„A brüsszeli intézmények vezetőit kell Brüsszelen érteni”
– mondta erre Hollik. Hozzátette: igaz ugyan, hogy ott vannak a kormánypárti képviselők is az Európai Parlamentben, de ők nem is szavazták meg a migrációt támogató határozatokat, a magyar baloldali képviselők azonban igen. Azon felvetésünkre, hogy a Tanácsban viszont csak a tagállami kormányok képviselői ülnek, azt mondta: a Tanácsban a miniszterelnök mindent megtesz, hogy érvényesítse Magyarország érdekeit. Viszont hiába, ha a Bizottság és az Európai Parlament a nagy tagállamok szándékával egyezően igyekszik a többi tagállam hatásköreit csökkenteni – folytatta Hollik.
Arra az ellenvetésünkre, hogy az Európai Parlament önmagában nem sokat tud tenni a Tanács ellenében, nem adott érdemi választ, helyette inkább arról kezdett beszélni: