Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Irán a csapásmérő képességeinek felmutatásával azt akarta elérni, hogy gazdag arab szomszédai eltávolodjanak Washingtontól, és komolyan vegyék Teheránt. Ez utóbbit talán sikerült is elérnie, csakhogy nem úgy, ahogyan azt Teheránban eltervezték: a jó szomszédi viszonynak immár vége, sőt sokan inkább annak örülnének, ha az ország mint lehetséges feny

A Közel-Keleten az Öböl-menti államok a nem tökéletes amerikai biztonsági garanciák miatt stratégiai autonómiára törekednek, és Irán-mentes regionális rendet építenek. Teherán „kényszerítő diplomáciája” kontraproduktívnak bizonyult, mivel a fenyegetések és támadások nem együttműködéshez, hanem az olajmonarchiák és Washington, Tel Aviv közötti biztonsági koalíció megerősödéséhez vezettek.
Irán egzisztenciális kockázattá vált.
Az Arab-félsziget uralkodói rájöttek, hogy az amerikai biztonsági garanciák már nem jelentenek biankó csekket. Washington fókusza az indo-csendes-óceáni térségre, az afganisztáni kivonulás és az arab monarchiák olajlétesítményei elleni támadások, pedig rávilágítottak:

át kell gondolniuk eddigi védelmi politikájukat.
Az olajmonarchiák válasza eddig a pragmatikus diverzifikáció volt. Nem fordítottak hátat az USA-nak, de már nem is csak rájuk építenek. Fegyverkeznek, saját hadiipart fejlesztenek, és közben Pekinggel és Moszkvával is tárgyalnak. Ez a stratégiai autonómia és főleg az elszenvedett károk azonban nem Irán felé nyitotta meg az utat, hanem épp ellenkezőleg:
egy Irán-mentes jövőt készítenek elő.
Irán stratégiája évek óta a „kényszerítő diplomáciára” épült. Úgy vélték, ha megmutatják csapásmérő képességeiket – drónokkal, rakétákkal, a jemeni húszik vagy a Hezbollah támogatásával –, akkor a gazdag szomszédok majd elfordulnak Washingtontól, és behódolnak Teheránnak.
A számítás félig bejött: a szomszédok valóban komolyan vették a fenyegetést. De a hatás nem a közeledés lett.
A „jó szomszédság” mítosza végleg szertefoszlott.
Teherán elérte, hogy ma már ne csak ideológiai ellenségként, hanem egzisztenciális fenyegetésként tekintsenek rá.
Míg korábban a status quo fenntartása volt a cél, ma az olajmonarchiák zárt ajtók mögött már egy Irán nélküli, vagy legalábbis egy radikálisan meggyengített Iránnal számolnak. Ugyanis rájöttek:
a jelenlegi iráni rezsim nem egy integrálható partner, hanem egy folyamatos destabilizáló tényező
Az Ábrahám-megállapodások és az Izraellel való (akár informális) biztonsági együttműködés mind egy irányba mutatnak: egy olyan regionális védelmi szövetség felé, amelynek Teherán nem tagja, hanem a célpontja.
Az olajmonarchiák továbbra is támaszkodnak az amerikai védelemre, de hozzáfogtak egy olyan új regionális rend kiépítéséhez, ahol Irán többé nem tényező. Teherán számára a jó szomszédságnak vége – és könnyen lehet, hogy ez csak a kezdet.
Nyitókép: Bandar Al-Jaloud / AFP
