„Homo politicus helyett legyünk inkább Homo sapiens-ek” – interjú Szentesi Zöldi Lászlóval

Nemrég a kezembe vettem A mindenség visszaperlése című kötetét, amelyben válogatott írásai jelentek meg. Feltűnt, hogy a könyvben két írás is – az egyikben Cincinnatus életművén elmélkedik, a másik egy képzelt levél, amelyet Seneca egy barátjának írt – azzal foglalkozik, az államférfi vagy a közügyekkel törődő polgár mikor vonuljon ki a közéletből és mikor, valamint milyen körülmények között térjen vissza. Ősszel ön is kivonult a közéletből, most pedig visszatért.

Ha mostanság olvasta, valószínűleg jobban emlékszik ezekre az írásokra, mint én, de a történelmi kor, amellyel az említett két cikkem foglalkozik, valóban jó példával szolgálhat. Rómában abban az időben a szenátus hívása, a köztársaság és a család védelme volt az, amely időről időre felébresztette a férfiakban a tenni akarást. Ma egész más a helyzet, a családról és a köztársaságról, vagy mondjuk inkább úgy, hogy az államról alapszinteken nem egyeznek meg a fogalmaink politikai ellenfeleinkkel. Olyannyira, hogy személy szerint úgy érzem, nem is érdemes velük disputát folytatni ezekről. Tehát Seneca idejében egy kicsit egyszerűbb volt a helyzet, másrészről viszont egyes törvényszerűségek ugyanúgy érvényesek ma is, mint akkoriban.

Például?

Például pont az elvonulás ösztöne, amely a természetünk része, és igencsak felerősödik, mikor az ember egy bizonyos életkor és tapasztalat fölött elkezd a lényegre összpontosítani.

Mi a lényeg?

A lényeg a harmónia, önmagunk és az istenült lét felfedezése. Fiatalabb korában az ember hajlamosabb kész modellek szerint berendezni az életét. Ifjabb koromban engem is állandóan olyan kifejezések foglalkoztattak, mint jobboldal, baloldal, konzervatív, liberális – aztán rájöttem egy idő után, hogy ezeket a fogalmakat emberek találták ki. Mert ha nem köpök egyet, amikor meglátok az utcán egy cigányt, akkor én liberális vagyok? Vagy ha elfogadom, hogy léteznek „mások”, mert tudom, hogy a homoszexualitás egyidős az emberiséggel, de mégsem akarom, hogy ez legyen az emberi társadalom berendező elve, akkor én liberális vagyok vagy konzervatív? És ha nem Julius Evola a kedvenc íróm, hanem Bulgakov és Kodolányi, akkor hová lehet engem sorolni? 

És tavaly ősszel elvonult.

Igen. Hozzátenném, hogy voltak már amolyan „próbaelvonulásaim”. Tévében hat éve nem voltam, a Facebookkal is régóta ellenségek vagyunk, többször letöröltem magam, mert elegem lett belőle. 

Egy kollégám azt mondta, „Te nem vagy normális, elvesztetted a követőidet!”. Mondtam neki, hogy „már megbocsáss, de a követőimet soha nem vesztettem el, lemondtam huszonötezer emberről, akikből tizenkilencezret nem ismertem.” Őrültségnek hangzik, de valójában ez a hozzáállás a normális. Néhány hete végül is visszatértem a Facebookra, máris van kétezernégyszáz ismerősöm, persze kétezret közülük sem ismerek a való életben. Most viszont már bölcsebb vagyok és igyekszem többnyire értelmes dolgokról posztolni: söröskorsókról és ételekről, amiket én főztem.

Azért egy-két politikai posztja is született.

Újabban igen.

Mi változott?

Amikor november elsején felmondtam a Mediaworksnél, úgy éreztem, hogy nagyon elfáradtam a sok-sok évnyi szerkesztői munkában. A felettesem megértő volt, ilyen hosszú ideig szerkeszteni rettenetesen megterhelő idegileg. Másrészt 

Belefáradtam, hogy nem látom azokat a célokat, amelyekért egykoron újságíró lettem.

Mik ezek a célok?

Munkálkodás a megigazuláson, a tájékoztatás, a szellemi önellátás, amiről Németh László A minőség forradalmát írta. Arról, amiről Balzac az emberi butaság történeteit szőtte. Arról, amit Bulgakov humorral, szatírával ábrázolt. Szóval az emberek jobbá tétele. Ha beállsz a sorba és nem tudod, hogyan kellene az embereket jobbá tenni, és igazából a politikai ellenfelednek a módszertanát alkalmazod, akkor van egy pont, ahol fölteszed a legfontosabb kérdéseket magadnak. 

Ez nem azt jelentette, hogy szembefordultam bármivel, vagy hogy elárultam bármit. Egyszerűen kettőt hátraléptem.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre! Mi változott, hogy újra politikai posztot tett közzé a választás után?

Az, hogy április 12-én 23 órakor már nem ez volt a helyzet. 

1994-ben vagy 2002-ben egy megtisztító erejű hatalmas vereség kellett. Az első számarányában is az volt, a második pedig érzésében volt az. A mostani vereség is egy újjáépítkezés kezdete. Tehát óvnék attól mindenkit, hogy a jobboldal összeomlásáról vizionáljon.

Meglepődött az eredményen?

A választás előtti héten már arra számítottam, hogy nem nyer a Fidesz-KDNP. Arra lettem figyelmes ugyanis, hogy úton-útfélen, utcán, villamoson, azt hajtogatják az emberek, hogy ennek a kormánynak mennie kell. Ilyet azelőtt soha nem tapasztaltam. A kormánypártok kommunikációja elszakadt a valóságtól, nem figyeltek fel az utca morajlására. Azon viszont meglepődtem, hogy kétharmada lett a Tiszának.

A kampány előtt lépett hátra. Nem érezte úgy, hogy tehetett volna többet? Régi kollégák nem kritizálták ezzel?

Nem támadott senki és én sem ostoroztam magamat. Sőt, inkább örülök, hogy nem kellett az utolsó fél évben részt vennem a kampányban, mert egyetlen idegszálam sem kívánta, hogy ebben bármilyen módon közreműködjek. De semmilyen jogom nincs senkinek szemrehányást tenni, és abszolút elfogadom mindenki döntését. Most újságíróként, a magam szerény eszközeivel visszatérek a közéletbe. Viszont 

És most mi a teendő?

A magam részéről: felveszem a fonalat ott, ahol elhagytam. Újra cikkeket fogok írni, műsorokban fogok megjelenni. Tágabban értelmezve a kérdését először is tennék egy javaslatot, hogy mit nem szabadna csinálnia a nemzeti oldalnak: elkezdeni másokat hibáztatni. 

vagy annak, hogy azt hajtogassuk, milyen sötét bunkó és hálátlan a magyar társadalom, mert nem értékeli, mennyi mindent tettek érte. Be kell fejezni az indulatos odamondogatást. A Fideszben mindig vonzó volt, hogy azonos volt a nemzet nagyobbik részével. Az Orbán Viktor által kimondott igazságokban magyarok milliói ismertek rá saját helyzetükre, létkérdéseikre, legyen szó a Soros-ügyről, a migrációról vagy a vidéki életről. Ennek azonban most vége szakadt. A milliók még megvannak, mégis: a nemzet nagyobb része április 12-én nem azonosult a Fidesszel. Meg kell érteni, hogy miért nem. A fideszes politikusoknak és a párthoz közel álló gondolkodóknak átkozódás helyett arra kell megtalálniuk a választ, miért szavazott a fiatalok döntő hányada a kormányváltásra.

Például meg is kérdezhetnék őket erről.

Nem feltétlenül erre gondoltam, hanem arra, hogy érdemes várni két-három évet, hogy azok a huszonévesek, akik most még olyanok akarnak lenni, mint Magyar Péter – akit egy frankó, bulis, jófej csávónak gondolnak –, megmártózzanak kicsit a valóságban. Előbb-utóbb szembejönnek velük az élet valódi kérdései, legkésőbb, amikor családot akarnak alapítani. Akkor már nem azok a dolgok fogják motiválni őket, mint most. Engem húszéves koromban Szegeden egy dolog foglalkoztatott: hogy a JATE Klubból lehetőleg ne túl részegen kerüljek haza. Nem is mindig sikerült felkelni időben, hogy odaérjek a szemináriumokra, de nem is különösebben érdekelt az egész. Mára sokat változott a helyzet, gyakorlatilag absztinens lettem. De miért várnánk önmegtartóztatást a mostani fiataloktól? Türelem! Próbáljuk elfogadni, hogy van egy olyan életkor, amikor hajnali háromkor az ember részegen üvegeket dobál az utcán. Ha ilyenkor otthon felébredünk, meg kell állni, hogy lemenjünk rendet csinálni. Én inkább átfordulok a másik oldalamra és legfeljebb magamban azt mondom: „Hülyegyerekek, de én is pont ugyanilyen hülyegyerek voltam”. Ha valaki erre képtelen, soha nem fogja megérteni a Tisza-jelenséget. 

Majd amikor megérkeznek a valóságba, akkor tudnak felelős döntést hozni.

A Fidesz hosszú ideig kormányon is megadta a lázadás élményét a fiataloknak. Lehetett a nemzetközi struktúrák, Brüsszel, a Soros-hálózat ellen lázadni. A brüsszelezés, sorosozás ma a fiataloknak már inkább viccesen hangzik. Viccelődnek is vele.

A Fidesz politikájának fő csapását fejezték ki ezek a jelszavak, amikkel a párt választásokat nyert. Azért nyert vele választásokat, mert igazak. Persze aláírom, hogy a politika tele van féligazságokkal. Kampányban meg rettenetesen súlyos félhazugságok is vannak, vagy akár teljes hazugságok. De ne tegyünk úgy, mintha ezek a jelszavak leírnák részletesen egy párt politikájának tartalmát. Ezek úgy születnek, hogy a tartalmat politikai sakkmesterek szavakra, színekre, gondolatokra, mondatokra lebontják és úgy tálalják az embereknek. Ez a kampányolás. Ebben a kampányban a Tisza egyszerű, ütős üzenetei, amelyek időnként demagógok és populisták voltak, sokkal erősebbnek bizonyultak, mint a Fidesz régi receptjei. Az derült ki, hogy 2026-ban az ország annyira megváltozott a hosszú-hosszú 16 év alatt – ami mégiscsak egy korszak volt –, hogy a Tisza ebben a gyors hadjáratban komoly sikereket ért el, konkrétan megsemmisítő erejű csapást mért a jobboldalra. A háborúnak azonban még nincs vége.

Megsemmisítő erejű csapás után sincs vége a háborúnak? Ez nekem önellentmondásnak tűnik.

Pedig bizonyos értelemben valóban egyszerre igaz a kettő. Ha a túloldalnak kétharmada van, és az alkotmányos kérdésekhez hozzá tud nyúlni, az olyan fölényt jelent a politikában, amire csak a megsemmisítő jelzőt használhatjuk. De ugyanakkor a politikai vereségtől különbözik a hétköznapi értelemben vett vereség. Utóbbi szempontjából a Fidesz, vagy a volt kormányoldal sokkal jobban áll, mint eddig. Azt is megmondom, miért. A Tisza úgy került 3 millió fölé a szavazatok számát tekintve, hogy talán soha többé nem tudja megismételni. Amikor leapad a támogatottságuk, nagyon sok várakozást nem fognak tudni teljesíteni. 

Csak szólok, hogy az a vályú, amihez most odatolakodnának, nem fogja mindegyiküket jóllakatni. Ahogy az az álmuk sem fog teljesülni, hogy végre „vért”, elszámoltatást, bosszút láthatnak.

Pedig utóbbi igényt továbbra is tüzeli Magyar, hiába ért véget a kampány. Lehet, hogy mégis komolyan gondolják?

Ebben az országban minden választáson milliók gondolják úgy, hogy az új kormány majd jól lesitteli az előzőt, de mikor történt ez meg a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben?

Még a kommunistákat sem sittelték le a rendszerváltás után.

De miért nem történt soha ilyen? Azért, mert a politikának van egy árnyékos mezeje, a hátsó szobák világa, ahol egyébként a vesztes és a győztes ugyanúgy párbeszédet folytat, hiszen az országot nem lehet másképp kormányozni. Ebben a viszonyrendszerben az 

még az is lehet, hogy 2024-25-ig javában lopott is, aztán átzsilipelt a Tiszába, hogy megússza. Csak a legegyszerűbb elmékben fogant meg és vert tanyát, hogy most Magyar Péter jól lesitteli az összes fideszes egykori kormánytagot. Az viszont igaz, hogy 

Tehát valószínűleg az fog történni, hogy néhány vezéráldozatot sikerül elejteniük. Olyanokat, akiknek már amúgy is menthetetlen a helyzetük. Magyar majd néhány kirakatperrel megpróbálja megnyugtatni a híveit, hogy nyerjen egy kis időt. Csakhogy négy évig ez nem lesz elég.

A jobboldali sajtót, nyilvánosságot viszont minden eszközzel megpróbálják majd megfojtani. És elég sok eszközük van a kétharmad birtokában.

Azért nem kellene most mindenkinek maga alá csinálnia a jobboldali sajtóban, hogy mehet mindenki árufeltöltőnek nemsokára. Én 

Innen indultunk, és ugyan biztosan nem lesz olyan kényelmes mindenki élete, mint eddig, de nem kell attól tartani, hogy visszatérünk a régi körülmények közé. Nagy erőpróba következik, de közös erőpróba lesz. Ha bátran, keményen belemegyünk ebbe a harcba és végezzük a dolgunkat, akkor nem lesz gond. Egyébként is sokkal jobb ellenzéki újságírónak lenni. Az ellustulás, szellemi elhízás, elnehezedés fenyegeti a kormánypárti újságírót.

– amit végigcsináltunk keményen –, és amikor az ország miniszterelnöke a Magyar Hírlappal és a Magyar Nemzettel kezdte a napot, mert tudta, hogy minden nap van bennük valami a kormányáról és személy szerint róla. Ezt a nyugtalanító jelenlétet újra el kell érnünk, persze más körülmények között, hiszen a világ is megváltozott. Át kell programozni magunkat. Nálam jóval fiatalabbakra vár ez a feladat, úgyhogy nem kell árufeltöltőnek menni, hanem csatára jelentkezni, ifjú barátaim. Az idősebbek viszont ne akarjanak kifordulni önmagukból.

Ezt hogy érti?

Ez lefegyverző lesz, mert a túloldalon abnormálisan fognak viselkedni, én erre számítok az eddig látottak alapján. Szóval bízhatunk abban, hogy azok a polgárok, akik okkal vagy ok nélkül elfordultak a jobboldaltól, újra odafigyelnek majd ránk, ha mi normálisak leszünk. Nem gyűlölni kell ezeket a választókat, hanem megérteni. Elhitték, hogy ez volt minden idők legkorruptabb kormánya, mert mindenhonnan ezt mesélték be nekik, és ebből elegük lett. Rá fognak jönni, hogy az ilyen állítások jelentős része hazugság volt. Ez nem menti fel ennek az oldalnak a bűneit, de azért legyünk már tárgyilagosak! Ne higgyük már el, hogy hogy itt volt egy bűnország 16 évig és mindenki bűnös, aki támogatta ezt a kormányzatot! Várjuk meg türelmesen, mit csinál a Tisza, mondjuk az első két évet, és amikor már a mocsárban úsznak, a bűneik pedig az égig érnek, addigra olyan helyzetben kell lennie ennek az oldalnak, hogy az emberek elgondolkodjanak rajta, érdemesebb ehhez a családhoz tartozni. Ezen kell dolgoznunk, mindenkinek a saját ízlése szerint, ki-ki, amihez ért, azt kell csinálnia rendületlenül. Még egyszer mondom, 

A végére egészen fellelkesült, pedig nemrég még a „szingaléz egytálételeknél” és a német söröskorsóknál akart maradni.

Az is fontos, ha nem fontosabb. Cincinnatusnál és Senecánál – hogy visszatérjek a beszélgetésünk elejére – is az a tanulság: a politika csak eszköz, amely arra való, hogy megvédjük, ami igazán értékes, aminek önmagában is értelme van az életünkben. Ezért nem szabad hagyni, hogy a személyiségünk eggyé váljon a politikával. Itt van ez a kert, itt szoktunk sütögetni a barátaimmal. Most május elsején is volt egy buli, meg egy héttel később is. Nem mondom, hogy nem politizáltunk, de alapvetően nem erről volt szó. A háborús pszichózis miatt itt mindenkinek zokognia kellett volna, ehhez képest nagyon vidám volt a hangulat. Utazásokról volt szó, volt Fradi-Újpest vita is. A tanulság az, hogy 

De egy történet talán még jobban érzékelteti, amit ki akarok itt fejteni.

Figyelek.

Pár évvel ezelőtt, mikor még élt Czakó Gábor, Szentesen horgásztam a Kurcán. Éppen kapásom van, amikor megcsörren a telefonom. Hülye helyzet. Azért mégis felvettem valamiért. Az egyik kezemben fogom a pecabotot, húz a hal, a másikban a telefont, amibe beleszól valaki: „Halló! Czakó Gábor vagyok. Figyelj már, lenne egy politikai kérdésem.” Mondom, „Várj egy pillanatra, Gábor, pecázom Szentesen és épp kapásom van. Tudod gyorsan mondani?” Erre ő: „Tényleg? És mit? Dévérezel?” Mondom, igen, dévérezek. Kérdezi, mi van fenn, giliszta? Nem, mondom, kukorica. Azt mondja erre Czakó Gábor: „Ez filozófia, barátom! Én baromságokkal kereslek, te pedig a lényeget teszed, halat fogsz. Ölellek, Isten áldjon!” És letette a telefont.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád