Trafikügy: arra voltam kíváncsi, hogyan birkóznak meg a feladattal a pipaboltok. Az volt a tippem, hogy utálni fogják. Nos, kétféle megoldással találkoztam: az egyik általam ismert, nagy múltú pesti pipabolt átalakult Nemzeti Dohánybolttá. Korábbi vevőköre nyilván megmarad, de nehezebb lesz új vevőket szereznie, mint egy dohánytrafikos egyendizájnba csomagolt pipabolt. A másik, még nagyobb múlttal rendelkező pesti pipabolt megpályázott pár trafikot, az eredeti üzlet nem alakult át, maradt a patinás kialakítása, viszont pipadohányt már nem lehet kapni benne – pipabolt pipával, dohány nélkül. Helyette átirányítanak a közelben található dohányüzletbe a belevalóért. Látványos egyébként a paksi főutcán egymástól nem messze található három Nemzeti Dohánybolt.
A két eset pontosan leírja, mi a problémám: a nagy újraszabályozások közben képtelenség figyelni a számos kisebb, szabályozhatatlan apróságra. Ez nem csak Orbánéknak nem megy, másnak sem menne, és mindenki törheti a fejét, hogy mit tegyen. A „kormánytól vagyunk, segíteni jöttünk, tessék része lenni egy nagy, bürokratikus állami rendszernek”– nagyjából ez a recept. Ezután bonyolult hivatali utakat kell betartania olyanoknak, akik nem szoktak hozzá az állami szféra hierarchiáihoz, annak „nem én vagyok az illetékes, hanem a főnököm főnökének a főnöke, neki tessék levelet írni”-típusú válaszaihoz; és ahhoz, hogy nem nyilatkozhatnak – mint például a hatalmukat vesztett iskolaigazgatók. Hiba, tévedés beismeréséről persze szó sem lehet.