„Testi egészség nélkül nincs nemzeti felemelkedés” – nagy bejelentést tett a Schobert-házaspár

Rubint Réka és Schobert Norbert vezetésével indul útjára a Digitális Polgári Kör, amely az egészség erejében látja a jövőt.

A Telex csúsztatásának alapja, hogy egyedül a területi alapon szerveződő Digitális Polgári Körök létszámát mutatja be.
„»Lassan halad a toborzás, 56 ezren csatlakoztak eddig a Digitális Polgári Körök országos hálózatához« – írja mai cikkében a Telex. Még a lakmusz által hivatkozott kutatás azonban mást mond: a Digitális Polgári Körök területi alapú csoportjainak létszáma 56 ezer, a teljes hálózatról egy szeptemberi cikkükben 178 ezerről írtak. Ha megnézzük az egyes számú DPK facebook tagságát, azt láthatjuk, hogy a taglétszám 62 ezer. Ez önmagában egyetlen csoport a DPK többszáz csoportból álló hálózatában. Tudatos ellenzéki politikai narratíva építés, vagy csak pontatlanság áll a háttérben? Elemzésünkben azt vizsgáltuk, mennyiben állják meg a helyüket a Telex állításai a nyilvánosan elérhető adatok tükrében.
A Telex címében a fő állítás, hogy lassan halad a toborzás. Ennek a fő állításnak a bizonyításaként a címet a szerző kiegészíti: 56 ezren csatlakoztak a digitális polgári körök országos hálózatához.
Ez azonban egy egyértelműen bizonyítható valótlan állítás.
Nézzük meg miért!
Ha megnézzük az egyes számú Digitális Polgár Kör Facebook-csoportban lévő tagokat, akkor láthatjuk, hogy csak ebben a csoportban több, mint 62 ezer tag van. Azzal szemben, amit a Telex állít.
A dpkor.hu oldalon működő számláló 90.013 főt mutat. Persze a Telex kiindulhat abból, hogy ez nem egy bizonyíthatóan valós adat, de ha elolvassák a Lakmusz témában írt cikkeit láthatják:
Még a Lakmusz is 178 ezer felhasználóról ír egy korábbi cikkében.
Mivel a fő állítás a toborzásról szól, figyelembe kellene venniük a Digitális Polgári Körök mellett működő Harcosok Klubját is, amelyben több, mint 48 ezer tag van.
A Telex csúsztatásának alapja, hogy egyedül a területi alapon szerveződő Digitális Polgári Körök létszámát mutatja be úgy, mintha az lenne a teljes rendszer.
A Telex tehát olyan állításokkal él, amiket egyértelmű bizonyítékok cáfolnak. A cikk minden nyilvánosan fellelhető releváns tényezőt nélkülöz. Médiában visszatérő hiteltelenítő módszer, hogy egy kiragadott adatot kontextus/alaposabb vizsgálat nélkül kiemelnek. A Telex saját cikke is elismeri, hogy csupán a »területi alapon szerveződő DPK-kat« veszi számba – annak ellenére, hogy a címben ezt nem részletezik – mégis országos érvényű ítéletet von le a teljes hálózatra nézve, miközben a központi és tematikus csatornákat, illetve a Harcosok Klubjához mért összevont elérést kihagyja. Ez nem egyszerű nézetkülönbség: módszertani torzítás, amely a közönség felé téves képet közvetít.
Átvezetésként álljon itt a Lakmusz két DPK-témában született írásának viszonya, mert a szeptemberi és az októberi darab között fontos hangsúlyeltolódás figyelhető meg: az előbbi széles DPK-univerzumot és kategorizálást mutat, az utóbbi pedig a választókerületi struktúrára szűkít és kvázi penetrációs arányokat számol. A szeptemberi cikkben ráadásul szerepel, hogy az összes azonosított »komoly« DPK-csoport összesített tagsága 178 ezer fölött mozog (átfedések kiszűrése nélkül), ami önmagában is arra utal, hogy a hálózatot nem lehet egyetlen metszetből megítélni. Ha a szeptemberi »széles« és az októberi »szűk« képet egymás mellé tesszük, ugyanaz a következtetés adódik: a DPK-jelenség csak rendszerként, egyfajta élő, egymásra épülő hálózatként értelmezhető.
Ezt is ajánljuk a témában
Rubint Réka és Schobert Norbert vezetésével indul útjára a Digitális Polgári Kör, amely az egészség erejében látja a jövőt.
Végül térjünk vissza a minimum-követelményhez:
ha egy cikk országos képet akar adni, nem hagyhat ki három, közben nyilvánosan látható tényt:
(1) az egyes számú DPK 62 ezresnél is nagyobb tagságát; (2) a Harcosok Klubja ~48 ezres csoportját; (3) a hivatalos DPK-oldal folyamatosan futó tagsági számlálóját. A Telex anyaga mindhárom ponton alulteljesít, és így olyan országos következtetést kínál, amely a publikus adatok teljesebb körével nem védhető. Nem azt állítjuk, hogy a DPK-k »kész vannak« – azt állítjuk, hogy a teljes kép alapján nagyobbak, mint amit a cikk sugall.”
Nyitókép: Faktum
***