Mi történt? − Mandiner jövőváró XII.

2014. április 16. 8:29

Aristo
Mandiner
Lassú, de jól kivehető változás vehető észre, ami maga mögött hagyja a „mértékadó” értelmiség világmagyarázatait és egy másik olvasatát kínálja a világnak és Magyarország történetének.

A Mandiner az elmúlt napokban különböző irányultságú véleményformálók cikkeit közölte az elmúlt négy év értékeléséről. A választás után rátérünk a következő, 2014-2018-as ciklusra: egy új cikksorozatban a Mandiner szerzői, bloggerei mondják el, mire számítanak, mit várnak, mit várnak el a következő évektől a magyar politikában.

*

„Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, 
hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, 
hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, 
hanem keltsd fel bennük a vágyat 
a nagy, végtelen tenger iránt.” 
(Antoine de Saint-Exupéry)

Mostanában, a számvetés és a jövő méricskélésének idején – ez a jövő pontosan négy évet jelent, mert ennyi a talán átlátható a jövő egy demokráciában – mindenki megpróbálja kitalálni, hogy mit várjon ettől a jövőtől. A legtöbbek szerint nem nagyon mutatkoznak alternatívák. A történelem véget ért, a „demokrácia” győzött, az emberek jó része úgy hiszi, a dolgok nagyjából ugyanúgy fognak menni a maguk útján mint eddig, a „haladás” megállíthatatlan. Aki így gondolja, az nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Azok tudják izgalom nélkül várni a jövőt, akik biztosak lehetnek a múltban.

Véleményem szerint mi nem vagyunk, nem lehetünk biztosak a múltban és így a jövőben sem. Az elmúlt négy év legfontosabb történése az a lassú, tétova fordulat volt, ami ennek a múltnak az értelmezésében, mi több, eseményeinek az értékelésében bekövetkezett. Az események azt látszanak igazolni, hogy – amint az természetes – egy nép sem szakíthat azzal, ami. Még pénzért sem. Nem lehetséges a semmiből „új” népet létrehozni, amint nem lehet tradícióként használni a létező szocializmus évtizedeit sem. Az innen-onnan importált társadalmi, politikai elképzelések sohasem váltak a sajátunkká, és nem is válhattak azzá: a tradíció – ami meghatároz bennünket – egy nép teljes kulturális történelmét felöleli, nem sikerülhet az „új ember” kikovácsolása 40, vagy akár 20 év alatt a semmiből, vagy társadalommérnöki lázálmokból. Megrendülni látszik a tűzzel-vassal, börtönnel, Lukács Györggyel és Heller Ágnessel megacélozott szellemi-történelmi monopólium, a rablott jog az ítélkezésre a történelmünk fölött.

Lassú, de jól kivehető változás vehető észre, ami maga mögött hagyja a „mértékadó” értelmiség világmagyarázatait és egy másik olvasatát kínálja a világnak és Magyarország történetének. A nemzet elfordulni látszik a szürke, unalmas, gondolattalan liberális dogmatizmustól és egyre inkább a saját útját kezdi járni. Elveti a lokálisnak hazudott univerzalizmust és azt a téveszmét, hogy létezik minden nép, minden ország számára egységes recept a boldogulásra. Előkeresi múltjából a letagadott, elrejtett embereket és értékeket, hogy újra, a felfedezés örömével, újra birtokba vegye azokat.

Ez az elmúlt négy év legnagyobb eredménye, és a következő négy év legnagyobb lehetősége.

A jó hír az, hogy Magyarország nem áll egyedül ezzel. A balliberális eszmerendszer a kommunista világgal szemben álló szekértábor-ideológiaként, valami ellen jött létre és az ostromállapot elmúltával – ahogyan lenni szokott – a legjobb úton van afelé, hogy zsarnokság váljon belőle; vagy önmaga paródiája, intellektuális maszkabál, ahol senki semmi sem az, aminek mutatja magát. Sokan, sokfelé észreveszik ezt és a keresik az új eszméket, megoldásokat, melyek egy sokpólusú, tarka képet mutató világ valóságához jobban alkalmazhatóak. A Szellem – hogy Hegel mestert idézzük – tovahaladása során elhagyta már ezt a stációt és valami másnak, a jövőben rejtőzőnek létrehozásán fáradozik.

Sokan fel lesznek háborodva persze. A felvilágosodásból, marxizmusból és cinikus materializmusból összetákolt „világnézet” követőinek fejében úgy tűnik visszavonhatatlanul gyökeret vert az „alap” és a „felépítmény” primitív marxi dichotómiája, hirdetve az „alap” a gazdaság primátusát, az így, vagy úgy, de másodlagosnak gondolt „felépítménnyel”, a szellemmel szemben; amit a legjobb esetben sem tartanak másnak, mint valami lila, értelmiségi nyavalygásnak. Pedig tévednek, mert nem a gazdagság tesz magabiztossá, hanem a magabiztosság tesz gazdaggá bennünket.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 84 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Az innen-onnan importált társadalmi, politikai elképzelések sohasem váltak a sajátunkká..."

...és miközben az egész Európában, az egész világon erősen bukásra áll az eddigi uralkodó liberálisnak nevezett világrend, nagy szerencsék, hogy nekünk van egy Orbán Viktorunk, aki felismerte ezt. Sőt, az EU vezetőinek legnagyobb bánatára (és konkrét gáncsoskodásai ellenére!) nem csak felismerte, de lépett is.

A dolog ezen szegmenséhez nincs mit hozzátenni. Remélem nem fordulnak vissza.

Nagyon érdekes, új hang.
Még nehéz szavakba foglalni azt, ami a "levegőben" már érződik, de ez a cikk már betekintést, kóstolót ad belőle, általa már kézzel foghatóbb az, ami eddig csak megfoghatatlanul lebegett körülöttünk.
Azt hiszem, ha azt mondom, hogy a neoliberalizmus áporodott levegőjének a kiszellőztetésének kezdetének lehetünk tanúi.
Érik egy szabadabb, valami tisztább gondolkodás, amely a sok évtizedes bénító és züllesztő dogmák kisöprését hozhatja.
Európát és az amerikai társadalom egy részét megszállta és fogva tartja egy életellenes, számunkra legalább is annak bizonyult, ideologikus diktatúra.
Ki kell mondani, zsidó gyökerű, zsidó érdekek kiszolgálását jelentő ideologikus eszmeiségről van szó, amelyet hamis és hazug erőszakkal, arctalan pimaszsággal egy - ezen körök érdekszférájából eredeztetett "megmondónak" kikiáltott - értelmiségi réteg terített el és cementezett rá a fejlett világra.

Európának ki kell törni ebből a liberális posványból, mert ha nem teszi, vége.
A Nyugat elsüllyedt a valamikori jólét zsibbasztó mocsarában, a szellemét és gondolkodásmódját a több évtizedes agymosás elsorvasztotta.
Látni kell azt is, hogy ehhez a nem kis ideológiai harchoz igazi, hatásos muníciót Közép-Európa tud szolgáltatni. Ne legyünk álszerények, elsősorban Magyarországon értek be azok a gondolatok, amelyek ehhez a küzdelemhez muníciót látszanak nyújtani.
Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy ellenünk irányul a neoliberális ideológia és a globális gazdaság ártalmainak felkent papjai részéről a legbőszebb támadás.

Az alapok már előbb elkezdtek tönkremenni.
A felépítményről jobb nem beszélni.

Bizony! Vannak sokkal fontosabb dolgok, mint a GDP, a fizetési mérleg stb. stb.
Önbecsülés, önérzet, a jól elvégzett munka öröme...és még sorolhatnám, ezek hiányában egy centit sem leszünk előbbre.
Az uralkodó világrend, trend, a kereskedelmi tévék azonban mindent megtesznek, hogy lúzernek érezd magad már akkor is, ha nincs meg pl. a legutolsó divat szerinti mobilod.

Marhaság. A saját tisztes megélhetésen túl, egy dolog érdekes: Mit tud tenni valaki a szűkebb és tágabb közösségéért, annak boldogulásáért.
Azután ki nem cseléd ? Mindenki kényszerül olyan ténykedésre, amit szive szerint nem tenne, de a felelősség miatt megtesz.

Az egy másik kérdés, hogy ki kit tekint cselédnek, és hogyan bánik vele. Ez pedig kultura és tisztesség kérdése.

Mélyen egyet értek.

Kattintson a nicknévre.

Érvek híján most jön a trollkodás. Magát minősíti.

Azért fogmosáskor ne felejtsd el megtisztítani a nyelvedet is! :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés