Bár lesújtóak a választási eredmények a baloldal számára, vannak olyan pártok, amelyeknek még így is megérte a beszállni az összefogásba. Ilyen az évek óta gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú, az önálló indulást soha egyetlen választáson sem vállaló Párbeszéd Magyarországért, amely újra frakciót alakíthat az Országgyűlésben.
A Karácsony Gergely és Szabó Tímea által vezetett párt javára kell ugyanakkor írni, hogy például a Jobbikkal szemben vannak egyéni képviselőik, akik most megnyerték a körzetüket: Szabó mellett a fővárosban Jámbor András és Tordai Bence, míg Pécsen Mellár Tamás (bár utóbbi esetében még rezeg a léc).
A Párbeszéd a megállapodásokat követve elvileg hétfős frakciót alakíthat, de az egyéni győzteseken kívül még nem tudni, pontosan kikkel.
Az összefogás listáján szereplő Karácsony Gergely már korábban jelezte, főpolgármester marad,
ahogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként elbukó Márki-Zay Péter is bejelentette, ő is inkább megtartja polgármesteri posztját. Ahhoz viszont, hogy helyükre párbeszédes politikus kerülhessen, át kell venniük mandátumukat, hogy azt továbbadhassák. Ebben az esetben a Kocsis-Cake Olivio, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka trióból kerülhetnek ki a befutók. Ha Karácsonyék ezt nem teszik meg, a közös listán következő jelölt veszi át helyüket. A hetedik képviselő mindenesetre a párt roma politikusa, Nógrád megyei alapszervezetének elnöke, Berki Sándor lesz, aki 15. volt a közös listán.