmények kellemesek voltak, mások pedig fájdalmasok, de ezek azok, amik: az én döntéseimnek az eredményei.

Fotók: Földházi Árpád

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/145372

Ajánljuk még a témában