Mondd csak, Tamás, van neked akváriumod?

„Tekintsünk egy kicsit a másik irányba. Megtalált a mihazánkos Magyar Jelen újságírója, Horváth Tamás. Pontosabban alapvetően Brutit találta meg azzal, hogy a kutyapártos tiszás humorista gyalázza a Nélküledet, holott inkább a válogatotton gúnyolódott, ami jelen körülmények között szerintem jóval bunkóbb dolog, de mindegy. 

Horváth ugyanakkor egyből kontextusba is helyezi a történteket, kifejtve, hogy nem először támadják a „balliberálisok” az Ismerős Arcok nótáját. Például én, aki giccses szarnak neveztem a dalt (nem neveztem annak, hosszan idéztem Kunderától a giccsről, majd kéréssel fordultam a nemzeti rock és B a közép közös halmazához, hogy fogadják el, hogy az is lehet jó magyar, aki szerint a szám szar – ezt csak a pontosság kedvéért), ráadásul nyolc éve, az andorrai vereséget követően – eleveníti föl a magyar jelenes munkatárs -nem is az eredményt tartottam cikinek, hanem a helyszínen tomboló szurkolókat. Ami esetemben – írja a szerző – azért is érdekes, mert »azóta« előszeretettel tűnök föl a válogatott meccsein.

Romba kell döntenem Horváth Tamás világképét: évtizedek óta járok meccsre, mint említettem, akkor is kinn voltam Finnországban, amikor legutoljára kivívta a csapat a pótselejtezőt, és még sokkal korább óta, még mielőtt a Nélküledet megírták volna. Azt a Nélküledet – most tessék figyelni -, amelyet még mindig tömény giccsnek tartok, bár »Az éjjel soha nem érhet végethez« képest minden remekműnek számít. Továbbá most is vércikinek tartom, ha  a mi nevünkben vandálok borogatják szét Nyugat- és Kelet-Európa nagyvárosait, hál' istennek erre régen nem volt példa, ellenben a rendre fölcsendülő »büdös románozással«, amelytől kifejezetten nyomorultul érzem magam a lelátón. Nem egyszerűen tahóság szerintem, de nemzeti törekvéseinkkel is szembemegy.

Azt hiszem, hogy Horváth számára nehezen értelmezhető, hogy nem kategóriák vannak, amelybe besorolódnak az emberek, vagy besorolják őket, hanem különböző személyiséggel bíró egyedek. Aki szereti a focit, nem feltétlenül szereti a Nélküledet; aki viszolyog a Nélküledtől, nem feltétlenül kedveli az avokádót; aki viszont utálja az avokádót, nem biztos, hogy késztetést érez szétverni idegen településeket. Az élet bonyolult. Mondd csak, Tamás, van neked akváriumod?”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

***