Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Elmondta a tiszás nagyvállalkozó, miért támogatta közel százmillió forinttal Magyar Péteréket

2026. július 03. 07:59

Földi Károly állítása szerint megbetegítette az ország sorsának alakulása. A HVG portréjában arról regélt, miért döntött úgy, hogy a balliberális nagyvállalkozókat – például Bojár Gábor és Bige László – követve a Tisza Pártot támogatja.

2026. július 03. 07:59
null

A Tisza Párt második legnagyobb támogatója volt Földi Károly és családja, akik összesen közel 100 millió forinttal járultak hozzá a párt kampányához. A felesége 38 millió, a lánya 15 millió, maga pedig 2 millió forinttal járult hozzá az egykori ellenzéki párt tevékenységeihez. „Ez csak az osztalékfizetések miatt alakult így, nincs jelentősége – fogalmazott. – Mindannyian kezdettől egyetértettünk abban, hogy nincs más út.

Az nem opció, hogy megyünk vissza Ázsiába, és mindenféle isztánokkal próbálunk gazdasági kapcsolatokat építeni. Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult. Sajnos voltak olyanok a baráti körömben, akik annyira elvakult fideszesek voltak, hogy megszakadt emiatt a kapcsolatunk.”

A 77 éves vecsési vállalkozó a Hvg.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy azért döntöttek a támogatás mellett, mert úgy érezték, az ország helyzete rossz irányba halad. Mint fogalmazott, „egészen beteggé tett”, ahogyan Magyarország sorsa alakult, és az győzte meg őket, hogy „végre valaki komolyan gondolta, hogy le lehet váltani a korrupt maffiarendszert”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Földi Károly elárulta azt is, hogy már 2024 őszén találkozott Magyar Péterrel. Elmondása szerint akkor azt ígérte neki, hogy amennyiben kidolgozzák a jogszerű és átlátható támogatási rendszert, jelentős összeggel fogja segíteni a párt működését és kampányát.

A 2025-ös pénzügyi beszámoló alapján a Tisza Párt bevétele 3 210 136 118 forint volt. Ebből 3 112 349 000 forintot adományok tettek ki, amelyek a párt közlése szerint kizárólag magyar magánszemélyektől érkeztek, több mint 70 ezer támogatótól. A fennmaradó 97 787 118 forintos bevételt a párt webshopjának értékesítése biztosította. Nyilvánosságra hozták azoknak a támogatóknak a nevét is, akik legalább 500 ezer forinttal járultak hozzá a párt működéséhez. Összesen 178 ilyen adományozó szerepel a listán.
A legnagyobb összeggel Bige László és Bige Anikó támogatta a pártot: együttesen 100 millió forinttal járultak hozzá a kampányhoz. Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa az elmúlt években többször is nyilvánosan bírálta az Orbán-kormányt, és korábban arról is beszélt, hogy vállalatát hatósági döntések hátráltatták. Korábban az is ismertté vált, hogy fia egy Tisza-sziget tagja, és havi rendszerességgel támogatja a pártot.
A legnagyobb adományozók között további öten 10 millió forintot meghaladó összeget fizettek be. Zelcsényi Miklós Gábor 39,94 millió forinttal, Földi Károlyné 38 millió forinttal (lásd: fentebb), Rácz László 30,59 millió forinttal, Jákli Andrea 25 millió forinttal, míg Földi Zsuzsanna 15 millió forinttal (lásd: fentebb) támogatta a Tisza Pártot. A pénzügyi beszámoló szerint a párt 2025-ben összesen 3 029 822 098 forint kiadást könyvelt el, így az évet mintegy 180 millió forintos pozitív eredménnyel zárta. A legnagyobb kiadási tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentették 1,022 milliárd forinttal, míg az anyagjellegű költségek összege 1,924 milliárd forint volt.

Nyitóképünkön a kormányfő és a bizottsági elnök, forrása: Facebook


 

Kapcsolódó cikkek a Pénzügyi beszámolók aktában.

Tetemes összeg jár a Tisza nem létező pártalapítványának

„Tartalékok” elnevezéssel jelent meg a Magyar Közlönyben a Tisza Párt pártalapítványa, ami közel 900 millió forintos költségvetési támogatásra jogosult. A kormánypárton kívül négy párt alapítványa jogosult pénzbeli juttatásra, melyet az államkincstár jellemzően negyedévente utal.

2026.06.16 03:48

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2026. július 04. 18:42
Egy nemzetgazdaság halála, ha a kiszolgáltatottságig függ egy idegen ország gazdaságától. (Ezt hívják gyarmatnak) Orbán megpróbált egyensúlyba jutni a szuverenitásunk érdekében mert az uniós zsarolás alapja a totális gazdasági függésünk tőlük. Most ez felszámolják sőt fokozzák a főleg német függést. (Nem titok Weber, Ursula és Merz bábja a Szaros totálisan német gyarmat lettünk és ez történelmünk során mindig tragédiához vezetett)
Válasz erre
0
0
2026. július 04. 09:38 Szerkesztve
A hulye! De itt a jobboldal kommunkiacios hibaja mar megint .Nem lett elegge elmagyarazva es bemutatva,hogy MIERT jo Magyaraoszag gazdasaganak a keleti nyitas. Hol vannak az errol szolo konnyeden megertheto, modern dokumentum filmek? Vitak? Egyszeruen a jobboldal azt hiszi,hogy mindenki olyan ertelmisegi mint ok. DE NEM! A tobbseg -meg egy ilyen milliardos SEM ertelmisegi - meg akkor sem ha esetleg foiskolat egyetemet vegzett.Azt lehet ma ertelmisegnek nevezni aki veszi a faradsagot es felkeszul tortenelmi esemenyekbol a napi politikabol,hozzaolvas es tanul azert,hogy megertse mi es miert tortenik korulottunk. Es pont ezert nem ertettek,hogy miert kell a megyet varmegyeknek nevezni es miert fontos ma az urprogram. KATASZTROFALIS A jobboldal kommunikacioja.Sajnos.
Válasz erre
0
0
Globalfake
2026. július 03. 16:40 Szerkesztve
foldfem.hu/hu/kapcsolat/
Válasz erre
1
0
angie1
2026. július 03. 16:31
Azt már látom, hogy a vénember nem tud számolni. Azt mondja, hogy közel 100 millával támogatták a tiszát. Asszony adott 38 millát, lánya 15-öt, ő maga meg 2 millát. Nekem ez nem közel 100, de mindegy is. Már 2024 ősszel leültek átbeszélni, mert már akkor látszott, hogy képes leváltani a korrupt maffia rendszert. Tessenek mondani, ha volt erre bizonyíték, akkor miért nem álltak elő ezek a vállalkozók tömegével?! Miért vártak eddig és miért csak sunyi módon tudták ezt meglépni?! Komolyan mondom, hogy a balos vállalkozók közül még Bige a legegyenesebb! Ő legalább nyíltan utálta a Fideszt és végig kitartott a baloldal mellett. Ezek a szarházik viszont hízelegtek, kiénekelték a sajtot, akarom mondani a milliárdokat és azzal a ldndülettel már hátba is döfték a volt kormányt. Na ez igen! Köpjetek fel és álljatok alá!
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!