Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a lelki közösségek és az egyházak nélkül Magyarország nem létezne abban a formában, ahogy ma ismerjük. „Az egyházak létezése jót tesz Magyarországnak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kereszténység a magyar nemzet fennmaradásának alapja.
A miniszterelnök szerint a nemzetek közötti testvériség és a nemzeti érdek elsőbbsége nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő értékek. Úgy látja, ma már a katolikus hívők jelentős része is elfogadja ezt a szemléletet: a nemzet szeretete és a hit egymásból táplálkozik.
Orbán ezután személyes hangvételre váltott, emlékeztetve arra, hogy ő maga is volt ellenzékben, mégpedig hosszú ideig.
Nem panaszkodni kell, hanem küzdeni”
– üzente politikai ellenfeleinek, hangsúlyozva, hogy senki sem volt 16 éven keresztül ellenzékben, ahogy ő maga.
A miniszterelnök szerint ez az időszak megerősítette abban, hogy a politikában a kitartás, a munka és a hit sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi népszerűség.
A beszélgetés végén Orbán Viktor Európa gyengeségéről és a magyar demokrácia jövőjéről beszélt.
Európában ma nem a túlhatalom a baj, hanem a gyengeség – a problémák megoldására való képtelenség”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi választások után kialakulhat-e polgárháborús helyzet Magyarországon, Orbán egyértelműen válaszolt: a demokratikus szabályokat mindig tiszteletben tartotta, és ez ezután sem lesz másként.
A demokratikus versenyben aki győz, az győz, aki pedig veszít, az méltósággal tegye azt”
– zárta az interjút a miniszterelnök.