Orbán Viktor: „A kormányzás lehetőségét és felelősségét nem nekünk adták, a győztes pártnak gratuláltam”
A miniszterelnök beszédet mondott a választások éjszakáján. Előtte felhívta Magyar Pétert és gratulált a győzelméhez.



Nagyon szeretem a hazámat, akkor is, ha szerintem borzasztóan rossz döntést hozott.

„Az első gondolatom: elnézést kérek Hann Endrétől. Ő látta a valóságot úgy, ahogy volt. Mi pedig rosszul láttuk. Én is rosszul láttam, miközben legjobb szándékom szerint kerestem az igazságot.
A második: nagyon szeretem a hazámat, akkor is, ha szerintem borzasztóan rossz döntést hozott. Ez nem ok arra, hogy meggyűlöljem, sem egészében, sem részeiben; arra sem, hogy elhagyjam. A következő magyar kormányt a Tisza Párt fogja adni, ezt ugyanúgy elfogadom, mint ahogy fordított esetben is ugyanezt követeltem volna.

A harmadik: nem voltam és nem leszek sem hazug propagandista, sem áruló. Tiszta szívből hittem és hiszek a magyar jobboldal értékeiben, büszke vagyok a teljesítményére. A magyar jobboldalhoz tartozni nem időjárás kérdése. Minden megszólalásomat, elemzésemet, véleményemet vállalom. Azokat is, amelyekben tévedtem.
A negyedik: a holnaptól kezdődő időszak annak az időszaka, hogy az ország megtapasztalja, mit választott, a magyar jobboldal pedig kijavítsa, amit elhibázott. E két erő egyensúlyából fog újra egészséges helyzet előállni.
Az ötödik: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut; hanem a könyörülő Istené.“ (Rómaiakhoz írt levél 9,16)
Minden másról holnap reggel a Mandineren.”
Nyitókép forrása: Attila KISBENEDEK / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök beszédet mondott a választások éjszakáján. Előtte felhívta Magyar Pétert és gratulált a győzelméhez.

***
