Lázár úgy fogalmazott: a Fidesz „garancia a békére, a biztonságra és a függetlenségre”, miközben munkát, alacsony adókat, rezsivédelmet, otthonteremtést és kiszámítható nyugdíjakat kínál.
A miniszter azt is kifejtette, hogy a külpolitikai lépéseket – a pápai audienciától az amerikai egyeztetésekig – a béketeremtés szolgálatába állítja a kormány. Majd a mindennapi biztonság kapcsán a határvédelem és a migráció elleni fellépés fontosságát is kiemelte. A függetlenség megőrzése szerinte azt jelenti, hogy
a magyaroknak kell dönteniük saját sorsukról, akár keleti, akár nyugati nyomás nehezedik az országra.”
A gazdasági célok között a miniszter első helyen a munkát említette. A kormány célja, hogy mindenkinek legyen állása, és a felemelkedés útja továbbra is a munka világa legyen. Mint mondta: az adópolitika ennek támogatására épül – a keresőket és családokat segíti, valamint fokozatosan bővíti a szülők szja-mentességét.
Lázár szerint