Magyar Péter századszor is belehazudott a választók szemébe – sőt, már szinte nincs is olyan ügy, amiben ne hazudna

„A legkevesebb szavazáson Deutsch Tamás vett részt, a szavazások 33 százalékára nem tudott bemenni, vagy fáradt volt vagy más ok miatt. Nem tudom, hogy érdemes-e ilyen listavezetőre bízni a hazánkat, a TISZA Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és Önöket fogják képviselni”

Azt most hagyjuk is, hogy igaz volt-e a Deutsch Tamásra vonatkozó állítása, azaz hogy a fideszes képviselő „mindössze” a szavazások 67 százalékán volt jelen, és ezzel a legutolsó volt a sorban – naná, hogy nem volt igaz; a Lakmusz szerint az összes szavazás 85 százalékán ott volt, 79 százalékban pedig gombot is nyomott, amivel még a magyar képviselők között sem volt utolsó, nemhogy az egész Európai Parlamentben (az előző ciklusban a magyarok körében a legalacsonyabb jelenléti arány 81 százalékos volt);

De ne akadjunk most fenn ezen a rágalmazáson, Tiszát lehetne már rekeszteni a hasonlókkal.

Na de alapvetően az egész állítás egy ígéretre futott ki. Senki nem kényszerítette Magyar Pétert, hogy előrukkoljon vele, mégis egyenesen ezzel mutatkozott be a tévévitán.

Pusztuljon, aki csak 67 százalékban van jelen, mi ennél messze különbek leszünk, úgymond.

Erre itt van most ez a kis kimutatás az elmúlt félévről:

Magyar Péter 1,9 százalékos jelenlétet bír felmutatni, Tarr Zoltán (a tiszás EP-delegáció vezetője) a lista második leglinkebbjeként 20,9 százalékosat. Gerzsenyi Gabriella 32,6 százalékos részvétellel EU-szerte az ötödik, Kollár Kinga pedig 36,3 százalékkal nyolcadik – utóbbi két képviselő egyben a Fővárosi Közgyűlésnek is tagja, nyilvánvalóan nem bírják egy fenékkel megülni azt a két méretes lovat. (Megjegyzendő, hogy a választások után ez a helyzet még súlyosbodhat is: jelenlegi európai parlamenti és fővárosi képviselők egyaránt szerepelnek a TISZA egyéni és listás országgyűlési jelöltjei között, márpedig ha valaki átül az Országgyűlésbe, akkor a „párt” európai parlamenti és fővárosi listájának rövidsége és átfedései miatt újabb EP-képviselők kényszerülhetnek álláshalmozásra, vagy betöltetlenül maradhat egy-egy brüsszeli vagy fővárosi mandátum, listás képviselő távozása esetén ugyanis nem írható ki időközi választás).

A 92,6 százalékos jelenlétet felmutató Dömötör Csaba az 1945 szavazás közül 1801-en nyomott gombot – Magyar Péter mindösszesen 36 esetben (harminckétszer kevesebbszer, mint Deutsch Tamás). A tiszás képviselők mind ellógták a szavazások több mint felét; a közülük legaktívabb Dávid Dóra 853-szor szavazott, ami szűk 44 százalékos részvételt jelent. Az EP átlaga 82 százalék. A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői kampány idején is képesek dolgozni, csak a Tiszának nem megy ez a multitasking?

Aki erre legyint, mondván, az Európai Parlament most nem fontos, az vajon ugyanígy legyint, valahányszor az EP elítéli a magyar kormányt? S aki szerint a szavazgatás annyira felesleges, hogy nincs jelentősége a választott képviselők részvételének, annak vajon mi baja a rendeleti kormányzással? Lehet azzal jönni, hogy 2002 és 2010 között Orbán Viktor sem mindig járt be a magyar parlamentbe, de egyrészt nem rémlik, hogy akár 2002-ben, akár 2006-ban kiemelt ígérete lett volna, hogy a Fidesz képviselői bizonyosan nem fognak hiányozgatni, másrészt 2002-ben és 2006-ban Orbán Viktor exminiszterelnök volt, nem pedig feltörekvő politikai újonc (akinek szinte még ki se nyílt a csipája), harmadrészt pedig

Eleve kínos ez az állandó szerecsenmosdatás. Aki állítólagos áradás idején is kényszeresen védelmébe veszi azt a politikust, aki hatalomtechnikai okokból, személyes érdekekből és kényelemből nem kicsit, hanem nagyon megszegi a választóknak tett ígéreteit, az mégis min csodálkozna, ha ugyanaz a politikus a mézeshetek után, népszerűségcsökkenés idején a saját hatalmának (trükkök százaival történő) megtartásával lenne elfoglalva, az ígért önfeláldozó érdekképviselet helyett?

Amikor a TISZA-vezér azt mantrázta, hogy ők bezzeg szorgosan ott lesznek és képviselik a magyar választót, az ugye megmelengette a szívet? Most meg, hogy esze ágában sincs bárkit is Brüsszelben és Strasbourgban képviselni, ugye, hogy hirtelen mégse olyan fontos, hogy Brüsszelben vitézkedjen a magyarok érdekében?

A kívülálló pedig nem érti, miért ragaszkodik még mindig, mindenek ellenére is ahhoz a fazonhoz.

Az EP-kampányban elhangzott azon állítás, hogy „mi bizonyosan be fogunk járni a munkahelyünkre” költségvetési szempontból úgymond semleges ígéret, azaz megvalósítását nem akadályozhatja semmiféle utóbb felmerülő anyagi nehézség – és a tiszások mégse tartják be.

Van továbbá ez az önbecsapó magyarázkodás, hogy „csak azért nem szavaznak, mert a Fidesz felhasználhatná ellenük a szavazataikat”. Tán lenne a szavazataikban bármi felhasználnivaló? Különös. Dömötör Csaba folyamatosan nyomkodja a szavazógombot, és nem rémlik, hogy bárki ellene tudta fordítani valamely igenjét vagy nemjét. Egyébként is rejlik némi ellentmondás abban, ha egy oly áradó párt, amely állítólag annyira együtt rezdül a sok-sok választójával, azért nem nyomja meg büszkén és határozottan azt a gombot, nehogy zavaróan másképp szavazzon, mint a leváltani kívánt ellenfele.

Amikor Magyar Péter 2024 júniusában belengette, hogy meg fogja szavaztatni a brüsszeli mandátumának felvételét, a kommentszekcióban sorra érkeztek a kérések, hogy „maradj itthon”, „nem szabad kimenni Brüsszelbe”, „rád idehaza lesz szükség”. Másnap azonban a mandátum felvétele mellett korteskedve kifejtette, mennyire kell ő Brüsszelbe a helyismeretével, mennyire fontos, hogy ő és ne más vezesse a párt brüsszeli delegációját, milyen kapcsolatokat tudna kiépíteni delegációvezetőként a személyes jelenlétével – és bár a kommentszekció jelentős része továbbra is szkeptikus maradt, a szavazáson csodálatos módon délután kettőig és aztán este nyolcig egyaránt bő 75 százalék támogatta, hogy mégis legyen EP-képviselő.

De legalább övék a választók brüsszeli nemképviseletéért a brüsszeli álomfizetés, talán épp tiszás adózók pénzéből, a Magyarországon befizetett áfa uniós költségvetésbe átutalandó részéből. Tudom, tudom, viszont már csak néhány nap, és ha hatalomhoz jutnának, itthon becsszó 2,5 millió forintban maximalizálnák a miniszterelnök fizetését, és felére csökkentenék az országgyűlési képviselők tiszteletdíját, ahogyan azt tavaly ilyenkor megszavaztatták, és ahogyan arra szimpatizánsaik 92,13 százaléka igent mondott.

Sebaj, ugye hogy nem tűnt fel egyik valódi újságírónak se, csak ez a rút „propaganda” szól miatta már megint.

***

Nyitókép: Mirkó István / Magyar Nemzet