Mikropártból válik ki egy amőbapárt, Schiffer András azonnal reagált

„Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat” – jelentette ki a hír hallatán az egykori LMP-s politikus.

Barabás Richárd után V. Naszályi Márta is bedobta a törölközőt Karácsony Gergely pártjában.

A megszűnés szélére kezd sodródni Karácsony Gergely pártja, sorra hagyják el politikusai Párbeszédet. Hétfőn a párt társelnöke Barabás Richárd jelentette be, hogy pártjától külön, egy teljesen új alapokon nyugvó szervezettel indulna neki a 2026-os országgyűlési választásoknak.
Ezt is ajánljuk a témában

„Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat” – jelentette ki a hír hallatán az egykori LMP-s politikus.

Mindössze ez napot kellett várni és V. Naszályi Márta az I. kerület korábbi polgármestere jelentette be a közösségi oldalán, hogy kilépett a Párbeszéd – Zöldek Pártból.
„Régebb óta érlelődött ez a döntés és a Párbeszéd alapítójaként nem volt könnyű számomra. Kilépésem oka, hogy nem tudok azonosulni a párt jelenlegi irányvonalával.” – írta V. Naszályi.
A gyakorlatilag egész eddigi fennállása alatt mérhetetlen támogatottsággal rendelkező párt soha nem indult el egyetlen választáson sem.
Ennek ellenére még most is saját frakciója van a parlamentben, ami annak is köszönhető, hogy több egyéni képviselőjelöltje is győzni tudott a 2022-es választáson. Így szerzett képviselői helyet Szabó Tímea, Jámbor András és Tordai Bence, míg Pécsen Mellár Tamás.
Ahogy korábbi cikkünkben felidéztük, a a Párbeszéd Mozgalmat 2013 januárjában alapították az LMP-ből kilépő szakadárok, akik nem értettek egyet az akkor Schiffer András által vezetett párt döntésével, miszerint nem lépnek a választási szövetségre a Bajnai Gordon vezette együtt 2014 Mozgalommal.
Döntésükkel Karácsonyék egyben az LMP frakciót is bedöntötték, amely azonban fél évvel később, egy alkotmánybírósági döntést követően végül újra tudott alakulni.
Ezt is ajánljuk a témában

Bár egyéni sikereket értek el a Párbeszéd politikusai az elmúlt években, pártként egyszer sem tudtak értékelhető teljesítményt felmutatni. Karácsony Gergelyék történetében volt pártból való kilépés, árulás és megfutamodás.

Később szövetséget is kötöttek az Együtt-el, majd a szocialistákkal és a DK-val is, de a 2014-es választáson, az Együtt-PM mindössze négy listás parlamenti helyhez jutott, amelyből csak egy maradt nekik.
2018-ban a Párbeszéd odáig jutott, hogy az akkor már zuglói polgármester Karácsony Gergely lett a Párbeszéd és az MSZP közös listájának miniszterelnök-jelöltje.
Bár ez a terve nem jött be,
a párt mégis – másoktól igazolva képviselőket – frakciót tudott alapítani az Országgyűlésben.
Karácsony sem tűnt el a süllyesztőben, sőt 2019-ben megnyerte a főpolgármester-választást Tarlós Istvánnal szemben. Két évvel később újra miniszterelnök-jelölt lett, de végül visszalépett Márki-Zay Péter javára.
Ebben az időben társelnökként vezette együtt Szabó Tímeával a Párbeszédet, de 2022-ben lemondtak erről a tisztségükről.
A káoszt egyébként színesíti az is, hogy a momentumos Cseh Katalin bejelentette, hogy csatlakozik Barabás Richárd mozgalmához, ezért pártja kizárta és visszakéri parlamenti mandátumát is.
Ezt is ajánljuk a témában

Mélységesen csalódtak egykori társukban.

Fotó: Párbeszéd-Zöldek Facebook oldala