Magyar Péter megint nem ment be a munkahelyére, frakciótársai pedig újra a magyar gazdák ellen szavaztak

2025. szeptember 06. 11:47

A Tisza Párt újra megmutatta valódi arcát.

2025. szeptember 06. 11:47
null

Dömötör Csaba, a Fidesz politikusa legutóbbi Facebook-bejegyzésében újra bemutatta, hogyan dolgozik magyar érdekek ellen Magyar Péter és Tisza Párt EP-képviselői.

A bejegyzés szerint

Magyar Péter nemcsak a júliusi üléseket hagyta ki, hanem az első szeptemberi ülést is „ellógta”,

holott a mezőgazdasági bizottságban, amelynek tagja, a 2026-os uniós költségvetés vonatkozó számairól szavaztak.

Az ülésen többek között a magyar kormány által támogatott olyan módosító indítványról is szavaztak, amely célja az volt, hogy az uniós mezőgazdasági válságalap összegét 450 millió euróról 700 millió euróra emeljék. Ez a tartalék a szélsőséges időjárási jelenségek, például az aszályok, valamint az állattenyésztést sújtó járványos betegségek okozta károk enyhítését szolgálná.

A javaslatot azonban az Európai Néppárt és a baloldali frakciók alkotta nagykoalíció leszavazta.

Magyar Péter távollétében frakciótársai voksoltak helyette, és ők is a javaslat ellen szavaztak, így az emelés nem valósult meg.

Dömötör szerint a forráshiány nem lehet kifogás a javaslat elutasítására, hiszen az uniós költségvetésben például Ukrajna támogatására hatalmas összegeket, mintegy 40 ezer milliárd forintnak megfelelő forrást különítenek el a következő hétéves ciklusban. Ebből szerinte egyértelmű, hogy az unió képes lenne többletforrásokat biztosítani az európai gazdák számára, ha meglenne rá a politikai akarat. A politikus úgy véli, Magyar Péter „cimborái, szponzorai és frakciótársai” nem támogatják az európai mezőgazdaság ügyét.

A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz a bajba jutott termelők megsegítéséért, de az uniós források bevonása elengedhetetlen a hatékony támogatáshoz. Dömötör Csaba szerint Magyar Péter távolmaradása és a válságtartalék növelésének elutasítása is azt mutatja, hogy bizonyos ügyeket a választások után szándékosan elhallgatnak, hogy „mindent lehessen”. A politikus zárásként leszögezte:

Nem fogjuk hagyni.”

Nyitókép forrása: Képernyőfotó

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Picnic Niki
2025. szeptember 10. 04:29 Szerkesztve
Orbán hiába akar vétózgatni, meg se hívják, azt sokra megy a szavazatával. Egyébként OV zsarolni akarja az EU-t, a költségvetést csak akkor szavazza meg, ha.... Hallom, ha nincs új költségvetés, mert nem tudnak megállapodni, akkor marad a régi, OV meg a kardjába dőlhet.
Válasz erre
0
0
csigabus
2025. szeptember 07. 11:52
Ez nem hír! Majd akkor írjátok meg ha bement!
Válasz erre
0
0
belbuda
2025. szeptember 06. 22:23
Döme,az a lényeg,hogy te ott vagy... te vagy a bot a küllök között...🫤
Válasz erre
0
0
states-2
2025. szeptember 06. 16:19
Helyes, ez kell az újabb Orbán-kétharmadhoz, a vidéki Magyarország egy emberként fog a Fideszre szavazni.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!