Magyar Péter bajba került – ezzel komoly gyomorütést vitt be neki Orbán

2025. szeptember 11. 05:30

Orra esés lesz a sok kavarodásból, pontosabban sok-sok orra esés, hiszen még nem ismerjük azt a rejtélyes 106 embert, aki feláldozza a hitelességét azzal, hogy Magyar Péterhez csatlakozik.

2025. szeptember 11. 05:30
null
Petri Lukács Ádám

Kötcse a száraz nyár miatt már így szeptember elején is az ősz minden színével gyönyörködtet minket. A lágy somogyi dombok északi lejtőjén álló település megejtően szép, a labdarúgópálya mögötti füves részen még pelyhes virágjukban sorakoznak a ritka pilisi bükkönyök. Itt vagyunk a magyar politikatörténet különös helyszínén, ahol a Polgári Magyarországért Alapítvány jövőre már a huszonötödik találkozót szervezi a barátainak. 

Itt mond rendszeresen beszédet Orbán Viktor, itt lakik egy visszavonult miniszterelnök, és

a múlt hét végén itt szónokolt az egykori igazságügy­miniszter egykori férje,

akinek erre a posztra pont annyi esélye van, mint nekem arra, hogy megértsem a kvantumfizika mélységeit (pedig legalább annyira szeretném, mint az elvált úr a bosszút és a hatalmat). Igazság szerint Magyar Péter beszédét némileg értelmetlennek tűnik kommentálni, hiszen a Tisza Párt alelnökétől tudjuk, hogy

ha valóban elmondanák, mit terveznek, megbuknának.

Ezt is ajánljuk a témában

Így szavainak nincs hitelük, nem is ezért beszélt, hanem hogy elterelje a figyelmet a mindennapi megélhetést megnehezítő koncepciójukról és teljes arcvesztésükről. Nagy lendülettel bemutatott egy bankárt és egy hölgyet, aki a turizmusról beszélt, körülbelül úgy, mint ha valamelyik mesterségesintelligencia-programba betáplálnánk a Magyarország, a turizmus és a kritikai éllel kulcsszavakat. Ezenkívül arról beszélt az elfolyó párt elnöke, hogy kárba veszett az előző húsz évünk –

megsértve ezzel mindenkit, aki munkával töltötte ezeket az évtizedeket. 

MAGYAR Péter
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyart megkérdezte a sajtó, hogy mit szól Tarr Zoltán szavaihoz, amire úgy felelt, „rengeteg ilyen mondat volt vagy lesz” – ez legalább tiszta sor. Mi is erről beszélünk régóta, tudniillik hogy összevissza blődségeket mondanak, eszerint ezt a pártelnök is érzékeli. Persze, itt is igaz, hogy Magyar Péter szavainak nincs fedezetük, s személye egy lélegző szalmabáb, mint a Faustban: „A csúcs a célja e gomolynak; / Te tolni vélsz, holott csak téged tolnak.”

Orra esés lesz a sok kavarodásból, pontosabban sok-sok orra esés,

hiszen még nem ismerjük azt a rejtélyes 106 embert, aki feláldozza a hitelességét azzal, hogy Magyar Péterhez csatlakozik. Magyar beszédében nemcsak hitel, de vízió sem volt, csupán fenyegetés, közhelygyűjtemény és irracionális, egymásnak ellentmondó ígéretek. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

A miniszterelnöki beszéd éles ellenpontja volt mindennek. Erős vízió a világpolitika számunkra fontos szereplőinek pozíciójáról, ténygazdag előadás analitikus konklúziókkal, szembesítés az unió válságával, mély meggyőződés arról, hogy a nyugati civilizációs hagyományok megóvása a mi felelősségünk.

Orbán Viktornak határozott képe van arról, miként lehetne orvosolni az európai közösség problémáit,

az energia- és a katonai biztonság miként lehet a mainál jóval szélesebb közösségben, hogyan kerülhet vissza a versenybe a közös piac szűkebb halmaza, s lehet egy kis csoport, ahol együtt maradhatnak a woke-politika hívei, de nem zavarják a többieket. 

Téziseinek egyes elemeivel természetesen szembeállíthatók kritikai értekezések, de ez nem a Tisza intellektuális szintje.

Orbántól egyet nem lehet elvitatni: szavainak van hitele. Ígért egymillió új munkahelyet, sokan somolyogtak, de megvalósította.

Ígért kivételesen kedvező családpolitikát – amióta kormányon vannak, mind nagyvonalúbb a családokat segítő támogatások köre, ősztől  a háromgyermekes anyák nem fizetnek személyi jövedelemadót, jövőre pedig már a kétgyermekesek sem. Tizenöt év hosszú idő, lehetne még sorolni a példákat, azonban egy biztos: amit Orbán mondott, azt megcsinálta. S persze voltak olyan intézkedések, amelyek nem mindenkinek nyerték el a tetszését – volt, ami nekem se –, de azokra is igaz volt: megígérte, megtette – és a választói többség támogatta. Szavainak tehát aranyfedezetük lehet hívei és ellenlábasai előtt is. 

A miniszterelnök nemcsak a korszak gyarapodásáért, erényeiért felel, de természetesen a tizenöt év hibái közül néhányért is.

Amiről viszont biztosan nem ő tehet: a patológiásan polarizálódott politikai választékról, amelyben az ellenzéki szavazók zöme Magyar Pétert emelte fel. Így egy olyan formáció van a másik oldalon, amelyik elfedi álláspontját, vagyis csak protestvoksokra számíthat. Bármilyen politikai eszmerendszerhez vonzódjon is valaki, bármiképp ítélje meg az eltelt éveket, a legtöbben abban bizonyosan egyetértenek: az unió versenyképességi és identitáskrízisben szenved, az orosz–ukrán háború mindannyiunknak kártétel, és 

Magyarországon kiszámítható, nyugodt kormányzásra, gazdasági prosperitásra, a családok békés életére, a szuverenitás és a szabadság védelmére, az adott szó tiszteletére van szükség. 

E tekintetben közös tragédiánk, hogy az ellenzéki ajánlat hiteltelen, a szavak elszakadnak a jelentésüktől, ha ők használják, pont úgy, ahogy azt egykor Francis Bacon leírta mint az emberiség fejlődésének akadályát. Persze ott van az ellenzéki oldalon rétegválasztéknak a kutyapárt, én drukkolok nekik, mert jó példa arra, hogy ha csupán egy szerény közösségnek is,

de úgy is lehet politizálni, hogy azt mondod, amit gondolsz. 

Ezt is ajánljuk a témában

A következő hónapok kiélezett kampányában mindenki elvégzi majd a feladatát, s végül a választók eldöntik, hogy annak szavaznak bizalmat, akinek a vezetése idején sokkal több gyarapodó évet, mint nehezet tapasztalhattak meg, és aki tisztességes módon mindig elmondta, mit tesz, mire kér felhatalmazást, vagy egy messziről előretolt szalmabábnak. S bár mindenkit meg kívánnak majd sebezni, és igyekeznek majd a tényeket megkérdőjelezni a kampányban, Orbán Viktor Kötcsén hiteles, koherens és erős előadást tartott, és felvértezte immunitással a választóit a hamis beszéd ellen.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

***

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2025. szeptember 11. 12:54
Még 106 agyhalottat kellene találnia a kapibarának? Kell, hogy büdösszájú is legyen, vagy elég, ha csak hülye?
Válasz erre
2
0
rimelek
2025. szeptember 11. 11:27
Feleséget verni az jó S harsogni mint a szajkó, Napraforgónak nézni a gazt, Hazugsággal fedni az igazt, Lányok lábaközé bújva, Hazudni újra meg újra Nem számít semmi sem már Brüsszel tárt karokkal vár, De jön a valóság szembe A vitorlákat szedd be, Mert nagyon apad a Tiszád, S cserepessé szárad ki szád, Mint borsó, felkenődsz a falra Hiába követ kéteséltű falka, S hiszed, hogy legény vagy a gáton, Csak egy színes folt vagy valahol Egy széltépte plakáton... UI A szó majdan a torkodra akadva, Kenderkötél dísz lesz a nyakadba....
Válasz erre
3
0
dryanflowd-
2025. szeptember 11. 11:06
...megóvása a mi felelősségünk. Miután költséges az alkotmány (ha tetszik, ha nem): épített örökségünk Pusztaverszáj.
Válasz erre
2
3
csulak
2025. szeptember 11. 09:10
Mit ajánl Magyar Péter? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Gender ideológiát. Ukrajna támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráns áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!