Felszabadulás és szabadság: Éljen a három és feledik magyar köztársaság!

„Április 12. éjszakáján, a népünnepély közepette egy rövid időre elment a kedvem az egész rendszerváltósditól. Történt ugyanis, hogy pár húsz alattinak kinéző srác felmászott a Batthyány téri metrómegálló épületének tetejére, hogy onnan gerjesszék tovább az eddig is extatikus hangulatot lent maradt kortársaik között, de egy láthatósági mellényes szekus saját biztonságuk érdekében leküldte őket onnan, ők pedig szót fogadtak.

Bő tíz percre mintha el is némult volna a sokaság. Nemsokára azonban egy másik csapat, magyar és európai zászlókkal felfegyverzett zoomer újabb rohamra indult, hogy a fenti díszpáholyból hallgathassák a megválasztott miniszterelnök győzelmi beszédét. Ekkor már a tiszás láthatósági mellényt viselő úriemberek is belátták, hogy vasárnap ugyan a nyugatos és európai jövő mellett döntött az ország, de aznap éjjel senkire nem vonatkoznak az európai »health and safety« szabályok: a rögtönzött kilátó gyorsan megtelt. A magaslat sikeres meghódítása nyomán óriási moraj támadt, és hosszan zúgott a »Ruszkik haza!«, majd a Kossuth-nóta. A történelmi magyar függetlenségi és demokratikus törekvések ezen jelszavai mellett zoomereink helyenként rázendítettek az ötvenpluszos óellenzék kedvelt »Európa! Európa!” skandálására, csak hogy a focilelátókról ismert „Ria, ria, Hungáriával« folytassák.

A jelenetsor kapcsán eszembe jutott, hogy amikor hosszú évtizedekkel ezelőtt, a berlini fal leomlása után a Prenzlauer Berg lakói ismét átsétálhattak a szomszédságukban lévő Weddingbe, az első pár órában még tányérsapkások ácsorogtak a határátkelőnél, hogy minden rövid sétára induló NDK-állampolgár útlevelét annak rendje és módja szerint lepecsételjék. Idővel viszont akkora lett a tömeg és a lelkesedés, hogy tányérsapkásaink is jobbnak látták elengedni a pecsételősdit, és a tömeg szabad emberekhez méltó módon, bürokratikus kukacoskodás és papírok lóbálása nélkül hömpölygött át városuk ismeretlen felére.

Igaz persze, hogy a következő napokban a falon innen és túl is be kellett menni dolgozni, ahogy  április 13-án nekem is meg kellett tartanom egy szemináriumot a rám szolgáltatóként tekintő alapképzéses diákoknak. A felszabadulás ténye tehát nem feltétlenül hozza el a hétköznapi élet valódi szabadságát. Mi több, 1947-ben és 2010-ben azt is megtanultuk, hogy felszabadulás ide vagy oda, még a politikai szabadság tartós intézményesülése is bizonytalan.”

Nyitókép forrása: MTI/Hegedüs Róbert