A modern társadalmak lakói nem tudnak mit kezdeni a demokrácia nyilvánosságával, hanem egészen egyszerűen kivonulnak a nyilvános terekből és kismillió alternatív teret hoznak létre. Aminek persze mindig van oka. Van, akik azért vonulnak ki, mert elegük van a provincializmusból. Mások azért, mert elegük van az univerzalizmusból. Jean Baudrillard, a kiváló francia politikai filozófus írja, 2000-ben megjelent: Az utolsó utáni pillanat című könyvében: „Még a mi egyetemesre kulturálódott társadalmainkban is látható, hogy semmi sem tűnt el teljesen, amit feláldoztunk az egyetemesség fogalmának − csak illegalitásba vonult”.
Az elmúlt évtizedek vezető jelszava az univerzalizmus volt. s miközben meg voltunk győződve, hogy az univerzalizmus értékei univerzálisak, elképzelni nem tudjuk, mennyien gondolták ennek az ellenkezőjét. Csak most tudunk erre következtetni; most, amikor az univerzalizmus-kivonulók kezdenek visszatérni a politikába. Ami persze rendkívül rossz hír a másik tábornak, mert nyilvánvaló, hogy ezt a visszatérést egyfajta provincializmustól való menekülés, azaz az univerzalisták kivonulása fogja követni.
Aki azonban illegalitásba vonul, az nem szabad, mert politikai teljesítményt tart vissza. Ezzel azt fejezi ki, hogy a neki nem kedves kormányhoz semmi köze. Aztán persze, ha jön a számára kedves kormány (már ha egyáltalán létezik még ilyen), akkor előbújik az illegalitásból és örömét fejezi ki. Ebben a periódusban viszont a másik tábor megy a „föl alá”, s kezd el ugyanúgy viselkedni, mint az előző periódusban ő.
Azt látjuk tehát, hogy a mai demokráciákban az állampolgárok egy nem csekély része képtelen „föld felett” maradni, ha a számára nem kedves irányzat van hatalmon. Ilyenkor a társadalomnak ez a része mindent megtesz, hogy mielőbb megbuktassa a kormányon levőket, vagy ha erre nem is képes, elterjessze róluk, hogy ezek semmiképp nem demokratikusak, nem liberálisok, nem européerek.
*