Mikropártból válik ki egy amőbapárt, Schiffer András azonnal reagált

2025. november 10. 12:45

„Azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat” – jelentette ki a hír hallatán az egykori LMP-s politikus.

2025. november 10. 12:45
null

Meglepő videóval jelentkezette Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke. A politikus a felvételen arról beszélt, „lehet egyszerre szolgálni a kormányváltás ügyét és képviselni azt a modern, izgalmas, európai, befogadó értékrendet, ami sokunk identitásának alapvető része.

Úgyhogy egy teljesen új alapokon nyugvó szervezetet hívok életre azért, hogy elinduljon a választásokon”

– így jelentette be, hogy pártot alapít.

Barabás azt is megjegyezte, hogy a Pride betiltásakor értette ugyan, hogy miért maradtak sokan csendben „gumicsontra” hivatkozva, de ez a hozzáállás fájt neki.

A videóban elhangzott, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lesz az ellenzék miniszterelelnök-jelöltje, egyéniben pedig a párt indulóit kell támogatni, de listán már mások is labdába rúghatnak. 

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Schiffer András és Magyar Péter is reagált

Schiffer András, egykori LMP-s politikus rövid időn belül reagált a hírre közösségi oldalán. Mint fogalmazott: 

amikor egy – elvileg – létező párt elnöke bejelenti, hogy pártot alapít, akkor azt hiszem kezdem elveszíteni a fonalat”.

Nem meglepő mód Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is megjelent Barabás Richárd posztja alatt. Az ellenzéki pártvezér azt írta, „tudtuk, hogy jönni fog Orbánék megrendelésére az új párt, hogy elvigyetek 1-2 százalékot a rendszerváltást óhajtó millióktól…”.

„Van egy rossz hírem számotokra, létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni. 

A magyar emberek ítéletet mondanak felettetek (is) jövő áprilisban”

– zárta gondolatait Magyar.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Kapcsolódó vélemény

undefined

Hidvéghi Balázs

Facebook

Idézőjel

A rágalmazás miatt jelenleg folyik a rendőrségi eljárás.


Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2025. november 10. 13:57
önjelölt senki, politikai élősködő !!!!
Válasz erre
0
0
2025. november 10. 13:48 Szerkesztve
Nocsak. Magyar rendszerváltást szeretne? Mit nem szeret a demokráciában, és mit szeretne helyette, diktatúrát, abszolút monarchiát, anarchiát? Csak, hogy előre tudjam.
Válasz erre
3
0
RigbyMordecai
2025. november 10. 13:43
Ha egy kutyagumit a kutyapiszokzacskóból átteszel egy vadiúj uzsonnászacskóba, akkor az is csak egy kutyapiszokzacskóvá válik. Legfeljebb a másik zacskó kicsit könnyebb lesz.
Válasz erre
5
0
Burdisgarage
2025. november 10. 13:40
Milyen párt az, aki azt kéri, ne rá szavazz? Hát full kamu párt paszdmeg! Brüsszeli pénztalicska!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!