A „haza” vajon mi?

„Semmit sem bántam meg” – Alföldi Róbert a Mandinernek

2016. szeptember 8. 14:49
Ma is kiadná a románoknak a Nemzeti Színházat december elsején és nem bánta meg azokat a nyilatkozatait sem, amelyeket a színház éléről távozóban adott három éve. Alföldi Róbert a Mandinernek adott interjúban mondja el: vehetjük úgy, hogy a Bayer-ügy miatt ő is visszaadta tiszti keresztjét. A rendező szerint ma fojtó légkör uralkodik, a Fidesz nagyon ügyes, az ellenzék gyáva és csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Alföldi készülő rendezései, a II. Edward és egy migránsos darab a Radnótiban megint a magyar valóságnak igyekeznek tükröt tartani, népszavazni pedig nem megy október 2-án. Alföldi Róberttel Újlipótvárosban beszélgettünk, az ellenzéki körökben vihart kavart Pozsonyi Piknik napján. Nagyinterjúnk.

Innen jön, a Pozsonyi Piknikről?

Nem. Itt lakom a közelben.

És nem ment piknikelni? Ön is bojkottál?

Hogy mit csinálok?

Nem hallotta, hogy egy csomó balos celeb bojkottálta a pikniket, amiért nem engedték, hogy Iványi Gáborék a Klubrádió sátrában árverezzék el a lovag- és tiszti keresztjeiket?

Ez nekem teljesen kimaradt. Azért nem voltam a pikniken, amiért már a május elsejei felvonulásokat sem bírtam soha. Sokan vannak. Az ügyről pedig nem hallottam, de mindenkinek joga, hogy ne értsen egyet a Piknik szervezőivel. Celebségtől függetlenül. 

Elárverezhető tiszti keresztje viszont van önnek is, igaz?

Van valahol, igen.

Hogyhogy még mindig otthon van az a kereszt?

Nemrég költöztem és nem tudom, hol lehet, márpedig meg kellene nézni, hogy miért is kaptam. Időközben meg annyian megtették, hogy százakárhanyadikként visszaadni már talán nem ugyanaz a gesztus. De végül is inkább legyek egy lapon azokkal, akik visszaadták; mint azzal, aki miatt visszaadták. Tehát vehetjük úgy, hogy visszaadtam.

Azt hittük pedig, hogy nem ért egyet a visszaadással, már csak azért is, mert legutóbbi interjújában azt mondta, ön már nem ordít.

Nem ordítás az, ha valaki visszaadja a keresztjét. Nagyon európai gesztus, halk és kulturált módja annak, hogy emberek kifejezzék: nem értenek egyet valamivel.

Tíz éve mástól kapott díjat visszaadni azért, mert tíz évvel később más is megkapta... Hol van ebben a logika?

Nem logika kérdése ez. Annyit jelent, hogy nem akarsz valakivel közösséget vállalni.

De hát ez nem egy klub, tehát eddig sem vállalt.

Dehogynem.

Mind az 1500 kitüntetettel? Németh Péterrel, Bolgár Györggyel?

Úgy gondolom, igen. Ilyen kitüntetést a magyar állam ad. Mindenki valamiért kapja.

Azt már megtudtuk, Bayer Zsolt nem a trágárságáért és a durvaságáért kapta.

Hanem a Gulag-kutatásért, meg aztán kiderült, hogy mégis az újságírói tevékenységéért, aminek nagyon lényeges eleme a trágárság, a durvaság, az erőszakosság, a visszataszító rasszizmus. Mindenki a saját belső ügye, hogy eldöntse: bármilyen módon egy lapon szeretne-e szerepelni vele. Hogy azt mondja: ha B. újságírói tevékenysége ilyen kitüntetésre érdemes, nem szeretném, hogy az én teljesítményem ugyanilyen értékkategóriába essen.

Az sem számít, hogy Bayer elnézést kért?

Kinyomom a szemed és utána elnézést kérek? Elég gyáva dolognak tartom.

Nincs olyan, hogy valaki belátja: tévedett?

Olyan, hogy valaki ótvar módon buzizik, zsidózik meg cigányozik, aztán egyszer csak azt mondja: bocs, holnaptól nem ezt fogom... gondolni?

De bocsánat, mégis miért Bayer Zsoltról beszélgetünk mi itt?

 

Szóval eredendően bűnös, akármit tesz, ellenség marad.

Nem ellenség, hanem agresszív, kirekesztő, vállalhatatlan zsurnaliszta. De bocsánat, mégis miért Bayer Zsoltról beszélgetünk mi itt?

Nem véletlenül. Abban reménykedünk, hogy ha ő képes volt belátni korábbi hibáit...

Csodálatos lett volna, ha mondjuk a kitüntetése, meg a visszaadási balhé előtt teszi.

Megtette tavaly, de tényleg nem róla akarunk beszélni, hanem önről. Hogy lát-e utólag hibákat abban, ahogy a Nemzeti Színházból való távozását kezelte három éve.

Nem. De tudtam, hogy ezt meg fogják kérdezni.

Persze, hiszen nem volt még sehol önkritikus. Szóval adekvátnak érzi akkori reakcióit, például a bécsi Burgtheaterben tartott beszédét arról, hogy Magyarországon vége a szabadságnak?

Ezt nem csak Bécsben mondtam el, számtalanszor itthon is.

Igaz, de van azért különbség kint és bent között, nem?

Nincs.

Tényleg nem érzi, hogy amikor ott beszél, ahol Magyarországot gennyes gócnak nevezik Európa testén, ahol petíciókat fogalmaznak az ország ellen, kicsit más a kontextus?

Miért gondolnék mást határon kívül, mint határon belül? A véleményemet fogalmaztam meg, ahogy itthon is, interjúkban. És ha figyelmesen elolvassa a beszédet, az is benne van, hogy pontosan én is ugyanazok szerint a rossz beidegződések szerint kezdek el működni, mint, ami ellen beszélek. Tehát, ha kell, akkor az a beszéd igenis nagyon önkritikus volt.

Interjúban még azt is mondta akkor, hogy nem fog tudni rendezni itthon, kockázat lesz felkérni, mellőzve lesz. Azt legalább belátja, hogy alaptalan volt ez a félelme?

Miért látnám be? Talán nem így van?

Nem is sírok, az viszont ténykérdés, hogy marginalizálódtam.

 

Miközben külföldön is dolgozik, hat darabban van benne itthon!

Tegyék fel akkor azt a kérdést is, hogy hol. Elmondom. Az Átriumban, amely ugye magánszínház. A BMC-ben a II. Edwarddal – a BMC sem állami.

Meg a Bábszínházban és a Radnótiban is – azok meg államiak.

Azok igen, ettől még tényszerű, hogy egy csomó hely, ahová előtte hívtak, kitette elém a stop táblát. Volt, ahol névvel, címmel a polgármester megtiltotta, hogy hívjanak. Önök szerint ez miért van? Azért, mert a színházak nagy része hirtelen rossznak tartja, amit csinálok?

Nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a Radnóti igazgatói posztját Kováts Adél olyan pályázattal nyerte meg, amelyben benne volt, hogy Alföldivel akar dolgozni. Ez sem mond ellent az állami tiltás elméletének?

Sosem állítottam, hogy engem nem lehet beleírni egy pályázatba. Csak nem ildomos. 

Mégis ki jár rosszul? Ön a magyar színház első számú szupersztárja, eléri a közönségét, a közönsége láthatja a munkáit.

Nem is sírok, az viszont ténykérdés, hogy marginalizálódtam.

Mert nincs társulata?

Igen, azért is. Meg azért, mert aki nem azt képviseli, hogy „jól, van, jól van, most már béküljünk ki és beszélgessünk a POSZT négyszögletű kerek asztalánál; és nem kell mindig hőbörögni, meg miért nem lehet végre megnyugodni, el kell fogadni, hogy ez van és ezen belül kell jól működni; és nem kell foglalkozni az elvárt és tűrt kultúrpolitikai irányzattal, hanem természetesnek kell venni a kialakult állapotot”, az igenis marginalizálódik. Még akkor is, ha egyébként alkotóként sikeres. 

Sikeres marginalizálódás? Nem önellentmondás ez?

Ha az, ha nem, én így élem meg.

Miért nem pályázta meg az Újszínházat?

Mi a fenének tettem volna?

Mert hiányolja a társulati létet. Vagy viccből.

Persze, a gyakorló homofób főpolgármester biztosan engem nevezett volna ki. Nincs erre időm. Eszembe sem jutott. Tizenketten pályáztak, aztán milyen csodálatos, nagy változások történtek! A szakmai bizottság is milyen tökösen kiállt az értékek mellett. Szerintük Bodó Viktor és Dörner György ugyanazt a színházi minőséget képviseli. Ilyesmiben kár részt venni.

Aztán: hogyan kerülnek a fideszes emberek egy művészeti, szakmai kérdés közelébe?

 

Az sem gond, hogy a Nemzeti-balhéval azoknak a fideszeseknek lett igazuk, akik már korábban leszedték volna?

Miért lett volna igazuk?

Mert azt mondták: ha Alföldi kitölti a hivatali idejét, de később nem ő nyer, akkor is ugyanolyan hiszti lesz – csak épp már a '14-es választások előtt, és a „mi emberünknek” sem lesz ideje összerakni addig egy normális Nemzetit.

Na várjunk csak! Először is: mi az, hogy a „mi emberünk”? Aztán: hogyan kerülnek a fideszes emberek egy művészeti, szakmai kérdés közelébe? De még fontosabb, hogy vajon mi is az a „normális” Nemzeti Színház?

Mindenkinek más, de ön nem látta azóta, milyen lett.

De, láttam.

Csak vendégrendezést, nem?

Voltam saját darabjukon is.

Melyiken?

Nem mondom meg.

Annyira jó volt, hogy irigykedett, vagy miért?

Nem óhajtom részletesen fejtegetni, mit gondolok róla.

Szabad ember, ez a szakmája, miért ne mondhatna esztétikai ítéletet egy rendezés fölött?

Nem volna elegáns. Éppen azok miatt a történések miatt, amelyekre még most is rákérdeznek, amelyekről még három év múltán is beszélünk. Mert még mindig, három év után is,  a Nemzeti Színházról kérdeznek. Már három éve nem kell tőlem félteni a Nemzeti Színházat. De mondjuk arra legyintenek, hogy a pályázat hogyan történt, kik döntöttek róla, s a nemzetközi felháborodást kérik számon rajtam. Egyébként önök szerint miért volt nemzetközi felháborodás, amikor nem hosszabbították meg a szerződésemet?

Ez valóban jó kérdés, hiszen a közhiedelemmel ellentétben nem váltották le, kitöltötte az idejét és nem ön nyert az új pályázaton.

Tehát: miért volt nemzetközi balhé? Tisztán politikai ügy?

Nem tudjuk, de úgy fest.

Nem tudom, észreveszik-e, hogy az elért eredménytől függetlenül beszélgetnek velem. Amikor nem értik, mi ez a hiszti, hiszen kitöltöttem az időt és miért ne nyerhetne más, épp csak az eredményt nem veszik figyelembe. Azt, hogy volt ott egy működő színház, telt házakkal mentek az előadások, nem lehetett jegyet kapni. Ezt ráadásul elismerték a döntéshozók is: miközben nyilvánosan az „Alföldi menjen az anyjába” volt a divat, jártak azért a Nemzetibe örömmel. A nemzetközi felháborodás meg nem valami politikai aknamunka eredménye volt, hanem reakció egy szakmai szempontokat mellőző, tisztán politikai döntésre. Megjegyzem, azért történhetett ez, mert sikerült nemzetközileg is létező színházat csinálnunk a Nemzetiből. És a pályázatról mint valódi szakmai helyzetről, most ne is beszéljünk. Mert bajban lennénk.

A probléma ugyanis nem az, hogy nem én folytathattam. Nem »jár« nekem a Nemzeti, természetesen. A gond az, amiért nem folytathattam. 

 

Fogadjuk el, hogy jó színházat csinált. Egy pillanatra akár még azt is, hogy most nem olyan jó a Nemzeti. Ha így is állna a dolog: akkor, amikor leköszönt, még nem lehetett tudni, mi következik, jobb-e vagy rosszabb.

Az utódom munkáját nem értékelem. Arról beszélek, hogy volt egy prosperáló állami vállalat. A Nemzeti egy Zrt. Nagyon jól működött, sokkal kevesebb pénzből, mint pl. most. Aztán egyszer csak azt mondták, hogy „Tudod, mit – ne te vezesd tovább. Azért ne, mert nem tetszik a pofád”. Önök szerint ez normális?

Biztosan nem lenne az, ha a fideszes portást hozzák ki győztesnek, csakhogy itt egy másik színházigazgató-rendező nyert, miután önnek lejárt a mandátuma. Miért ne kaphatott volna esélyt?

Csak finoman megjegyzem újra: ugye tisztán szakmai szempontok alapján? Képmutatás volt akkor is, most is az, hogy erre hivatkoznak. De mondom, nem az utódomról van szó, hanem a teljesítményről és annak megbecsüléséről. Amit elértünk a Nemzetiben, azt ugyanis nem magamnak értem el. Azt az országnak értem el. Egy ilyen döntés üzenete pedig egyértelmű: tök mindegy, hogyan dolgozol, egy dolog számít: a lojalitás. Hogy mellettünk állj. Akkor maradhatsz, bármit művelsz, akármilyen a teljesítmény. Ha nem, menned kell, függetlenül attól, elértél-e valamit. Azért bénító ez az elvárásrendszer, mert feleslegessé teszi a munkát, az alkotást, a teljesítményt. Ezért olyan romboló. Az egész alján tehát a politika van, ezért lett belőle nemzetközi balhé is. Nem pártpolitikai: bármilyen hihetetlen, az a húszezer ember, aki ott volt az utolsó napon, biztosan nem mind ellenzéki szavazó. De mondjuk, egyáltalán nem is  érdekel, és nem is tudom, hogy hogyan szavaznak. Akik úgy álltak sorba, ahogy arra száz éve nem volt példa. Erre szerintem túlontúl elnéző hozzáállás, hogy „Mit ugrál itt ez az Alföldi? Jön valaki más és majd kiderül, jól csinálja-e”. A probléma ugyanis nem az, hogy nem én folytathattam. Nem „jár” nekem a Nemzeti, természetesen. A gond az, amiért nem folytathattam. Hogy abban a munka, a teljesítmény szempontként sem vetődhetett fel, csak a személyem, csak a vélt hovatartozásom. A lebonyolításról nem is szólva: az egyik pályázó beosztottjai a döntőbizottság tagjai – ez azért nagyon ciki volt. Nem túl elegáns gesztus az sem, nem is volt rá példa eddig a magyar színháztörténetben, hogy valaki az elődje egyetlen előadását sem viszi tovább. Hogy konkrétan a földdel teszi egyenlővé, ami addig épült. Itt most megtörtént ez is.

A Magyarországot akkor bíráló, azóta mindenféle mutyik miatt kirúgott Burgtheater-vezért még egyszerűen kiválasztotta az ottani kulturális államtitkár. Semmiféle pályázat nem volt. Nem természetes, hogy választott politikusok döntenek a főbb intézmények vezetőiről?

Nem azzal van baj, hogy politikusok döntenek, a kérdés az, mi alapján teszik. A politika itthon is lehetne elegáns, felnőtt, tájékozott, kulturált, nem ennyire lábszagú és proli. Hogy ne legyen égbekiáltó dolog egy-egy ilyen pozíció, ne ettől függjön a kormányom léte, hogy tényleg minden klubban az én emberem ül-e.

Ön egyébként úgy érzi, veszélyes volt a Fidesz-kormányra?

Én? Már hogy lettem volna? Mivel lettem volna? Ne már! Az én politikai hatásomat nem én építettem fel, azt kizárólag a politika alakította ki. Bocsánat, az, hogy az én előadásomról, az én szexualitásomról a parlamentben tárgyalnak...

Hálás is lehet most Vona Gábornak!

Mert?

Nemrég durván kirúgta Novák Elődöt, aki önt akkoriban „Robertázta”.

Ki az a Novák Előd?

Tudja azt ön elég jól.

Annyira nem izgat, hogy foglalkozzak vele, meg a kirúgásával. Előtte azért megnyertem ellene egy személyiségi jogi pert. Ezen túlmenően nem érdekel. Nem csak ő beszélt rólam egyébként, volt az a másik nagyon csinos fiú is...

Szintén jobbikos?

Persze. A jobbikos fiúk a legcsinosabbak. Csak hát a lábszag. Tényleg érthetetlen, mit fél egy előadástól a politika. Ma már mondjuk tényleg nem kell tartania tőle.

Mert?

Mert a legtöbb színháznak semmi társadalmi hatása nincs. Tisztelet a kivételnek. A szakmában mindenki barátkozik szépen, beállt a sorba, megnyugodott... Csinál valaki valami cikisebb témáról előadást, aztán nem győz elnézést kérni, Ezt én abszurdnak tartom. Persze értem az eredeti kérdést: a színháznak a gondolkodásra van hatása. Csak ez most probléma. Most ugyanis megmondják, hogyan illik gondolkodni.

Nem akarok hős lenni.

 

Hol mondják meg? A Radnótiban? A tévében? Az utcán?

Tévében, újságokban, a hivatalokban, vagy az utcán is: óriásplakátokon.

Ja hogy a bevándorlós plakátok!

Nem csak azok. Ide tartozik, amikor kiderülnek tények, aztán másnapra megváltoznak, amikor nem számít, hogy ki mit tett, hogyan szerzett ezt vagy azt... Amikor ellenség leszel azért, mert másképp látsz valamit, vagy másképp látsz valamit helyesnek. Nézzenek rám.

Az érem másik oldala: hős lesz. A rendszerellenesek hőse, akik meg nagyon szeretik.

Nem akarok hős lenni.

Azért jól eshet.

Mi esne jól?

Hogy ikon. Azon egy-két figura egyike, akik megtestesítik az „ellenállást”.

Nem szándékkal, nem akarattal kerültem ilyen helyzetbe, tehát büszke sem lehetek rá. Tettem a dolgomat. Ennyi történt. Meg annyi, hogy nem voltam hajlandó beszarni és befeküdni a politikának.

Az lett volna a befekvés, ha nem pályázza meg újra a Nemzetit?

Nem. Ha visszafogom magam. Ha nem azokat a darabokat csináljuk meg. Ha elkezdek lojális lenni a hatalomhoz. Ha nem ilyeneket mondok. 

De mond. A Facebookon már reagált a plakátkampányra is. Színházi eszközökkel szintén hozzányúl a migránsügyhöz?

Van egy színdarab, a Radnótiban mutatjuk majd be januárban, az erről szól, de nem politikai alapon, hanem nagyon személyes emberi történetet mutatva meg.

Már hogyne lenne politikai bármi ebben a témában most!

Miért politikai kérdés, ha szerencsétlen sorsú embereket mutat meg egy színdarab? Mert nem fehérek és nem keresztények?

Azért, mert épp most mutatja meg őket, míg korábban eszébe nem jutott volna.

Nem igaz. Már a menekültügyi balhé kitörése előtt ismertem a darabot.

Semmi baj azzal, ha aktuális egy darab, csak miért mondja, hogy nem politika, ha ebben a helyzetben szegény sorsú migránst mutatni nyilvánvaló állásfoglalás?

Ha állást akarok foglalni a darabbal, akkor amellett akarok, hogy ez az ügy sem fekete-fehér. Hogy borzalmasan bonyolult kérdés. És ez nem politika.

Jaaaa! Hogy ne jöjjön ide 1294 ember, mert az mind terrorista és összeomlik tőle a keresztény Magyarország. Ez lenne a fontos cselekvési terv. Értem.

 

Azzal előrébb vagyunk, ha valós problémákra annyit mond, hogy „hát ez bonyolult”?

Annál biztos előrébb vagyunk, mint ha azt mondjuk, hogy pusztuljanak innen, ide ne tolják a pofájukat. 

Biztos? Utóbbi legalább érthető cselekvési terv.

Jaaaa! Hogy ne jöjjön ide 1294 ember, mert az mind terrorista és összeomlik tőle a keresztény Magyarország. Ez lenne a fontos cselekvési terv. Értem.

Nem 1294 emberről van szó. Az a kérdés, visszaoszthasson-e Brüsszel a jövőben migrásokat a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül.

Legalább mi beszéljünk már nyíltan! Arról szavazunk, akarjuk-e, hogy bárki idejöjjön.

Ön akarja? Igény lenne rá, milliók kelnének útra örömmel...

Csodálatosan csavarják a szavakat, de nem milliókról van szó, pillanatnyilag csak arról, segítünk-e bajba jutott embereknek vagy sem. Mi, hatalmas keresztények. Persze tudom én, hogy már a pápa sem elég jó keresztény, csak a magyar miniszterelnök jó keresztény. Szóval, hogy érthető legyen: én sem azt mondom, hogy jöjjenek ide milliók, ami már csak azért sem félelmetes rémkép, mert nem is ide jönnek. Tehát nincs veszély. Szerencsétlen emberek jönnének ide, ahogy mi magyarok oly sokszor menekültünk más országokba. Nem annyira jó hely ez ám, hogy itt akarjanak maradni. Nem inkább azok a plakátok félelmetesek, amelyeken a merénylők bevándorlók?

Hatásvadász plakátok, de ha egyszer bevándorlók...

Nem bevándorlók. Bevándorlók gyerekei. Olyan emberek gyerekei, akiket a nagy kultúrájú Európa hívott ide olcsó munkaerőnek, bérrabszolgának.

A párizsi, brüsszeli merényletek elkövetői középosztálybeliek voltak, aztán egyszer csak rátaláltak a dzsihádra.

De miért találtak rá?

Ha jól sejtjük, most jön az, hogy a társadalom a hibás.

Mert nem hibás?

Egy ilyen megfoghatatlan kategória lenne a hibás? Nem. Az a hibás, aki robbant és előkészít merényletet.

Egyetértek. Az. Nem a bevándorlók meg a muszlimok.

Jó. Elmegy októberben népszavazni?

Nem megyek el.

„A jobbikos fiúk a legcsinosabbak.”

 

Az ellenzék álláspontját egyébként érti a kérdésben? Már hogy menni vagy maradni...

Minek az álláspontját? Nem is érdekel, nem is figyelem az álláspontjukat, ha van nekik olyan. Nincs is ellenzék.

Miért nincs?

Mert nagyon ügyes a Fidesz, azért nincs. Remekül felmérte az érzelmi réseket, amelyre aztán rá is nyomult, be is tömködte azokat mindenféle lózungokkal, amelyek kétségkívül hatásosak. Ügyesen felmérték, hogy nem működik a liberális szöveg, ezért megoldatlan fájdalmakból adódó frusztrációkra játszanak rá.

Nem azért nincs ellenzék esetleg, mert rosszul kormányoztak meg szétloptak mindent?

Ez reménykeltő, akkor elég hamar Fidesz sem lesz. A mostani ellenzék gyáva és csak a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni. 

A kérdés csak az, hogy abban az időszakban, amikor ők kormányoztak, volt-e ekkora hév önben, hogy az aktuális valóságot megmutassa a színpadon.

Ennek nincs köze ahhoz, hogy én merre húzok. Akkoriban egyszerűen nem lehetett érezni az élet minden egyes területén, minden történésben, minden döntésben, hogy teljes letámadás van, revans van, hogy mit várnak el tőled, nem volt ez a fojtó légkör. Nem volt jelen mindig mindenben. Egyébként meg: volt hév.

Mégsem láttunk Alföldi-darabot mondjuk 2006 őszéről, amikor a politika nem színházi kinevezésekbe nyúlt bele rondán, hanem mondjuk emberek szemébe.

Az teljesen oké, hogy odamentek szétverni egy székházat?

Cseppet sem. Azokat viszont nem is verték szét. Cserébe a békés tüntetőket és járókelőket igen. Bodoky Tamás még indexes korában elég szépen feldolgozta az eseményeket.

Most komolyan ott tartunk, hogy hasonlítgatjuk, ki volt nagyobb görény? Ezt csináljuk még száz évig? Nem azt nézzük, mi van most? Hogy mi történik velünk? És miért feltételezik, hogy azt mondom, hogy az akkor olyan nagyon jó volt?

Azért, mert akkor nem jött ki a 2006 őszére reflektáló Alföldi-darab. Mintha nem érdekelné, ami sok „túloldali” embernek fáj.

Most komolyan azt kérik rajtam számon, hogy nem csináltam darabot konkrétan a kilőtt szemű emberekről tíz évvel ezelőtt? Egyébként soha nem csináltam előadást ennyire aktuálpolitikai eseményről. De csináltam én darabot Trianonról, aztán mit kaptam a pofámra akkor is! Igaz, nem sírtam és nem zokogtam, árvalányhajas, népviseletes lánykák sem szomorkodtak a színpadon. Megpróbáltam a történelmet megvizsgálni. Ugyanazt kaptam érte, mint bármi másért: hazaáruló, magyartalan, stb. Tehát csináltam olyat, ami azt feszegeti, ami sok embernek fáj. A Velencei kalmár idestova 20 éve pontosan nehéz és nagy társadalmi kérdéseket vizsgált. Az István, a király is ilyen volt többek között.

Megvan még nekem a lista a kormánytagokról, akik hivatalosak lettek volna a román ünnepségre, akik elsőre egyáltalán nem háborodtak fel, hanem szépen visszaigazolták, hogy jönnek.

 

Az jól sikerült?

Igen. A végén a magunkra zárt koronával biztosan. 

Rosta Mária producer szerint?

Szerinte is.

Akkor miért nem dolgoztak együtt három évig?

Ez magánügy. 

Most viszont négyet is rendez neki. Csomagban olcsóbb Alföldi?

Nem neki, vele. Erről Marit kell megkérdezni, én mindenesetre azért vállaltam el ezeket, mert fantasztikus melók, amelyeket, ha Mari nem lenne mögöttük producerként, képtelenség lenne összehozni.

Ő találja ki, mit kellene megcsinálnia?

Sokkal természetesebben működik ez. Két felnőtt egymást tisztelő, szerető ember leül egymással beszélgetni, jön ötlet innen is, onnan is, aztán kialakul.

Az októberi premier, a II. Edward kinek az ötlete volt?

Az speciális történet. A Zeneakadémia részéről érkezett egy felkérés eredetileg. A hatvanas-hetvenes években készültek olyan produkciók, amikor élő zenével mutattak be klasszikus darabokat – effélére kértek, hogy valami Shakespeare-t rendezzek meg így. Shakespeare-hez viszont most nem volt kedvem: sokat rendeztem mostanában. Úgy éreztem, jobb lenne valami más abból a korból. Ezért jött aztán Christopher Marlowe és a II. Edward. A Zeneakadémia viszont elállt a tervtől, ezért Mari összehozta a BMC-vel és a Café Budapesttel.

Ön egyébként hisz abban a teóriában, hogy Shakespeare nem is létezett, csak Marlowe írt ezen az álnéven?

Dehogy.

A marlowe-isták ugye arra hivatkoznak, hogy 1593-ig Shakespeare-ről semmit sem tudunk, akkor kezdett csak írni – pont, amikor Marlowe „állítólag” meghalt.

Rendező vagyok, nem irodalomtudós, de ha a szövegeket nézem, nagyon elütnek egymástól. Más a szerkezetük. Marlowe sokkal kihagyásosabb technikával dolgozik, sokkal klipszerűbben ír, sokkal több az üresen hagyott rész. Sokkal kevésbé van kész, mint Shakespeare királydrámái.

Az önnek rendezőként jó, nem? Nagyobb a tere.

Vagy nagyobb a baj. Ez majd kiderül. Most kezdtük csak a próbákat.

Azt azért már most sejtheti, sokan mit fognak mondani, miért nyúlt a darabhoz.

Hogy a „buziság” miatt?

Talált.

Nem nagyon érdekel. Nem szoktam „csak azért is”-alapon rendezni. A II. Edward azért fontos nekem, mert szépen mutatja meg, hogyan befolyásolja a magánélet a hatalmat, illetve, hogy a hatalom iránti vágy mennyire befolyásolja a magánéletet. Hogy a hatalmasok mennyire élnek vissza a hatalmukkal, mennyire keverik össze a magánérdekeikkel, magánélvezeteikkel.

Mit jelent a „haza”? Azt, hogy nem tudok innen elmenni. Akkor sem, ha itt van ez a sok szarság. Ez a haza. Az élet. Meg az, ami érdekes belőlem külföldön.

 

Szóval a helyes megfejtés, hogy most is aktuális darabot rendez a mai Magyarországról.

Bízom benne, hogy mindig. Olyan előadásokat csinálok, amelyek azt próbálják vizsgálni, amiben élek. Ez most melodráma lesz, sok zenével. Sűrűn váltakozik benne, kinek van igaza. Végig mozgásban van, kivel azonosulsz, kivel mész tovább nézőként.

Ha már azonosulás: mit jelent az a szó, hogy „haza” Alföldi Róbertnek?

Mit jelent a „haza”? Azt, hogy nem tudok innen elmenni. Akkor sem, ha itt van ez a sok szarság. Ez a haza. Az élet. Meg az, ami érdekes belőlem külföldön. Aki én vagyok.

Mégis mi az, amit szeret benne?

Mit? Nem tudom. Utálom. De nem tudok máshol élni. Dühít, amit itt évszázadok óta művelünk.

Azért voltak jó pillanataink...

Ahogy Törőcsik énekli Bereményi dalát: „micsoda egy zűrzavar, hány tévedés, tán hazudtam is, és volt egy kevés, volt egy kevés, nem is tudom, hogy hívjam azt, talán volt egy-két este... ami nincs megnevezve...” Valahogy így. Pedig annyira csodás lehetne. Ennél a városnál kevés szebb hely van, pedig én nem vagyok elfogult, és közben folyton öljük benne egymást. Engem is ilyenekről kérdeznek most, ahelyett, hogy művészetről, színházról beszélgetnénk. Nem azt kérdezik, öt év alatt mit hoztunk létre a Nemzetiben, hanem ezeket... Sebaj, az már kitörölhetetlenül a magyar színháztörténet része.

Nem jó ölni egymást, ezért is szeretjük, ha valaki belátja, hogy nem tökéletes és hibázik olykor. Sokat tehet a háborús hangulat oldásáért. Ezért is kérdeztük...

Ezt megkérdezi majd minden érintettől a Nemzeti kapcsán? A szakmai részében persze, hogy voltak hibák, tanulási folyamatok, de hát ugye nem ez érdekli önt. Átgondoltam, hogy mint vezető, az adott légkörben hibáztam-e. Tényleg arra jutottam, hogy nem. És nem azért, mert tökéletesnek hiszem magam. De a Nemzetivel kapcsolatban nem csinálnám máshogy a - nevezzük jobb híján így - kultúrpolitikai részét sem. Még azt a december elsejei dolgot sem.

Amikor kiadta a románoknak a magyar Nemzeti Színházat, hogy ott ünnepeljék Erdély megkaparintását? Komolyan, még azt sem?

Nemcsak azt ünneplik. Azt hiszem, most is kiadnám. Nem dafkéből. Azért, amiért akkor is kiadtuk. Hogy segítsük a megoldást. Hogy pofázzunk róla. Nem azért csináltuk akkor sem, hogy megalázzuk Magyarországot vagy bárkit, bárhol. Azért csináltuk, mert fontos nekem is. Nota bene: épp azelőtt mondta el a miniszterelnök Tusnádfürdőn, hogy közös a jelenünk, közös a jövőnk, a közös múlton is dolgozni kell.

Szóval csak követte a miniszterelnöki utasítást.

Ezt talán cinikus lenne állítani, mindenesetre megvan még nekem a lista a kormánytagokról, akik hivatalosak lettek volna a román ünnepségre, akik elsőre egyáltalán nem háborodtak fel, hanem szépen visszaigazolták, hogy jönnek.

Miért nem közölte akkor azt a listát?

Méltatlan lett volna. Mindenesetre az volt a helyzet, hogy mindenki nagyon örült, visszaigazolt, aztán hirtelen jött a fordulat. Voltak napok, amikor forró dróton voltam a brüsszeli kormányüléssel, aztán egyszer csak nem hívtak vissza.

Ha lesz majd más kormány és visszahívná önt, nem telefonon, hanem mondjuk színházigazgatónak, vállalná?

Akkor én már öreg leszek.

Az öreg színházigazgató szexi, nem?

Nem. Az öreg színházigazgató általában: impotens. Művészileg, természetesen.

***

Fotók: Földházi Árpád. Az interjúhoz nyújtott segítségért köszönet Kiss Briginek.

Összesen 187 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Engem nagyon megbántott az István, a király rendezésével.

"... hogyan kerülnek a fideszes emberek egy művészeti, szakmai kérdés közelébe?"

Ez a kérdésfelvetés mindent elárul a liberális logikáról. Egyrészt aki "fideszes", annak az ő világukban semmi keresnivalója nincs művészeti kérdések közelében, hiszen az belügyük.

Másrészt ha őt SZDSZ-esnek nevezi bárki, az persze mucsai, alpári, mélymagyar sértés, rejtett antiszemitizmus.

A "szakmaiság" egyetlen feltétele, hogy valaki abból a belpesti, intellektüel, progresszív értelmiségi elithez tartozzon, amelyhez Alföldi is (alföldi parasztgyerekként...). Egyszerűen kisajátították maguknak a "tisztán szakmai" jelzőt.

Miért ne lehetne szakmailag kiváló bárki, ha "fideszes" is? Miért ne csinálhatna kiváló színházat egy jobboldali, heteró, keresztény is? Ez nem kirekesztés?

"Nem azért csináltuk akkor sem, hogy megalázzuk Magyarországot vagy bárkit, bárhol."

Hazudsz. Szégyentelenül hazudsz, és nem hagyod abba.

Alföldi többet "keresztényezik", mint egy keresztény.
Ez már rögeszmére vall.

Ok, de ez egy párkereső oldal?

Ezt nem hiszem el:
" csak egy triviális asszociációs rendszert vesz igénybe a művek "megértése"."
Ugyanezt gondolom róla.
+ ehhez hozzárakja a szokásos provokáló effekteket:
és a "szakma" el van ájulva, az Alföldi nagy művész...
Szex+kétértelműség+provokáció=siker.
Ez AR receptje, ennyit tud.
Pontosabban: világosan látja, hogy a mai kor ezekkel a módszerekkel uralható.

Mindig is sejtettem, hogy liberálisaink mélységes lelki rokonságban állnak a Bourbonokkal. Semmit sem tanultak, semmit sem felejtenek. Így aztán semmit sem bánnak.

Egyébként van fejlődés az elmúlt negyed században. Huszonöt év előtt, ha megszólalt egy ilyen típusú ember, annak még (sajnos) volt hír értéke. Ma...

Sajnálatomba mégis undor vegyül.

Persze, hogy nem bánsz semmit. A baloldali elit csupa ilyen tökéletes lényből áll, mint amilyen te is vagy.

De ha mégis, legalább ne fideszes legyen...

Azt, hogy nevezett művész úr a Nemzeti igazgatója lett, szintén politikusok döntötték el. Nyilván azok műértő, szakmailag képzett alakok voltak, és csak mellesleg, szinte véletlenszerűen politikusok is.

villanyszerelőt nem ismerek.

nem,asztalos sincs.
azért minden foglalkozás nem szerepel a listán.)

nem értem ahhozt miért kell asztalos meg villanyszerelő,de majd éjjel átgondolom

csinált nekem utána lecsót:)

másnap nem csinált lecsót

nem értem,hogy te mit nem zsidó mit keresel egy zsidók által zsidóknak létrehozott oldalon

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés