Kultúrcicaharcosok

2013. május 28. 15:14

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Markó és Gulyás tulajdonképpen megérdemlik egymást. De az előttük helyet foglaló, művészetre és kultúrára kíváncsi közönség (a közösség), mögöttük a kultúrharcról mit sem tehető, fiatal, tehetséges táncművészek vajon megérdemlik ezt?

Nézem ezt a két figurát, Markó Ivánt és Gulyás Mártont, halk sóhajt hallatok a fejcsóválás közepette. Még egy epizód az örök magyar kultúrharcból, amit egykor évszázados, autonóm szellemi nagyságok vívtak egymással, s amiből mára állami csecsért ácsingózó, egyébként jobb sorsra érdemes művészek kicsinyes hercehurcája lett. És már nem csak a minisztériumi tárgyalók meg a média különböző zugaiban megy a könyöklés, az egymást lehurrogó adok-kapok, hanem odabent, a színpadon, a nézőtéren, a kultúra szentélyében is.

Nézem ezt a két figurát, Markó Ivánt és Gulyás Mártont. Az előbbi korszakos, világhírű, világjáró táncművész, koreográfus, egy életművel a háta mögött. Ettől függetlenül, nem tehetek róla, de kiráz a hideg a mai karakterétől. Markó egyrészt kiharcol saját magának egy akkora állami támogatást, ami majdnem annyi, mint az övéhez hasonló táncegyüttesekre fordítható állami pénzek összege; másrészt az ezt firtató újságírói kérdésekre a legirritálóbb ájtatossággal invokálja a Jóistent, a születendő gyermeket, Káint és '56-ot egy zavaros monológban. Ahogy ősszel is írtuk, hiába emelte fel szavát a miniszterelnöknél neves táncművész-koreográfusok egész sora, Frenák Páltól Gergye Krisztiánig, Juronics Tamástól Novák Ferencig („Nem sajnálom Markótól, kapjon pénzt. De az, hogy szinte az egész magyar táncművészet halálra van ítélve mostanában, elfogadhatatlan”). A magaskultúra elefántcsonttornyában bakancsos elefántként mozgó kormányzati kultúrpolitikába (bár ez utóbbi fogalmat az elmúlt három év teljesítménye alapján kevéssé használnám) belefért Markóék vastag kitömése. A pénz megérkezett, ebből pedig lett egy produkció.

Itt jön a képbe a másik figura, Gulyás Márton Krétakör-ügyvezető, dramaturg és rendező. Valljuk be, Gulyás még nem rendelkezik akkora életművel, mint Markó Iván, de hát évtizedek állnak rendelkezésére, hogy művészi teljesítményben és hírnévben felnőjön hozzá. Kár, hogy Markóhoz hasonló mértékben irritáló figura – igaz, az ájtatos manó póza helyett a permanens forradalmárság hevében izzik. Valószínűleg jól érezte volna magát a weimari Németországban, félévente újabb izmusok kiáltványait fogalmazva elvtársaival. De neki azonban a 21. század eleji Magyarország jutott, itt próbálja kimaxolni a kultúrharcot. Ez megy is neki, olyannyira, hogy többet hallunk arról, mi az ő privát véleménye az aktuális kulturális államtitkár aktuális döntéseiről, a Nemzeti Színház igazgatóválasztásáról vagy éppen a táncszínházak helyzetéről, mint arról, hogy ő művészként mit is alkot időközben.

Igazán rendezhetne egy vetélkedőt
a sirályos Schönberger Ádámmal, hogy ki az egyetlen forradalmár a városban.

Gulyás most is egy kultúrharcos akcióval hívta fel magára a figyelmet: nem minisztérium vagy más intézmény előtt, nem a tévéstúdiókban vagy az újságok hasábjain, hanem Markóék előadásának végét megzavarva fejtette ki mondandóját egy megafonban, megküzdve a biztonsági őrökkel és végül a színpadra is felmászva.

„Nincs tehenem. Francba. De ha már nincs, a szomszédé dögöljön meg legalább. Szerencsétlen Gulyás Marci azért zavarja meg egy másik művész bemutatójának végét, mert az több állami támogatást kapott mint ő a Krétakörrel” – írja a válaszos Stumpf András kolléga a Facebookon. „Színházi előadásokat nem zavarhatunk meg azért, mert politikai vitánk van a művészekkel... Teljesen elfogadhatatlan az, amit Gulyás művelt. Képzeljük el, mi lenne, ha Andrei Serban zseniális Angyalok Amerikábanjának végén kezdene el őrjöngeni egy bigott majom a Nemzetiben” – írja a magyarjobboldalisággal nehezen vádolható jotunder a
Vincent blogon.

Mindkettejükkel egyetértek. Gulyás kultúramentőnek szánt, valójában pont a kultúrát romboló partizánakciójával viszont nem. „A most kialakult helyzet megint egy lose-lose szituáció: a kiválasztottnak keleti kegyúri döntéssel megnyitott pénzcsap és a többiek kóros pénztelensége rombolja a kollegialitást, a magyar kortárs táncművészet világát, miközben a konfliktus elveszi a figyelmet, az energiát az alkotástól. Marad a petíciózások, a kölcsönös sértettségek, a porcelánboltban végrehajtott nagypolitikai elefánttáncok jól ismert, begyakorolt koreográfiája. Unjuk” – írtam ősszel. Most is itt tartunk.

Nézem ezt a két figurát, Markó Ivánt és Gulyás Mártont a
nyitóképen. Markó és Gulyás tulajdonképpen megérdemlik egymást. De az előttük helyet foglaló, művészetre és kultúrára kíváncsi közönség (a közösség), mögöttük a kultúrharcról mit sem tehető, fiatal, tehetséges táncművészek vajon megérdemlik ezt?

Markó és Gulyás mögött csak a feketéllő sötétség látszik. Minden kultúrát sértő, romboló, kaszaboló akció egy lépés e sötétség felé.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem azért, de soha senkitől nem hallottam,vagy olvastam hogy Markó művei giccses lenének.
Ellenben ha mégis igen, akkor is minimum bunkóság (a pénz miatt!)megzavarni egy művészi előadást.

A politikának ki kéne vonulnia egy időre a művészvilágból.
Külső szemlélőként megfigyelni, hogy mi az amire van igény, és mi az amire nincs.
A közönség úgy is életben tartja azt amire kíváncsi, amire meg nem az szépen elhal.
A politikának nem szabadna arra törekednie, hogy meghatározza a közízlést, hogy felülírja az érdeklődést - 386 erkölcsi hulladék ne akarja már nekem és még 9 millió embernek megmondani hogy ez a jó és ezt kell szeretni.

Gulyás produkciója kb. a Fidesz székház kerítésén átmászók produkciójával van egy szinten.

tényleg, már el is felejtettem, OV rögtön le is akart mondani, ugye

sajnos jános igazad van, mert ezt mondta:

Sikerült elérniük az engem támadóknak, hogy letettem arról, bárki is legyek ebben az országban. A munkámban is annyi bántás és akadály került elém a Trafó vezetői posztjának elnyerése után...
... sosem leszek túl azon a gyűlölködésen, amelyet tavaly kaptam. Talán majd egyszer könyvben megírom részletesen. Az a helyzet, hogy ha az ember beszél róla, akkor is rajta csattan az ostor. Akit a most regnáló kormány kinevez, mindegy, milyen szakmai múlt van mögötte, egyből idiótának minősítik. Egy pillanat alatt alkalmatlanná váltam, holott addig hatalmas művésznek tartottak. Az egész történet vígjátékba is illene, de én kis híján belehaltam. (Bozsik Yvette )

Ha még így is lenne, akkor is...egy életmű nem értékesebb ajánló, mint egy bárki által megíratható pályázat!?
És ha nem tud írni, "csak" táncolni, akkor ki kell csinálni?!

és az egy pályázat alapján elbírálható?
egy életmű alapján (már akinek van!) meg nem?!

"agyon számot"?
agyon? nagyon?
esetleg: adjon!?

Persze.
El sem tudjuk képzelni, hogy a Nemzetiben is mit aljaskodhattak, hogy nehogy már valaki ott maradjon Vidnyánszkynak!
Aki nincs velük, az ellenük van! Gyűlölködő, beteg banda!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés