Rendkívüli!

Zelenszkij először beszélt Orbánról a budapesti békecsúcs bejelentése óta – de a nevét nem mondta ki

Elítélték az egyik magyarverő antifát

2025. szeptember 26. 22:01

Részt vett az embervadászatban, most elítélték.

2025. szeptember 26. 22:01
null

A müncheni felsőbb bíróság öt év börtönre ítélte Hanna S. antifa aktivistát, aki a vád szerint részt vett a 2023-as budapesti embervadászatban, melynek során több járókelőt is súlyosan bántalmaztak csoportosan szélsőbalos bandák – derül ki a német Stern cikkéből. Az ítélet nem jogerős.

Ahogy a Mandiner is többször beszámolt róla, 

2023. február 9. és 11. között az Antifamozgalomhoz kötődő elkövetők öt helyszínen csaptak el gyanútlan és ártatlan magyar állampolgárokra, akiket súlyosan bántalmaztak.

A símaszkot viselő támadók összesen kilenc emberre rontottak rá botokkal, viperákkal.

Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én, a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. A sértettek közül hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. Az ügyben azóta is perek zajlanak, az egyik gyanúsított, Ilaria Salis azonban segítséggel kicsusszant a magyar igazságszolgáltatás markából. Először ugyanis EP-képviselőnek választatták, majd az képviselőséggel járó mentelmi jog felfüggesztését nem javasolta az ezért felelős európai parlamenti bizottság.

Nemrég azt is megírtuk: a Magyar Közlöny 2025-ik évi 109-ik számában megjelent kormányrendelet szerint 

pénteken Magyarország terrorizmus elleni nemzeti listája két szervezettel bővült:

  • „Antifa” csoportosulás 
  • Hammerbande / Antifa Ost

A kormányrendelet kimondja:

a listán szereplő csoportok, csoportosulások és szervezetek terrorista csoportnak minősülnek.

Mint ismert, Orbán Viktor nemrég bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök után ő is kezdeményezni fogja, hogy terrorszervezetnek nyilvánítsák az Antifát.

A kormányfő pénteki bejegyzésében úgy fogalmazott

a mai napon megtesszük az első lépést: terrorszervezetté nyilvánítjuk az Antifa szervezeteket, és a törvény teljes szigorával fogunk lecsapni rájuk.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképünk illusztráció (Fotó: AFP/Odd ANDERSEN)



 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2025. szeptember 27. 21:37
Megkövezhetjük,vagy életfogytiglant kapnak? A többi túl enyhe büntetés lenne ezeknek embereklenes terrorista szemétnek,de nem enberek inkàbb agytalan állatok akik azt hiszik nekik bármit szabad. Szeintem
Válasz erre
0
0
langyostiszasok
2025. szeptember 27. 13:08
Az őket védő európai zsidó bizottságot is bíróság elé kell állítani bűnszervezeben elkövetett súlyos bűncselekéményekért !
Válasz erre
2
0
Proxima Centauri
2025. szeptember 27. 11:08
A szögedi tábla mög anno elítélte a Rúzsa Sándort. A csatbót mögmondotta.
Válasz erre
1
0
H3NY3_B-Oroszlan
2025. szeptember 27. 09:56
Öt év? Ez minden? Eleve nem 9, hanem 90 évet kellett volna neki kérni, itthon letöltendőt, és újranyitni neki az elvtársai recski kőbányáját, de ez? Jövő januárban bevonul a börtönbe, már ha egyáltalán, aztán jó magaviseletért '28 nyarán ki is engedik. És egyébként is olyan luxusban lesz bent része, mint otthon soha, simán tud majd bentről további akciókat szervezni. Lyogálam, na...
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!