A Fidesznek igenis van dolga Budapesttel – Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke a Mandinernek

Sokan úgy vélekednek a párton belül is, hogy a végrehajtói és a politizáló szint összenőtt a Fideszben. Itt van rögtön három példa: sportélet, üzleti élet és szakmai munka. 

A múltban valóban több folyamat és szerepkör összecsúszott, ami hozzájárulhatott az április 12-ei választási eredményhez. A struktúrát illetően az egyik legfontosabb problémaként azt emelném ki, hogy a Fidesz mint politizáló pártszervezet részben kiürült. A párttagok jelentős része az elmúlt tizenhat évben valamilyen közigazgatási vagy egyéb állami, illetve intézményi feladatot is ellátott. Azért nem jutott nagyobb figyelem a belső szervezeti működésre, a helyi szintekről érkező ügyekre és a párttagság aktivitásának erősítésére, mert sok esetben más típusú feladatok kerültek előtérbe. A korábbi rendszer egyik fontos feladata az volt, hogy az alulról érkező energiákat, tapasztalatokat és információkat hatékonyan becsatornázza a párt működésébe. Ez azonban idővel megváltozott: 

Hogy mindez tizenhat évnyi kormányzás végére egy természetes folyamat következménye lett-e, arról lehet vitatkozni, de hogy hozzájárult a partfal beszakadásához, az egészen biztos. 

Erre a Fidesz kongresszusán voltak is utalások. 

Én nem mondanám azt, hogy katonai rendszerré változtunk volna, de azokban a „hajszálerekben”, amelyeknek eredetileg alulról felfelé kellett volna közvetíteniük az információkat, megfordult a folyásirány. Ez nem csupán a pártszervezetre volt jellemző, hanem szélesebb értelemben is megjelent, például a gazdaságban is. Amikor budapesti választmányi elnökké választottak, világosan megfogalmaztam, milyen szerepet szeretnék betölteni. Nem azt akartam képviselni, hogy a pártelnökség álláspontját közvetítsem a helyi szervezeteknek, hanem éppen fordítva: a helyi közösségek, a „végek” tapasztalatait és véleményét szeretném eljuttatni a pártelnökséghez. 

Sokan azt mondják, a kritika eljutott, csak olyan viszonyrendszer alakult ki a Fidesz és a kormányzat kettőse között, amely szembement… 

…a lojalitási problémával. 

Belülről „megbélyegzés”, a balliberális média esetében pedig „felemelés”. Két nevet hadd említsünk meg: Ferencz Orsolya és Király Nóra. 

Amikor belevágtunk a választási kampányba – és ez ugyanúgy igaz Orsira és Nórira is –, mindenki elfogadta, hogy ilyenkor előre kell menni. Kampányidőszakban természetesen kialakul egy sajátos választási logika, ami értelemszerűen valamivel hierarchikusabb működést eredményez. A belső jelzések korábban jelentek meg, ezt saját tapasztalatból is meg tudom erősíteni: amikor konfliktusok alakultak ki, egy pont után a megfogalmazott kritikák gyakran már nem szakmai észrevételként, hanem lojalitási kérdésként jelentek meg. Emiatt sokan inkább úgy döntöttek, hogy nem csinálnak külön ügyet a jelzett problémákból. Úgy gondolták, ezeket a kérdéseket azoknak kellett volna kezelniük, akik a döntéseket meghozták. 

Mi a feloldása ennek a helyzetnek? 

Hadd lépjek eggyel hátrébb. Szerintem a Fidesz esetében jól látható egy jelentős változás. Harminchárom éve vagyok a párt tagja. Annak idején az tette naggyá a Fideszt, hogy polgári szövetségként működött. Ez egy olyan rendszer volt, amelyben a társadalom különböző rétegei – természetesen egy közös irány mentén, de önálló arculattal – kapcsolódtak össze, s a szövetség irányítójának, vezetőjének az volt a feladata, hogy az érdekcsoportok, társadalmi közösségek esetenként eltérő véleményeit egy közös cél érdekében összefogja és becsatornázza. Ezt a működési modellt váltotta fel egy jóval centralizáltabb rendszer. Szűk körű vagy egyszemélyes döntések jellemezték a struktúrát, és sok esetben már középszinten sem volt átlátható, hogyan és hol születnek meg az elhatározások. 

Például az üzleti döntések. 

Kényes ügy ez is, hiszen a kongresszuson is felmerült a korrupció témája. Utólag természetesen könnyű értékelni a folyamatokat, most abban a helyzetben vagyunk, hogy megpróbáljuk megérteni, hogyan jutottunk el idáig. Maga az alapgondolat, hogy olyan gazdasági rendszert alakítsunk ki, amely a hazai vállalkozásokat részesíti előnyben az uniós jogi keretek között, vagyis egyfajta patrióta gazdaságpolitikát építsünk, önmagában vállalható, még ha konfliktusokkal járó döntés volt is a 2010 utáni kormány részéről. Ahogy Orbán Viktor is fogalmazott, Magyarországnak szüksége van egy nemzeti burzsoáziára, egy olyan hazai gazdasági rétegre, amely képes ellensúlyt képezni a nemzetközi tőkével szemben. A probléma az lett, hogy az eredeti elképzelés gazdasági értelemben is megváltozott. A NER egyik alapvető tézise, vagyis a patrióta gazdaságpolitika és a nemzeti tőkésréteg kialakítása egy idő után központilag irányított, erősen koordinált, korporatív gazdasági rendszerré alakult. Egy olyan célkitűzésből, amelyet sokan támogattak – hogy erősítsük a magyar vállalkozásokat és a hazai tőkét –, végül olyan rendszer alakult ki, amelyben a központi logika és a döntések koncentrációja vált meghatározóvá. Látva, mi folyik most a jobboldali médiában, kifejezetten érdekes ez a változás. Fontos azonban különbséget tenni: ez nem azonos a büntetőjogi értelemben vett korrupcióval. 

Hanem? 

Nem arról beszélek, hogy visszaosztott pénzekről vagy konkrét jogellenes cselekményekről lenne szó. A rendszer alapvetően törvényes keretek között működött, és jogsértés esetén mindenki előtt ott volt a jogorvoslat lehetősége, akár uniós fórumokon is. A probléma inkább abban ragadható meg, hogy egy államilag erősen koordinált gazdasági modell alakult ki, amelynek egyik mellékhatása az lett, hogy 

Ez a jelenség belül és kívül egyaránt feszültségeket okozott. 

Sokan épp azt vetik a Fidesz szemére, hogy túlságosan összefonódtak a politikai döntések és a gazdasági érdekeltségek. 

Szerintem ennek a világnak vége van, ez a rendszer a Fidesz-kormány bukásával egyszer s mindenkorra megszűnt. Mi pontosan láttuk a veszélyeit, nekünk kellett magyarázkodni Mészáros Lőrinc, Tiborcz István meg Hatvanpuszta kapcsán. 

Miként lehet ezektől a stigmáktól megszabadulni? 

Nem lesz egyszerű, és még mielőtt a jövőről beszélnénk, a jelen kapcsán mondjuk el, hogy a fő stigma a korrupció kérdése. A korporatív gazdasági rendszer „versusa” maga a korrupció. A jelenlegi kormányzat láthatólag össze is akarja mosni ezt a kettőt, a társadalomnak pedig fel kell készülnie arra, hogy itt egy új rendszer jön. Eddig az volt az általános vélemény, hogy ha valakit a rendőrség vagy az ügyészség meggyanúsított, akkor biztosan van valami a füle mögött. Alapvetően az ártatlanság vélelme az első, és csak utána jön az, hogy a társadalom elítél-e egy politikust korrupcióért. Ezt a szemléletet érdemes újragondolni, mert elindult egy folyamat, amit az Európai Ügyészség megjelenése csak erősíteni fog a jövő évtől, onnantól kezdve ugyanis gyakorlatilag egy sajtpapírra írt névtelen feljelentéssel is be lehet majd vinni valakit előzetesbe, három-négy napig bent lehet tartani, lehet nála házkutatást tartani. Így meglesz az a körítés és zaj, amiből a társadalom arra következtethet, hogy az illető valóban tilosban járt. Az az elv lesz uralkodó, hogy inkább tízből öt ártatlant is ráncigáljanak meg, mint hogy öt bűnös ne kapja meg, amit megérdemel. Románia erre a legközelebbi példa, ott aktívan jelen van az Európai Ügyészség. Érdemes tehát az eszünkbe vésni azt, hogy nem akkor kell ítélkezni, ha kimennek egy polgármesterhez vagy egy hivatalnokhoz, és meggyanúsítják bármivel, hanem majd akkor, ha a bíróság ezt megalapozottnak, bizonyítottnak tekinti. 

Adja magát, hogy beszéljünk az utóbbi hetekben éles fordulatot vevő budapesti korrupciós ügyről, melyben fideszes és baloldali politikusok, üzletemberek neve egyaránt felmerül. 

A konkrét esethez azért nem tudok hozzászólni, mert 2012 óta nem voltam önkormányzati vonalon, így nincs rálátásom arra, mi van az ügy mögött. De úgy tűnik, van egy politikai igény a kormány részéről, hogy minden ilyen ügyben a lehető leghatározottabban erőt mutassanak, még akkor is, ha többeket ártatlanul hurcolnak meg. Erre van most társadalmi igény, a Tisza ezt erőlteti. 

Lesznek gyorsan ítélő bíróságok? 

Úgy gondolom, igen, mivel eredményeket is fel kell mutatni a megtisztulás ügyében. A romániai példa viszont azt mutatja, hogy a gyors, „hirtelen” eljárásokban meghurcolt emberek kilencven százalékát a bíróságok felmentik. Csak addigra mind az adott személyt, mind a családját megviselik a történtek. 

Mit lát a legégetőbb problémának Budapesten? 

Arra kértem támogatást a fővárosi választmánytól, hogy megváltoztassam azt a szemléletet, miszerint a Fidesznek nincs igazán dolga Budapesttel, elég petikézni, és majd a vidék behúzza nekünk a győzelmet. Nyilván ezt nem írták le semmilyen hivatalos dokumentumban, de benne volt az elmúlt időszak Fideszen belüli gondolkodásában. Ez a politikai szemlélet azonban megbukott. 

ennek egy része szakmailag igazolható volt, másik része nem. Az áprilisi eredmény arra is választ adott, hogy szükség van-e erős önkormányzati rendszerre. A Fidesz legutóbbi éveiben az volt erre a válasz, hogy nem, mert az állami központosítás jobb megoldásokat ad, csakhogy ez nem igaz. Nem igaz az építésügynél, a védőnői szolgálatnál, és csak részben igaz az oktatási rendszernél. Ott korántsem ördögtől való és baloldali az a gondolat, hogy 

Vagyis kijelenthetjük, hogy nem vezetett sehova az elmúlt évek fővárosi kormányzati politikája, miszerint Budapestet nyomás alatt kell tartani? 

A helyzetet nem érdemes pusztán büntetésként értelmezni, mert a politikai működés keretei alapvetően hasonlók maradtak. Korábban a budapesti városvezetés a kormány számára egyfajta kézenfekvő példaként szolgált az ellenzéki politika sikertelenségének bemutatására, ami számos szükségtelen konfliktust eredményezett. Ez egyébként tehertételként nehezedett a Buda- pesten politizáló fideszesekre meg a fővárosi lakosokra is. Ez a teher lekerült a mi oldalunkról. 

Mennyire tudja segíteni a Fidesz fővárosi építkezését, hogy a választókerületekről kerületi szintre helyezik át a fókuszt? 

Itt két kérdés tevődik össze. Az egyik az, hogy jelen pillanatban senki nem tudja, milyen választási rendszer lesz, milyen modellben kell bármelyik pártnak megméretnie magát. Lehet, hogy a jövőben nem is lesznek választókerületek. Nem zárható ki, hogy a Tisza Párt mögötti holdudvar vagy nemzetközi szakértői gárda például egy csehországi, szlovákiai vagy ausztriai listás rendszerhez hasonló modellt hoz be. Úgy gondolom, vízválasztó lehet az ősz, illetve a jövő év eleje, amikor kiderül, hogy a Tisza ígéretei és a valóság között általunk vélelmezett szakadékot hogy ugorják át Magyar Péter képviselői. Erre a Fidesznek mind frakció-, mind önkormányzati szinten reagálnia kell. Jómagam émelygéssel fogadom a Facebook-kormányzást, de azt látni kell, hogy a Tisza Párt a saját szavazóival még nem vállalt érdemi konfliktust. 

Jankovich Tibor kőbányai politikus a Fidesz- kongresszuson azt mondta, bármennyi hibát követhet is el a Tisza, a korábbi kormánypárthoz nem fognak automatikusan visszatérni a szavazók. 

Nem szeretnék túl erős kijelentést tenni, bár manapság a markáns megfogalmazások gyakran nagyobb figyelmet kapnak. Hadd hozzam ide Georg Wilhelm Friedrich Hegel dialektikáját: a tézis-antitézis-szintézist. Ha abból indulunk ki, hogy Orbán Viktor, a Fidesz és a NER jelenti a tézist – és az elmúlt tizenhat évben valóban meghatározó politikai rendszer épült fel –, akkor a Tisza Párt számára az a nehézség, hogy Magyar Péter jelenleg inkább az antitézist képviseli. Úgy tűnik, Magyar Péter az első időszakban nem a konszolidációra törekszik, hanem tudatosan az ellenpont szerepét vállalja: az „anti-Orbán” pozíciót építi fel. A hosszú távú kérdés azonban az, hogy ki tudja megteremteni a szintézist, vagyis azt az új politikai ajánlatot, amely túlmutat az egyszerű szembenálláson. Én abban hiszek – és ezért vállaltam el a budapesti elnöki tisztséget is –, hogy ezt a szintézist a Fidesz képes lehet kialakítani. Ez lesz az előttünk álló egy-másfél év egyik legfontosabb kérdése. Ha a Fidesz nem lesz erre képes, és ha Magyar Péter továbbra sem ebbe az irányba mozdul, akkor könnyen lehet, hogy ezt az új politikai egyensúlyt valaki más fogja megteremteni.

Nyitókép: Földházi Árpád