A kormányzati munka minőségének egyik fontos mérőszáma, hogyan gazdálkodnak a közpénzekkel. Éppen ezért nagyon jó hír, ha az egyenleg pozitív, mert akkor a bevételek meghaladják a kiadásokat, tehát egy későbbi időszakban többet lehet majd egy-egy fontos területre költeni. Akkor sem kell a vészharangokat kongatni, ha éppen negatív az egyenleg, mert bizony bőven lehetnek az államnak rendkívüli kiadásai, amikre szükséges költeni. Magyarországon a Covid-krízis, a háború és az energiaválság miatt az utóbbi években, érthető módon, az államnak sokkal többet kellett költenie, mint amennnyi bevétele volt.
Ha az Orbán-kormányok szigorúan ragaszkodtak volna az egyenleg szinten tartásához ezekben az években, akkor bizony szociális katasztrófa történt volna: az energiaárak több mint a duplájukra nőttek volna, több tízezer, de talán százezer ember került volna az utcára, és a családtámogatások nagy része is megszűnt volna. Tényleg erre lett volna szükségünk? A tiszás közgazdászok szerint igen.
Ennek bizony az volt az ára, hogy a költségvetés hiánya több évben is elszaladt, de mostanra ismét sikerült egyensúlyba hozni a folyamatokat. Németországban a 2010-es években szinte minden évben pozitívban zárt a büdzsé, és mégis: a gazaságot ekkora tartalékokkal sem tudták felpörgetni a mögöttünk hagyott években. Mindezzel csak arra akarok rámutatni, hogy a deficitek és a szufficitek esetében érdemes a helyi sajátosságokat megvizsgálni.