Az alábbi elemzés két forgatókönyvet vizsgál: mi történik egy esetleges ellenzéki győzelem és egy lehetséges Fidesz–KDNP-győzelem esetén – valamint egy harmadik szcenáriót, amelyről a hazai sajtó csak körülményesen mer írni. Bármelyik következzék is be: április 13-án reggel is felkel majd a nap, az ég pedig kiderül, ahogyan az igazság is a jelenleg zajló kampány nyitott és feszültséget okozó kérdéseiről és a hazai közvéleménykutatók megbízhatóságáról.
Ha az ellenzék nyer, itthon is indul a Donald Tusk-féle polka
A 2023-as lengyelországi választások után Donald Tusk győztes koalíciója haladéktalanul hozzálátott az előző kormány intézményi örökségének lebontásához. A folyamat tanulságos – nem is annyira a szándékok, mint a módszerek tekintetében. Az ügyészséget politikai irányítás alá vonták, a közmédia vezetőit egyik napról a másikra menesztették, száz köztisztviselőt pedig lecseréltek. Számos bírósági határozatot egyszerűen nem hajtottak végre. Mindezt „a jogállam helyreállítása” felkiáltással, nem kis politikai cinizmussal. Az Európai Unió szemet hunyt a történtek (és a törvénytelenségek) felett.