Tíz év magány – Megbánták-e a britek a Brexitet?

Letarolt, puszta táj, kidöntött oszlopok, kiégett autók, koldusok az út szélén, a szélben pedig egy kopott uniós papírzászló – nagyjából ilyen képet festettek a brexit ellenzői a 2016-os népszavazást megelőző hónapokban arról, mi lesz az Egyesült Királysággal, ha kilép az EU-ból. Ezt a brexitpártiak gúnyosan félelemprojektnek nevezték. A gazdasági összeomlás és a lemaradás rémétől való félelemnél azonban erősebb volt a britekben az Európai Unióval szembeni dac, valamint a vágy, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat. A szavazás előtti hónapokban a teljes nyugati elit felvonult, hogy a maradásra biztasson. A kampány egyik legprominensebb támogatója Barack Obama amerikai elnök volt, aki az Egyesült Királyságba utazott, s azzal ijesztgette a szavazópolgárokat, hogy ha kilépnek, akkor bizony a sor végére kerülnek,

A tíz éve tartott népszavazáson 51,89 százalékos eredménnyel győzött a brexit. A szoros eredmény miatt a vesztes tábor sokáig újabb voksolást követelt. Az Európai Unió vezetőit sokkolta az eredmény, többen felháborodtak, sőt, személyes sértésként élték meg a választás kimenetelét. Évekig a „hogyan merészelték?” hozzáállás uralta a London és Brüsszel közötti tárgyalásokat. A népszavazást kiíró, de EU-párti konzervatív miniszter­elnök, David Cameron lemondott. Helyét a szintén a maradás mellett kampányoló párttársa, Theresa May vette át. Egy olyan pártnak kellett levezényelnie a kilépés részleteit, amelynek képviselői nagyrészt nem akartak kilépni. Ez volt az első probléma: a tárgyalók maguk sem tudták, hogy mit szeretnének; nem is egészen értették, mit jelentene a gyakorlatban a kilépés. A tárgyalások elvesztek a bürokratikus részletekben, és néhány jogi kötelék ugyanolyan szoros maradt, mint amilyen volt. Boris Johnson hatalomra kerülése 2019-ben felébresztette a brexitpártiak reményét, hogy „tényleg végrehajtják” a kilépést, de jött a covidjárvány, majd a kormányfő bukása.

Az eltelt években lassan elfogyott a lelkesedés, és ha a brexitre szavazók többsége nem bánta is meg döntését, a friss felmérések szerint már többen vannak azok, akik szerint nem kellett volna kilépni. Egy dolgot megmutatott a brexit: az Egyesült Királyság problémáiért elsősorban a saját vezetése felelős, nem pedig az EU. Az olyan kérdésekben, mint a tömeges migráció, a saját kormányuk hozta a rossz döntéseket, és ezek akkor is velük maradnak, ha már nincs a fejük felett Brüsszel. 

Ezért az utóbbi években a britek leginkább a saját vezetésükre irányítják a haragjukat. Nigel Farage váratlan politikai feltámadása a Reform UK párttal viszont azt jelzi, hogy sokan nem adták fel az eredeti brexitnépszavazás ígéreteit. A kormányon lévő baloldal viszont inkább visszafordítaná a folyamatot, bár a teljes visszalépés ügye már nincs asztalon. Nigel Farage az évforduló előtt néhány nappal mégis úgy fogalmazott: a baloldal mindent megtesz, hogy semmissé tegye a brexitet. A 2016-os népszavazás után tíz évvel így nyilatkozott a politikus, aki karrierje nagy részét arra áldozta, hogy kivigye az országot az EU-ból:

Amennyiben Farage hatalomra jutna – amire a felmérések alapján van is esély –, az a brexit- mozgalom diadalát jelentené. 

A maradáspártiak által vizionált pusztaság és gazdasági összeomlás tehát nem valósult meg, de nem következett be a másik oldal által vágyott felemelkedés sem, hogy az unióba fizetendő hozzájárulás helyett az egészségügyre és az oktatásra áldozzák az adófizetők pénzét.

(Nyitókép: )