Ki lehet vonulni egy időre a modern életből?

2013. október 3. 16:08
Ki nem gondolt még arra, milyen lenne kivonulni a modern életből: kikapcsolni minden kütyüt, nem tévézni, nem netezni, nem telefonálni – sőt akár nem olvasni, nem írni, nem beszélni, némasági fogadalmat tenni egy kis időre? Ma már kis közösségekben, táborokban is próbára teheti magát az, akit komolyan megérint a kivonulás gondolata. Így járt Németh Regina építészmérnök és jógaoktató is: élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük a jelenleg Hollandiában élő magyar lányt.
Regina jelenleg szabadúszó építészként, pilates- és jógaoktatóként dolgozik Hollandiában, emellett Holistic Health Coach (Egészség- és Életmód-tanácsadó) tanulmányait végzi: a BME-s tanulmányai alatt külföldi ösztöndíjakkal és a BEST nonprofit diákszervezettel szerzett nemzetközi tapasztalatot. Négy éve él Hollandiában, eközben a világot is járta - nemrég viszont a Zempléni-hegységbe vonult vissza egy időre, megszabadulva a modern élet nélkülözhetetlennek hitt kellékeitől.
 
 
Mi vezetett el a táborig?
 
Jógaoktatóként különböző meditációs technikákat alkalmazok, volt lehetőségem megtapasztalni, milyen jótékony hatásai vannak a rendszeres gyakorlásnak. Eljutottam arra a szintre, hogy belső késztetést érezzek egy mélyebb belső utazásra.
 
Indiában is jártál korábban, mit csináltál ott?
 
Eddig összesen öt hónapot töltöttem Indiában: volt, hogy önkéntes munkával építészként segítettem egy mentálisan sérült gyerekekkel foglalkozó iskola új épületének megtervezésében Keralában, India egyik déli államában. Utána egy hónapot utaztam, a nyugati parton át egészen a Himalájáig. A maradék időt Rishikeshben, a jóga világvárosában töltöttem, különböző ashramokban és jógaközpontokban tanulva jógáról és meditacióról. Tavaly nyáron pedig két hónapot töltöttem Dharamshalában, ezúttal csak tanulási szándékkal: jógát, thai jóga masszázst és reikit tanultam.
 
Mi vonz ennyire a keleti kultúrában? 
 
Elsősorban a tapasztalás vezérel az utazásaim során: az igazi tudás ezáltal válhat a sajátunkká. A keleti utazások során rengeteget tanulok a világról és persze önmagamról.
 
Mi az a tábor, ahová visszavonultál a világtól?
 
Ebben a táborban a hagyományos, Buddha által 2500 évvel ezelőtt tanított Vipassana meditációt oktatják. A Vipassana jelentése: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak. Ez India egyik legősibb meditációs technikája: 2500 évvel ezelőtt univerzális bajok ellen szolgáló gyógyírként, az élet művészeteként kezdték el tanítani. A Vipassana meditációt ebben a táborban tíz napos, bentlakásos tanfolyamokon lehet elsajátítani. A lényeg: az elcsendesedés, az önmagunkkal való mély kapcsolatteremtés, régi sérelmek feloldása egy békés, boldog, harmonikus lét eléréséért.
 
Hogyan lehet készülni a világból, a kommunikációból való teljes kivonulásra?
 
Lélekben igyekeztem ráhangolódni, de érdekesek az első benyomások, amikor tényleg elkezdődik a némasági fogadalom. Ahogy látod a társaidat csendben, lassan, némán mozogni, olyan, mintha egy elmegyógyintézetben vagy egy zombikkal teli házban lennél. Egy pillanatra még nevetségesnek vagy éppen ijesztőnek is tűnhet a kép. Nagyon érdekes a szobában való együtt létezés is: nyolc fő egy szobában, probléma nélkül. Anélkül, hogy akár egymásra is néznénk, valahogy minden simán megy, minden megoldódik a maga idejében. Egy idő után elkezded érezni a másikat, a rezdüléseit, az energiáit. Számomra az egész nem tűnt túlságosan megerőltetőnek. Készen álltam rá, és tisztában voltam azzal, hogy ha eredményeket akarok elérni, komolyan kell vennem a szabályokat. Az igazi kihívás és kemény munka a meditációban rejlik. Ahhoz kell az igazi kitartás és elhatározás, hogy a napi 10-12 óra meditációt tudatosan végigdolgozza az ember.
 
Milyen érzés nem beszélni?
 
Az első pár nap alatt megtapasztaltam: annyi csevegés zajlik le a fejemben minden pillanatban, hogy nincs is szükségem beszélgetőpartnerre. Nagyon jól elszórakoztattam magamat. Persze a tanfolyam lényege, hogy a fejünkben lévő állandó hangzavart elnémítsuk, és megtapasztaljuk a lényeget. A hetedik napon jutottam el arra a szintre - és ez volt az egyik legmeghatározóbb élményem -, hogy amikor sétáltam az udvarban, észrevettem, hogy valami megváltozott. Olyan furcsa ürességérzetem támadt, mintha megsüketültem volna. Aztán megállapítottam, hogy a madarak még mindig csicseregnek, a talpam alatt még mindig hallom a fű ropogását. Ekkor ébredtem rá, hogy elnémult az állandó csevegés a fejemben. Ott voltam abban a pillanatban, a teljes valóságban, a múlt és jövő árnyéka nélkül. A mindennapi életben, ahol percenként több száz impulzus ér minket, nagyon nehéz egy ilyen tudati szintet fenntartani. De ha egyszer megtapasztaltuk ezt az érzést, sokkal könnyebb újra visszatalálni hozzá.
 
És milyen nem olvasni és nem írni?
 
Az olvasás is figyelemelterelő, csak újabb csevegési témát biztosít az elmének. Hogy csillapítsuk az olvasási éhségünk, időről időre elolvasgattuk a kifüggesztett szabályzatokat. És sokszor nagyon örültem volna, ha leírhatom, amik éppen foglalkoztatnak. Hiányzott, és tartottam tőle, hogy el fogom felejteni a nagy felismeréseimet. Persze tudtam, hogy ami igazán fontos, az úgyis megmarad - ami meg nem marad meg, az valószínűleg nem is volt fontos. A berögződéseket el kellett engednem.
 
Na és milyen lemondani a telefonálásról, a netezésről, a kütyük nyomogatásáról?
 
Ezzel nem volt problémám. Amikor utazok, mindig nagyon örülök, hogy nem töltöm az időmet ezen dolgokkal. Ilyenkor látom, hogy ha csak heti egy-két alkalommal nézem meg az emailjeimet, általában akkor sem maradok le semmi fontosról. Persze mindez a mai társadalmunk szerves része, de sokkal kevesebb idő és energia is elég lenne rá. 
 
Mire jó ez a teljes kivonulás?
 
Ezeknek a tevékenységeknek a kiiktatása azért nagyon fontos, hogy az egót lecsökkentsük, és megtapasztaljuk, mi van legbelül, amikor az egónk már nem fontos. Amint kapcsolatba lépünk embertársainkkal, az ego elkezd dolgozni, hogy fenntartsa a rólunk kialakított képet, amit a szociális elvárások, családi minta, saját önképünk és további dolgok befolyásolnak. Ezért is fontos, hogy ez a tábor teljesen ingyenes, és adományokat csak a tábort elvégző öregdiákoktól fogadnak el. A tanárok se kapnak fizetést, a segítők is a szolgálatukat felajánló öregdiákok. Amint belépne a pénz a képbe, felébredne az egónk. Ha mindezt megértjük, nem is olyan nehéz betartani a szabályokat.
 
Hogyan alakult a gondolkodásod a tábor során?
 
Végig pozitív volt a hozzáállásom, amit sikerült is megtartanom. A kurzus fő tanítása, hogy minden megszületik és elmúlik, semmi sem tart örökké, és ha ezt elfogadjuk, az élet különböző eseményeit is sokkal könnyebben tudjuk kezelni. Ha a meditáció alatt éppen elálmosodtam vagy újra cikázni kezdtek a gondolatok, nem utasítottam el ezt, mert azzal csak rontunk a helyzeten. Ha tudatosak maradunk, elfogadjuk és semlegesen vizsgáljuk az érzéseket, úgy a gondolatok is kitisztulnak. Néha az egész világot átöleltem volna, máskor elszomorodtam. De ha megértjük, átéljük és elfogadjuk, hogy az érzések jönnek és mennek, idővel elmúlnak, úgy meg tudjuk tartani a belső harmóniát.
 
Mi kezdett el leghamarabb hiányozni?
 
Néha természetesen nagyon szívesen megosztottam volna felemelő vagy lesújtó élményeimet másokkal, vagy legalább leírtam volna őket. Néha szívesen rámosolyogtam volna a többiekre. Azért így is mosolyogtam, de csak magamnak, és örömmel nyugtáztam, amikor társaim lehajtott fején is félmosolyokat fedeztem fel.
 
Hová fejlődtél mentálisan a tábor végére?
 
A tábor első napjaiban feljött bennem egy pár világmegváltó kérdés, amikre kerestem, de nem találtam válaszokat. Reméltem, a tanító segít a válaszok megtalálásában, de csak annyit mondott, legyek türelemmel, a válaszok belülről fognak jönni. És valóban jöttek is. A bölcsesség tényleg bennünk van, csak el kell csendesedni, hogy megtaláljuk. Az ego elhalkulásával pedig a tiszta szeretetet is felismerhetjük. A tábor segítségével még nyitottabb lettem az emberek meghallgatására és megértésére. Minden ember szenved valahol: amíg a halál gondolatát nem tudjuk teljes mértékben elfogadni, a szenvedésünk nem múlhat el teljesen.
 
Milyen volt újra visszakerülni a hétköznapi életbe?
 
Az utolsó nap már megengedett a beszéd a táborban, épp azért, hogy ne hirtelen zúduljon ránk minden külső hatás. Furcsa volt újra megszólalni. Mindvégig annyi mondanivalóm lett volna, de abban a pillanatban fogalmam sem volt, mit is mondjak. A tíz nap alatt teljesen ráhangolódtunk a bennünk lévő érzésekre, hihetetlen erővel éreztem a szívdobogásomat, a kezem remegését. Persze gyorsan belejöttünk a beszédbe, aztán ömlöttek a szavak. Amikor elhagytuk a tábort, boldog voltam, teli energiával és új ötletekkel, könnyedséggel, hogy semmit nem kell erőltetnem, ha tiszták a célok, idővel a megoldások is jönnek. Nagyszerű érzés, hogy a táboron kívül is alkalmazni tudom a tanultakat. A tábor során feloldott sérelmek által javítani tudtam embertársi kapcsolataimon az elfogadás és egyuttérző szeretet gyakorlásával. A meditációkat otthon is gyakorolhatjuk, folytathatjuk, és régi diákként is visszatérhetünk a táborba, mélyíteni a tudást és tapasztalatot. A tábor alatti állapotot persze nem lehet fenntartani a hétköznapokban, de bizonyos dolgok velünk maradnak, és különböző életszituációkban beugranak. Könnyedebben meg tudjuk tartani saját belső békénket, a környezetünkre is hatva ezzel. Sokat utaztam már életemben, de azt mondhatom, hogy ez volt eddig az egyik legmeghatározóbb utazásom, egy nagyszerű belső utazás.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A komplett Országgyűlésnek jót tenne ha a tagjai egy időre kinvonulnának.

Az ország meg a lakosai csak profitálnának belőle.

sötét, hazug barom vagy

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés