Rákapcsoltak a szervezők – térképen mutatjuk a békemenet útvonalát

2025. október 09. 14:46

A CÖF 9 órától várja a résztvevőket október 23-án az Elvis Presley téren.

2025. október 09. 14:46
null

Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az október 23-i állami ünnepségen és beszédet is mond.

A tárcavezető hozzátette, hogy a központi ünnepség mellett már szerveződik békemenet, melynek résztvevőit szeretettel várják majd a nemzet főterén.

Ezt követően a Civil Összefogás Fórum (CÖF) közösségi oldalán megosztotta a békemenet hivatalos útvonalát.

A térképhez kísérőszövegként hozzátették:

Gyertek velünk!”

a posztból az is kiderült, hogy 9 órától várják majd az Elvis Presley téren azokat, akik csatlakozni szeretnének a mostani eseményhez a nemzeti ünnepen. Az Elvis Presley térről, a Margit hídon, a Nyugati téren és az Alkotmány utcán át vonulnak majd a résztvevők a Kossuth térre.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Találkozó a szabad ég alatt

Emlékezetes, hogy a kormányfő még a szeptember végi Digitális Polgári Körök (DPK) nagygyűlésén jelentette be, hogy október 23-án ismét megszervezik a Békemenetet.

Az est főszónokaként a színpadra lépő Orbán Viktor a megjelentek előtt úgy fogalmazott, „már megint egész jól nézünk ki, sőt, egyre jobban. Olyan sokan vagyunk, hogy lassan kinőjjük az összes konferenciatermet. Sokan jöttek volna, de már nem fértek be. Őket külön is üdvözöljük.

Legközelebb már csak a szabad ég alatt férünk el, ezért a következő találkozásunk lehetne egy új Békemenet október 23-án”

– hangzott el.

A felhívást vastaps és ujjongás övezte.

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atyafi2
2025. október 22. 14:30
Szeretném tudni parkolási lehetőség, nyugdíjasoknak merre lesz? Megközelítési javaslatok?
Válasz erre
0
0
LazloBp
2025. október 11. 13:23
Egész Európának kellene megnutatni hogy kiállunk az európai béke mellett!
Válasz erre
0
0
Tarhonya
2025. október 10. 19:59
Természetesen ott leszünk! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Válasz erre
1
0
fifi123-2
2025. október 10. 13:17
Lélekben én is veletek leszek! Sajnos innen Zalából csak többszöri átszálással tudnék eljutni, nem is érnék oda kilencre. Eddig minden békemeneten ott voltam. A tavalyin is voltunk vagy félmillióan! Idén még nagyobb lesz a menet! 1956 november 4.-én a szüleim levittek a pincébe. A Móricz Zsigmond tér mellett laktunk. Dörögtek a fegyverek! A II. Ukrán front szovjet katonái szét lőtték a házakat! A Szent Imre szobor úgy nézett ki mint a tésztaszűrő annyi lyukat ütöttek rajta a lövedékek. Romok halottak mindenütt! Ne engedjük meg, hogy ez bármikor, bárhol ismét megtörténhessen. Békét akarunk! Hajrá FIDESZ-KDNP! Hajrá igaz Magyarok! Tegyük újra naggyá Magyarországot!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!